Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Ki van biztonságban, ha már Isaac Newton is célpont?

A brit felsőoktatás irányítói szemlátomást szorgos munkával igyekeznek elsajátítani a kínai kulturális forradalom legrémesebb ötleteit. A nagy kulturális forradalom egyebek közt azzal a céllal mozgósította a fiatalokat, hogy megtanítsa őket elődeik gyűlöletére és kitörölje a múltat a magatartásukat befolyásoló tényezők közül. A Sheffieldi Egyetem minden jel szerint szívvel-lélekkel magáévá tette ezt a doktrínát, amikor elszánta magát arra, hogy lerombolja a világtörténelem egyik legnagyobb tudósának, Sir Isaac Newtonnak hírnevét.

A kínai kulturális forradalom esetében azzal indokolták a múlt eltörlését, hogy enélkül nem valósulhat meg a kommunizmus. A brit egyetemi hivatalnokok a maguk részéről a sokszínűség szent elvével igazolják a háborút, amelyet a nemzet történelmi alakjai ellen indítottak.

Kiszivárgott ugyanis az intézményből egy „befogadó tananyagfejlesztési tervezet,” amelynek az a rendeltetése, hogy „dekolonizálja” a Sheffieldi Egyetemen zajló mérnökképzést. A tervezett e szellemben arra hívja fel a figyelmet, hogy Newton hasznot húzhatott „a gyarmatosítás karának cselekedeteiből.” A tananyag dekolonizálásának pediglen az a célja, hogy szembe lehessen szállni a diákok körében „régóta fennálló tudatos és öntudatlan előítéletekkel” a természettudományok és a matematika „Európa-centrikus” és „fehér-paternalista megközelítésével, valamint, hogy „a befogadó tervezés” irányába lehessen elmozdulni. Úgy is fogalmazhattak volna az alkotók, hogy a diákoknak legyen csak bűntudatuk és nyilvánítsák ki, mennyire gyűlölik annak a tudománynak az alapítóit, mely tudomány elsajátítására adták a fejüket.

Nem mellékes, hogy a tervbe vett „befogadó tananyag-fejlesztésnek” az égvilágon semmi köze nincs a természettudományos képzéshez, s még annál is kevesebb a műszaki ismeretek elsajátításához. Alkotói nem sok érdeklődést mutatnak a diákok tudományos, illetve műszaki képzése iránt. A tervezet kizárólagos célja az, hogy szembefordítsák a mérnökhallgatókat az ország múltjával, s elfogadtassák velük, hogy szakterületük szellemi és tudományos hagyatékában van valami erkölcsileg alapvetően elítélendő.

MÁS SZÓVAL AZ A CÉL, HOGY A DIÁKOK MEGTANULJÁK MEGVETNI A MÚLTAT, AMELYBŐL A TUDOMÁNY ÉS MAGUK IS SZÁRMAZNAK, S ENNEK ALAPJÁN BŰNTUDAT KELETKEZZEN BENNÜK.

És csakugyan, a műegyetemi tananyag dekolonizálásának terve azt tűzi ki célul, hogy hiteltelenítse a modern természettudomány egyik legfontosabb megalapozóját. Isaac Newton angol matematikus, fizikus, asztronómus, számos kiemelkedő mű szerzője nem csupán egy a sok tudós közül. Mindig is minden idők egyik legnagyobb matematikusának és tudósának tekintették, és ez mindmáig így is van. Alighanem ő volt a tudományos forradalom legjelentősebb alakja.

Ha most ő került a célkeresztbe, akkor csupán idő kérdése, mikor veszik célba a sokszínűség nevében indított kulturális forradalom tudatlan és képmutató harcosai az olyan alkotókat, mint Louis Pasteur, Michael Faraday vagy Albert Einstein. Abban pedig semmi meglepő sincs, hogy a sheffieldi tananyag-tervezet olyan világhírű tudósokat is „a gyarmati időszak tevékenységének lehetséges haszonélvezői” közé sorol, mint Paul Dirac, Pierre-Simon Laplace és Leibniz.

A javasolt mérnökképző tananyagot ihlető felfogást leginkább a wokejelenközpontúság kifejezéssel jellemezhetjük. A jelenközpontúság az a felfogás, amely arra ösztökéli az embereket, hogy vessék meg múltjukat. Ettől aztán majd erkölcsi magaslaton érzik magukat és keblük csak úgy dagadhat majd a büszkeségtől. Az ügyet magukévá tévő diákok hízelgőnek érzik majd, hogy a nagy terv részesei lehetnek. Ha tudományos értelemben nincsenek is egy szinten Newtonnal, minthogy beismerték öntudatlan elfogultságukat, embernek jobbak a tudományos forradalom hajdani fáklyavivőjénél.

A történelemről mit sem tudó tanulatlan sokszínűség-vigécek évek óta lankadatlanul veszik célba a nyugati felvilágosodás egyik kiemelkedő alakját a másik után. Lassan alig akadt kivétel. Az Edinburghi Egyetem úgy határozott, más nevet talál David Hume-ról elnevezett toronyépületének, miután egyes hallgatók arra panaszkodtak, hogy a 18. századi filozófusnak a rasszokkal kapcsolatos nézetei szorongást keltenek bennük. David Hume liberális filozófus tehát napjainkban rasszistának minősül, minthogy – úgymond – nem felel meg a sokszínűség-ügyi kiképzők állította mai mércének. Ha így vesszük, akkor John Locke, a tolerancia gondolatának filozófiai megalapozója sem egyéb 17. századi rasszistánál. De nem jár jobban Adam Smith, a skóciai felvilágosodás másik kimagasló alakja sem. Egyik 21. századi bírálója abban látja bűnét, hogy megkülönböztette egymástól a „vad,” illetve a „civilizált” nemzeteket.

A jelenközpontúság azzal a jelentős előnnyel kecsegteti követőit, hogy az erkölcsi felsőbbrendűség érzésével ruházza fel őket, legalábbis a történelem nagy alakjaihoz képest. Ha ugyanis a múltat a jelen gondjainak mércéjével mérjük, biztosak lehetünk benne, hogy nem fogja megütni a 21. századi sokszínűség-ipar állítólag magas mércéjét.

A kultúrharcot inspiráló, jelenközpontú imperatívusz nemcsak torz képet fest a múltról, hanem egyúttal megmérgezi azt a szellemi és kulturális örökséget, amely nélkül más jövőt elképzelni sem vagyunk képesek. A múlt Newtonjaiból kell ihletett merítenünk ahhoz, hogy ennél azért többek legyünk.