Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez
"Az európai jognak elsőbbsége van a nemzeti joggal szemben." – Vera Jourová

A jogállamiság, mint fegyver

A jogállamiság a demokratikus társadalmak alapelve. Azt mondja ki, hogy minden egyén, intézmény és szervezet a törvény oltalma alatt áll. Ez az oltalom kiterjed a magántulajdonhoz való jogra és az alkotmányban szavatolt szabadságjogokra is. A jogállamhoz a demokratikus államban független igazságszolgáltatásra és a bírói, illetve a politikai hatalom egyértelmű elválasztására van szükség. A gyakorlatban mindig nehéz elválasztani a bírói hatalmat a törvényhozóitól, de az biztos, hogy a politika és a jog közötti távolságon minden lehetséges eszközzel őrködni kell.

Az Európai Unió azonban sajnálatos módon egyfajta legalista ideológiát tett magáévá, amely kikezdi a politika és az igazságszolgáltatás megkülönböztetését. Fegyverként használja a jogállamiságot annak érdekében, hogy tagállamait olyan erkölcsi értékek átvételére kényszerítse, amelyek idegenek a kultúrájuktól.

A „legalista ideológia” fogalmát Judith Shklar politikai filozófus alkotta meg, s egy olyan irányzatot jelölt vele, amelyben az erkölcsös magatartást írott szabályok követésére redukálják. Nos, lényegében ilyen irányzat az a politikai ethosz, amelyet az Európai Unió képvisel a jogállamisággal kapcsolatban.

Az elmúlt évtizedek során az uniós bürokrácia a színfalak mögött olyan úgynevezett jogállamisági eszköztár összeeszkábálásán munkálkodott, amelyeknek célja „az alapvető értékek védelme”. Alapvető értékeken pedig az uniós oligarchia a legutolsó divat szerinti eszményeket érti, amelyeket a hagyomány-ellenes identitásharcosok tűztek zászlajukra. Az LMBTIQ-kultúrát és a hozzá kapcsolódó értékeket ma azok ellen az országok ellen vetik be, amelyeknek sehogyan sem fűlik a foguk a woke identitásharcosok által népszerűsített legújabb divathoz.

Az Európai Bizottság egyik alelnökének az a feladata, hogy az értékek fölött őrködjön, és tisztségének már a leírása is eléggé orwellien hangzik: „az értékekért és az átláthatóságért felelős”. Věra Jourová asszony, amikor a múlt hónapban a Bizottság útjára indította „az Európai Unió legelső stratégiáját a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, nem bináris, nemközi és queer (LGBTIQ) egyenlőségért”, kijelentette, hogy „Európa erről szól, és mi kiállunk érte”. Kijelentése értelmében Európa márpedig „arról szól”, amit ő mond, és ez nem képezheti vita tárgyát.

Ha esetleg valaki nem értené, hogyan működik a jogállamiság, mint fegyver az értékek ügyében vívott uniós kereszteshadjáratban, Jourová egy imperium magister hangján világította meg. Júliusban előadást tartott a jogállamról és figyelmeztetett rá, hogy ha valaki még nem vette volna az adást, „meg szeretném itt is ismételni: az európai jognak elsőbbsége van a nemzeti joggal szemben, s az Európai Bíróság ítéletei minden nemzeti bíróságra nézve kötelező érvényűek."

ruleoflaw.jpg

Věra Jourová és kollégái már szinte teljesen búcsút mondtak a szubszidiaritás és az arányosság elveinek, amelyek pedig kezdettől fogva ott szerepeltek az Európai Unió alapszerződésében. Amikor a Lisszaboni Szerződés hatályba lépett, senki sem képzelte volna, hogy Brüsszel egy szép napon kiterjesztené hatáskörét valamely tagállam polgárainak személyes és családi ügyeinek intézésére. A legtöbb kormánynak az sem fordult volna meg a fejében, hogy egyszer majd kulturális normáik és értékeik fölött az értékek és az átláthatóság ügyében illetékes komisszár kezd rendőrködni. A kormányok egészen eddig azt hitték, hogy az uniós oligarchia nem akar beavatkozni az olyan személyes és kulturális ügyekbe, amelyeknek nincs kihatásuk az adott ország határain kívül élőkre. Mostanra azonban Brüsszel fejébe vette, hogy márpedig a nemek általa támogatott meghatározásnak felül kell írnia azt az egészen eltérő felfogást, amely Magyarországon és Lengyelországban számít jellemzőnek a férfiak és nők közötti viszonnyal kapcsolatban.

