Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Hollywood harca az emberek ellen

Az amerikai szórakoztatóipar kétségkívül a kultúrharc egyik hajtóereje napjainkban. Célpontjának a népet, a közember ízlését és kultúráját tekinti, különösen pedig azok kerülnek célkeresztjébe, akik politikai doktrínájától eltérő nézeteket vallanak.

A szórakoztatóipar különben minduntalan új és új célpontokat keres magának. Nem éri be azzal, hogy főhatalmat gyakorol Hollywood és a legfontosabb televíziós szórakoztató csatornák fölött, hanem olyan területeket is maga alá szeretne gyűrni, amelyek eddig ki tudták magukat vonni ideológiai befolyása alól. Megszerezte a Nashville vállalatot, a maga zenekiadóival és rádióival, éspedig azért, hogy elszakítsa a country és western zenét a maga hagyományos gyökereitől, és ideológiai ellenkezőjébe fordítsa. Júliusban Natasha Owners countryénekesnő úgy fogalmazott, hogy a Nashville új kultúrája szembemegy az ő zenei világával. Megjegyezte, hogy amikor legutóbbi albuma, az American Patriot megjelent, „kisebbfajta dorgálást kapott a Nashville-től”. Az üzenet így szólt: „rossz úton jársz”. A woke kultúrharcban utazók pontosan a Natasha Ownershez hasonló művészeket igyekeznek parkolópályára tenni. Azért viseltetnek különös ellenszenvvel a country és a western ellen, mert ez a műfaj a hagyományos értékeket tartja életben, és képviselői többnyire távol tartják magukat az egyre befolyásosabbá váló identitáspolitikától. A Country and Westernmagazinban olvasható egyik kommentár jó példa rá, micsoda gyűlöletre szolgált rá a műfaj, amiért még mindig nem azonosult egészen Hollywooddal. Már a cím is sokat mond: „A countryzene csúnya múltja és kellemetlen jelenje”. A cikkíró mintegy mellékesen megjegyzi, hogy manapság egyre gyakrabban hallani, hogy „bármit, csak countryt ne”, ami „arra vall, hogy a műfaj továbbra is a fehér szellemiségben gyökerezik”. A country és a western állítólag a „fehér felsőbbrendűség mítoszát” képviseli, ezért kulturálisan meg kell tisztítani. Ez a kereszteshadjárat-lelkületet üdvözölte aThe New Yorker magazin szerzője, aki Mickey Guyton fekete bőrű countryénekesről közölt tanulságos cikket a következő címmel: „Mickey Guyton szembeszáll a countryzenét uraló fehér szellemiséggel”.

Az eddig is sokaknak feltűnt, hogy a woke ideológia terjesztése közben a szórakoztatóipar milyen nagy súlyt fektet a közönség átnevelésére. Annál ritkábban keltett feltűnést, milyen leplezetlen ingerültséggel viseltetik a szórakoztatóipar egy része a saját közönsége iránt. Kifejezetten gyűlöli az embereket, kivált, ha fehérek, férfiasak és heteroszexuálisok. Guytonból ez a szemlélet árad, amikor azt fejtegeti, hogy „a Nashville-nek fekete nőkből álló tengerre, latin-amerikai nőkből álló tengerre, L.M.G.T.Q. emberekből álló tengerre lenne szüksége”. Hogy miért? Mert ha „nem így lesz, akkor továbbra is a megszokott kisteherautós, baseballsapkát és valamiféle tornacipőt viselő fehér férfi lesz rá kíváncsi”.Guytonból és a hozzá hasonló identitásmisszionáriusokból már a „kisteherautós, baseballsapkás fehér férfi” puszta képe is zsigeri viszolygást vált ki. Hollywood különösen azokra tekint mérhetetlen megvetéssel, akik nem teszik magukévá értékeit. A Csillagok háborúja VII. folytatásában, Az ébredő erőben szereplő Simon Pegg jól odamondott azoknak, akik nemtetszésüknek adtak hangot, amiért a filmsorozat is beállt a woke kampányba. Egy júliusi interjújában kijelentette: „A jelek szerint a csillagok háborújának szurkolótábora a legmérgezőbb jelenség manapság”. A csillagok háborújának fazonírozását támogatók már nem is annyira a szórakoztatást tekintik a mű céljának, mint inkább kulturális világszemléletük terjesztését. Egyikük így érvelt: minél több a nézőpont (legyen az faj, vallás, nemi irányultság vagyidentitás) egy sokmillió dolláros fősodorba tartozó történetben, annál jobb. Egyszerűen azért, mert ezzel mindazt normává teszi. Ha pedig egyre többen látják a dolgokat sokféle szemszögből és múltbeli tapasztalat alapján, annál jobban fognak tudni viszonyulni más férfiakhoz, nőkhöz vagy nembináris emberekhez.

A „sokmillió dolláros történeteket” ráadásul olyan kíméletlen módszerekkel állítják a woke értékek terjesztésének szolgálatába, amilyeneket egymással ellenséges nemzetállamok propagandaháborújából ismerhetünk.

Az emberek ellen vívott hollywoodi propagandaháború áldozatai közé tartozik a minőségi szórakoztatás és művészet.

A filmek és televíziós sorozatok készítésekor ugyanis nem a minőség vagy a tartalom számít, hanem a politikai üzenet. Kedvenc filmrendezőm, a remek Quentin Tarantino fején találta szöget, amikor azt mondta az őt meginterjúvoló Bill Mahernek, hogy Hollywoodban „az ideológia előbbre való a művészetnél!” Az ideológia – folytatta – „előbbre való az egyes ember erőfeszítésénél”, és „előbbre való a színvonalas szórakoztatásnál”.

Ha az ideológia egyszer lendületbe jön, hajlamos a jó dolgok roncsait hagyni maga után. Így aztán a színvonalas szórakoztatás helyébe unalmas és fárasztó átnevelés költözik. Még Hollywood is rájött, hogy az átnevelést módjával kell adagolni. A Batgirl című szuper woke filmtervet le kellett állítani, mert még a hollywoodi kultúrcenzorok is túl rémesnek és unalmasnak találták. Woke szempontból minden a helyén lett volna: feminista volt az író, volt benne transznemű szereplő és női szuperhős. Csak épp az nem volt benne, amitől a néző szórakozott volna rajta.

Újabban számos unalmas woke próbálkozás vallott csúfos kudarcot. A hollywoodi főnököket megdöbbentette, mekkorát bukott a nagyvárosi kisebbségekre fókuszáló New York peremén című musical. Amikor több woke témát feldolgozó mű is képtelennek bizonyult megfelelő jegybevételt hozni, némely szakíró arra következtetett, hogy a kultúrában úgy látszik megfordult a szél. A Batgirl és a hozzá hasonló alkotások kudarca azonban csak időleges visszaesés. A woke szórakoztatóiparnak ma is monopóliuma van a tömeg szórakoztatásban, és ezen a réven továbbra is aránytalanul nagy befolyást gyakorol a közéletre. Nem adta fel a tervet, hogy gyarmatosítja közönségének erkölcsi és politikai szemléletét. Befolyása nem csökkenthető, ha nem szerveződik meg vele szemben az ellenállás. Kezdhetnénk azzal, hogy bojkottáljuk a legnyilvánvalóbban woke alkotásokat, hadd jussanak azok is a Batgirl sorsára.