A Cambridge-i Egyetem egyik intézete, amely a Centre for the Future of Democracy nevet viseli, aggasztó jelentést tett közzé arról, mennyire elégedettek az emberek a világon a demokráciával. Az derül ki belőle, hogy világszerte soha nem látott magasságokat ostromol a demokrácia iránti elégedetlenség.

Ennél is aggasztóbb azonban, hogy a millenniumi nemzedék az átlagnál is nagyobb mértékben fordult el a demokráciától és sokkal kiábrándultabban nyilatkozik országának kormányzati rendszeréről, mint bármely megelőző ifjú nemzedék az utóbbi időben. Az európai millenniumi generációnak csupán a kisebbsége – 48 százaléka – nyilatkozik úgy, hogy elégedett a demokrácia működésével.

A kutatási jelentés szerint a millenniumi nemzedék, kivált az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában távolodott el élesen az állami intézményrendszertől. A szerzők joggal állapítják meg, hogy az angolszász társadalmakban alábbhagyott a fiatalok lelkesedése a demokrácia iránt, annál hibásabb viszont a magyarázat, amellyel e jelenség okait próbálják feltárni.

Robert Foa kutatásvezető szerint a fiatalok úgynevezett „demokráciaközönye” arra vezethető vissza, hogy az angolszáz társadalmak nem képesek gazdasági előnyöket nyújtani nekik. A fiatalok – véli Foa – kiábrándulással reagálnak arra, hogy államuk nem képes kezelni az egyenlőtlenséget a klímaváltozást.

A gondolatmenetben több hiba is van. Abból, hogy a fiatalok több lehetőséget és nagyobb egyenlőséget követelnek, éppúgy következhet, hogy valamilyen határozott demokratikus stratégia mellé állnak a változás érdekében, mint az, hogy szembefordulnak vele. Hogy egy társadalom komolyan veszi-e a demokráciát, az nemcsak a gazdasági ügyekkel kapcsolatos attitűdöktől függ. Sőt, elsősorban attól, értéket tulajdonít-e a demokráciának.

Mint hamarosan napvilágot látó könyvemben, Az ostromlott demokráciában igyekszem kimutatni, az elit egyre nagyobb része kezd kiábrándulni abból, hogy a nép képes hatékonyan működtetni a demokráciát. Hogy ez az érzés kiváltképp feltűnő az angolszász világban, abban semmi meglepő nincs, mert éppen ezekben a társadalmakban szokás minduntalan kétségbe vonni a szabadság és demokrácia kulturális értékeit.

Az angol-amerikai világ egyik megkülönböztető jegye, hogy milyen nagy szerepet játszik életében az identitáspolitika és a „cancel culture”, a múlttal való leszámolás kultúrája. Az identitáspolitika mélységes bizalmatlansággal tekint a demokratikus döntéshozatalra, és a maga identitásbuborékjait sokkal többre tartja, mint az állampolgárok teljességére kiterjedő közéletet.

Az identitáspolitikusok gyakran negatív fényben állítják be a vitától és az érveléstől oly elválaszthatatlan közéletet. Így aztán korunk politikai kultúrája elidegenedett a nyílt vita demokratikus hagyományától. Hogy milyen mértékű ez a probléma, arra két évvel ezelőtt döbbentem rá, amikor kezembe került a Harvard Crimson, a neves egyetem diáklapja. Az volt olvasható benne, hogy a 2018-ban diplomázó évfolyam öncenzúrát gyakorol, nem fejti ki véleményét és tartózkodik a nyilvános vitától. Az újságban közölt tudósítás szerint a felmérésben résztvevő diákok kétharmadával megesett, hogy „inkább tartózkodott az egyetemen a véleménynyilvánítástól abbeli félelmében, hogy másokat megsérthetne.” A bejegyzett republikánus szimpatizánsok 78 százaléka válaszolt úgy, hogy „órákon tartózkodott a véleménynyilvánítástól”, a bejegyzett demokratáknak 59 százaléka, a magukat függetlenként bejegyzett hallgatóknak pedig 73 százaléka.

Ha egyszer a legtekintélyesebb egyetem végzős hallgatói ily könnyen készek öncenzúrát gyakorolni s megtartani véleményüket maguknak, az arra vall, hogy ha elméletben nem is, gyakorlatilag azonban nem képesek komolyan venni egy olyan értéket, amely nélkül nincs demokrácia.

Az identitáspolitika egyik vívmánya kétségkívül abban áll, hogy sikerült leértékelnie a szabadság vonzerejét, mindenekelőtt a fiatalok szemében. A „cancel culture” szószólói minduntalan kétségbe vonják a szólásszabadság értékét, márpedig demokrácia nem létezik nélküle. Nem csoda hát, hogy sok fiatal nem tartja valami sokra a demokráciát.

Valójában a Centre for the Future of Democracy kutatási jelentése elsiklik afölött, mi is a fiatalok fő indítéka, amikor eltávolodnak a demokráciától. A hatvan oldalas jelentés meg sem említi az identitáspolitikát, sem a kultúrharcot, mintha nem is lennének hatással az oktatásügyre és a tömegkultúrára. Elvont intézményrendszernek tekinti a demokráciát, és meg sem próbálja megérteni, hogyan állt elő az a helyzet, amelyben sok fiatal már nem találja vonzónak az alapvető demokratikus értékeket. Márpedig a legújabb kor kezdete óta most első ízben tapasztalható, hogy számos fiatal kifejezetten fellázad a szólásszabadság ellen.

Ha pedig egyszer oly sok fiatal habozás nélkül közli másokkal, hogy „így nem beszélhetsz, mert ez sértő”, akkor tudhatjuk, hogy bajban van a demokrácia.