Májusban az Európai Bizottság elhatározta, hogy új szintre emeli kampányát, amelynek keretében politikai fegyvert kovácsol a jogállamiságból. Közölte, hogy az Unió „alapértékeit” megsértő országokat a pénzügyi átutalások visszatartásával fogja büntetni. A múlt hónapban még egy lépéssel továbbment és az Európai Parlament hozzájárulását is megszerezte a „jogállamiság-feltétel” érvényesítéséhez, hogy a Tytti Tuppurainen által alkotott, de mára közkeletűvé vált kifejezéssel éljünk. A jogállamiság-feltétel egyszerűen annyit tesz, hogy Brüsszelnek joga van megszabni azokat a viszonyokat, amelyek között a magyarok és a lengyelek élhetik mindennapjaikat. Aki nem fogadja el e feltételeket, azt súlyos pénzügyi csapások fogják érni, amelyek jelentős következményekkel járhatnak az illető népek jólétére nézve. A jogállamiság tehát immár nemcsak afféle kulturális fegyver, hanem politikai is, és bevetésével olyan kormányoknak kell számolniuk, amelyek komolyan veszik szuverenitásukat.

A jogállamiság mint ideológiai fegyver

Ha valaki az előírások fegyverével hadakozik bizonyos értékek érvényesítéséért, az önmagában is veszedelmes vállalkozás. A problémák sosem oldódnak meg olyankor, ha értékalapú ellentéteket úgy kívánnak rendezni, hogy formális szabályokat erőltettek az egyik félre.

A felvilágosult kormányok évszázadok óta tudják, hogy erkölcsi és lelkiismereti kérdések fölött, ha csak lehetséges, nem szabad rendőrködni.

A tolerancia eszménye, amely minden felvilágosult társadalomban alapvető elv, azt jelenti, hogy az embereknek joguk van lelkiismeretüknek megfelelő életet folytatni. Minden toleráns kultúra elismeri, hogy nem szabad az emberekre saját értékfelfogásuktól eltérő értékeket kényszeríteni.

Aki szabályok révén igyekszik erkölcsi konformizmusra bírni másokat, az olyan totalitárius sugallatra hallgat, amely semmibe veszi az egyén morális autonómiájának elvét és az értékekkel kapcsolatos más vélemények elfojtására törekszik. Ezzel magyarázható az is, hogy LMBTIQ-stratégiája szerves részeként az Európai Unió kiterjesztené az Unió működéséről szóló szerződés 83. cikkelyének (1.) pontjában felsorolt „uniós bűnök” jegyzékét a gyűlöletbűncselekményre és a gyűlöletbeszédre, egyebek között akkor, ha ezek LMBTIQ-embereket érintenek. Ez annyit tesz, hogy az olyan vélemények, amelyek kétségbe vonják a stratégiában megfogalmazott felfogást, üldözendőnek és elfojtandónak minősülnek.

A legalista ideológia

A legalizmus, mint ideológia abból indul ki, hogy a jogi követelmények alapvetőbbek az erkölcsieknél. Márpedig abban semmi alapvetően erkölcsi nincs, ha valaki a rákényszerített szabályokat követi. Hannah Arendt filozófus Adolf Eichmann peréről értekezve felhívta a figyelmet a vak legalizmus veszélyeire. Abban az esetben a törvényességnek való vak engedelmesség katasztrofális eredménnyel járt. Az Európai Unió esetében sokkal kevésbé súlyosak az újonnan kimódolt szabályok iránti feltétlen engedelmesség következményei: csupán annyiban állnak, hogy az ember belenyugszik az erkölcsi gyarmatosításba.

