Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez
„A demokrácia nem teljesedhet ki szabadság nélkül, kivált pedig a véleménynyilvánítás szabadsága nélkül." – Frank Füredi

Ki fél a demokráciától?

A Cambridge-i Egyetem egyik intézete, amely a Centre for the Future of Democracy nevet viseli, aggasztó jelentést tett közzé arról, mennyire elégedettek az emberek a világon a demokráciával. Az derül ki belőle, hogy világszerte soha nem látott magasságokat ostromol a demokrácia iránti elégedetlenség.

Ennél is aggasztóbb azonban, hogy a millenniumi nemzedék az átlagnál is nagyobb mértékben fordult el a demokráciától és sokkal kiábrándultabban nyilatkozik országának kormányzati rendszeréről, mint bármely megelőző ifjú nemzedék az utóbbi időben. Az európai millenniumi generációnak csupán a kisebbsége – 48 százaléka – nyilatkozik úgy, hogy elégedett a demokrácia működésével.

A kutatási jelentés szerint a millenniumi nemzedék, kivált az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában távolodott el élesen az állami intézményrendszertől. A szerzők joggal állapítják meg, hogy az angolszász társadalmakban alábbhagyott a fiatalok lelkesedése a demokrácia iránt, annál hibásabb viszont a magyarázat, amellyel e jelenség okait próbálják feltárni.

Robert Foa kutatásvezető szerint a fiatalok úgynevezett „demokráciaközönye” arra vezethető vissza, hogy az angolszáz társadalmak nem képesek gazdasági előnyöket nyújtani nekik. A fiatalok – véli Foa – kiábrándulással reagálnak arra, hogy államuk nem képes kezelni az egyenlőtlenséget a klímaváltozást.

A gondolatmenetben több hiba is van. Abból, hogy a fiatalok több lehetőséget és nagyobb egyenlőséget követelnek, éppúgy következhet, hogy valamilyen határozott demokratikus stratégia mellé állnak a változás érdekében, mint az, hogy szembefordulnak vele. Hogy egy társadalom komolyan veszi-e a demokráciát, az nemcsak a gazdasági ügyekkel kapcsolatos attitűdöktől függ. Sőt, elsősorban attól, értéket tulajdonít-e a demokráciának.

March_for_Our_Lives_(41019933602).jpg

Mint hamarosan napvilágot látó könyvemben, Az ostromlott demokráciában igyekszem kimutatni, az elit egyre nagyobb része kezd kiábrándulni abból, hogy a nép képes hatékonyan működtetni a demokráciát. Hogy ez az érzés kiváltképp feltűnő az angolszász világban, abban semmi meglepő nincs, mert éppen ezekben a társadalmakban szokás minduntalan kétségbe vonni a szabadság és demokrácia kulturális értékeit.

Az angol-amerikai világ egyik megkülönböztető jegye, hogy milyen nagy szerepet játszik életében az identitáspolitika és a „cancel culture”, a múlttal való leszámolás kultúrája. Az identitáspolitika mélységes bizalmatlansággal tekint a demokratikus döntéshozatalra, és a maga identitásbuborékjait sokkal többre tartja, mint az állampolgárok teljességére kiterjedő közéletet.

Az identitáspolitikusok gyakran negatív fényben állítják be a vitától és az érveléstől oly elválaszthatatlan közéletet. Így aztán korunk politikai kultúrája elidegenedett a nyílt vita demokratikus hagyományától. Hogy milyen mértékű ez a probléma, arra két évvel ezelőtt döbbentem rá, amikor kezembe került a Harvard Crimson, a neves egyetem diáklapja. Az volt olvasható benne, hogy a 2018-ban diplomázó évfolyam öncenzúrát gyakorol, nem fejti ki véleményét és tartózkodik a nyilvános vitától. Az újságban közölt tudósítás szerint a felmérésben résztvevő diákok kétharmadával megesett, hogy „inkább tartózkodott az egyetemen a véleménynyilvánítástól abbeli félelmében, hogy másokat megsérthetne.” A bejegyzett republikánus szimpatizánsok 78 százaléka válaszolt úgy, hogy „órákon tartózkodott a véleménynyilvánítástól”, a bejegyzett demokratáknak 59 százaléka, a magukat függetlenként bejegyzett hallgatóknak pedig 73 százaléka.

Ha egyszer a legtekintélyesebb egyetem végzős hallgatói ily könnyen készek öncenzúrát gyakorolni s megtartani véleményüket maguknak, az arra vall, hogy ha elméletben nem is, gyakorlatilag azonban nem képesek komolyan venni egy olyan értéket, amely nélkül nincs demokrácia.

A demokrácia nem teljesedhet ki szabadság nélkül, kivált pedig a véleménynyilvánítás szabadsága nélkül.

Az identitáspolitika egyik vívmánya kétségkívül abban áll, hogy sikerült leértékelnie a szabadság vonzerejét, mindenekelőtt a fiatalok szemében. A „cancel culture” szószólói minduntalan kétségbe vonják a szólásszabadság értékét, márpedig demokrácia nem létezik nélküle. Nem csoda hát, hogy sok fiatal nem tartja valami sokra a demokráciát.

Valójában a Centre for the Future of Democracy kutatási jelentése elsiklik afölött, mi is a fiatalok fő indítéka, amikor eltávolodnak a demokráciától. A hatvan oldalas jelentés meg sem említi az identitáspolitikát, sem a kultúrharcot, mintha nem is lennének hatással az oktatásügyre és a tömegkultúrára. Elvont intézményrendszernek tekinti a demokráciát, és meg sem próbálja megérteni, hogyan állt elő az a helyzet, amelyben sok fiatal már nem találja vonzónak az alapvető demokratikus értékeket. Márpedig a legújabb kor kezdete óta most első ízben tapasztalható, hogy számos fiatal kifejezetten fellázad a szólásszabadság ellen.

Ha pedig egyszer oly sok fiatal habozás nélkül közli másokkal, hogy „így nem beszélhetsz, mert ez sértő”, akkor tudhatjuk, hogy bajban van a demokrácia.