A jogállamiság fegyverét azonban nem csupán Magyarország és Lengyelország megbüntetésére vetik be. Az emberi viszonyulások, a nyelvezet és a magatartás megváltoztatását célzó új szabályok – mint amilyenek az Unió LMBTIQ-stratégiájából fakadnak – arra hivatottak, hogy kinyilvánítsanak valamit. Akárcsak az „expresszív jogszabályok” esetében történik, ezek a szabályok is fontos jelképes szerepet töltenek be, jelzik ugyanis, mi a jó és igazolható magatartás. Az expresszív jogszabályok bizonyos értékeket felemelnek, másokra lesújtanak. Esetünkben a transznemű kultúra értékeit emelik fel, és megbélyegzik azokat, akik binárisnak, kétneműnek tekintik az emberi nemet.

Az expresszív jogszabályok üzenetet hordoznak. Májusban, amikor az Unió a homofóbia, a transzfóbia, a bifóbia és a transzfóbia napját ünnepelte, ezzel azt az üzenetet közvetítette, hogy az említett kulturális bűnök az európai alapértékeket fenyegetik.

A múltban az expresszív jogszabályok szerepe az volt, hogy a már korábban is létező szokásokat és normákat jelentéssel töltsék meg. A 21. században azonban az expresszív jogszabályok és egyéb előírások gyakran nem a hagyományos szokások megerősítését, hanem diszkreditálását szolgálják. Az uniós bürokraták azért foglalkoznak rögeszmésen a genderpolitikával, mert meggyőződésük hogy a családra, a házasságra, a gyermeknevelésre és a nemi kapcsolatrendszerre vonatkozó hagyományos értékeket a margóra kell szorítani. Amikor ezeket az értékeket támadja, az Európai Unió egyúttal azt az értéket is kétségbe vonja, amelyen mindezeknek a hagyományoknak a megélése alapul: a szuverenitás értékét. Nem meglepő hát, hogy az újfajta genderpolitika legitimálását szolgáló szabályok végső soron azt vonják kétségbe, gyakorolhatja-e szuverenitását Magyarország és Lengyelország az efféle ügyekben.

Az expresszív törvényeket egyebek közt azért is veti be az Unió, hogy végleges megoldást találjon önnön normativitás-válságára. Az európai föderalizmus híveinek a második világháború vége óta egyfolytában gondot okoz, hogy tervük igen gyenge normatív alapokra épül. Széles körben osztott nézet, hogy Unió normatív értelemben gyenge lábakon áll. Éppen erkölcsi tekintélyének hiányát pótlandó folyamodik a törvény tekintélyéhez, hogy így teremtsen magának legitimitást. Olyasfajta jogelméletet alkalmaz, amelyben a jogszabályalkotás öncél, nem pedig az igazságosság érvényesítésének eszköze. Legalista ideológiája passzív, egyes esetekben kényszerű elfogadásra épül, nem pedig erkölcsi azonosulásra.

A politikai tevékenységből és döntéshozatalból fakadó uniós szabályok nem vetekedhetnek a nemzedékeken át kiérlelt, maguktól értetődőnek számító normák meggyőző erejével. Az uniós oligarchia ezért szánta rá magát teljes szívvel arra, hogy kriminalizálja polgárainak hagyományos értékeit.

A történelem az tanítja azonban, hogy az adminisztratív szabályok és eljárások önmagukban híján vannak annak az erkölcsi mélységnek, amely értelmet adhat az emberi életnek. Ezért aztán az olyan kísérlet, amelynek célja hogy a jogállamiság politikai célokra alkalmazott változatának szakrális jelleget kölcsönözzön, eleve kudarcra van ítélve, Az Európai Unióban nem a szó szoros értelmében vett jog, hanem az efféle szabályok uralmát akarják érvényre juttatni.