„A nemzet túléléséhez és virágzásához az ég kegyére, a föld jóindulatára és az emberek közötti békességre egyaránt szükség van.”
Konfuciusz

2023. októberében Orbán Viktor delegációjának tagjaként részt vehettem a pekingi Új Selyemút, az Egy övezet, egy út (Belt and Road Initiative, BRI) tizedik születésnapján tartott nemzetközi seregszemlén. Ezt megelőzően még soha nem jártam Kínában, annak ellenére, hogy több tucat Kínával, elsősorban a történelmével foglalkozó könyvet elolvastam és többször írtam is róla, eddig nem volt alkalmam személyes tapasztalatokkal szembesíteni mindazt, amit erről a hatalmas országról tudni véltem. Most is csak egy-két benyomást gyűjtöttem és néhány felületes megfigyelést tettem, egyrészt, mert csak Pekingben és Sencsenben voltam, másrészt a hivatalos programok sűrűsége és az óriási távolságok beszűkítették azt a terepet, ahol egyáltalán megfordultam, amit láthattam.

Peking kék éggel és nagyon barátságos, a legszebb vénasszonyok nyarának megfelelő időjárással fogadott. Nyilván a delegációk számára lezárt és talán részben ki is ürített város miatt nem tapasztaltuk meg a szmogot, a rossz levegőt. És persze nyüzsgő embertömeget sem láttam, autóforgalmat is csak nagyon korlátozottan. 130 delegáció esetében ez persze természetes. Pekingben csak a legbelsőbb belvárosban fordultunk meg és konvojunk csak főutakon haladt. A város patyolattiszta volt, a delegációk zavartalan haladása miatt várakozásra kényszerített emberek barátságosak voltak, nem tűntek türelmetlennek. Mindez eltért attól a Tokióban és Szöulban megtapasztalt sietős és feszülten ideges, türelmetlen légkörtől, amit ott szinte mellbevágóan megéltem. Ott mindenki rohant, hogy ne késsen el, mindenki nagyon elfoglalt és fontossága tudatában volt. Itt kedvességet, jól szervezettséget és csapatmunkát láttam. Valami olyan nyugalmat, ami abból ered, hogy mindenki szem a láncban, mindenki tudja a dolgát, és mindaddig, amíg minden tervszerűen megy és semmilyen zavaró tényező nem merül fel, gördülékeny, magától értetődőséggel teszik a dolgukat. A spontaneitás ugyanis nem az erősségük.

Minket mindenhol kitüntetett figyelemmel és tisztelettel fogadtak. Miközben nem vagyunk akkorák, mint egy közepes kínai város, szemmagasságban tárgyaltak velünk, egyenrangú felekként. Ezt Nyugaton soha nem tapasztaltam. Ott mindig az volt az üzenet, hogy érezzük magunkat megtisztelve, hogy egyáltalán ott lehetünk, hogy szóba állnak velünk, de ne higgyük, hogy ez azt jelenti, hogy kinyithatjuk a szánkat.

Amit, többek között meg kellene a kínaiaktól tanulnunk, az az alázat, az odafigyelés, a kedvesség, a gesztusok, ahogy megtisztelik a másikat, egyenrangú félként kezelik, annak ellenére, hogy kisebb, szegényebb, kiszolgáltatottabb náluk.

Orbán Viktorral tárgyalt Li Csiang miniszterelnök, aki díszebédet adott a tiszteletére, fogadta Hszi Csin-ping elnök, Kína és a világ legnagyobb bankjának, az ICBC-nek az elnöke, két másik óriásbank: a China Construction Bank és a Bank of China elnöke, a BYD elektromos autógyár, ami a világelső, és a Huawei alapító elnökei. Mindenhol a legmagasabb szinten üdvözölték, tárgyaltak vele, mégpedig érdemben, igazi eszmecserét folytatva, és ezeknek a találkozásoknak mindegyikén ott volt a politikai, a pénzügyi és a gazdasági élet vezérkara.

Hszi elnök miniszterelnök urat régi barátjaként üdvözölte, felidézve, hogy 2009-ben találkoztak először, amikor ő még alelnök volt, Orbán Viktor pedig az ellenzék legnagyobb pártját vezette.

A kínai tárgyaló felek nagyon fegyelmezettek, felkészültek voltak és érdemi kérdésekre érdemi válaszokat adtak. Ebben mi sem okoztunk csalódást nekik.

Peking tele van hatalmas, több tízemeletes házakkal, első benyomásra tiszta Amerika, vagy más szóval Nyugat. Mao Ce-tung képet egy helyen láttam, a Tiltott Város kapuja felett, ahova nem tudtunk bemenni, mert nem volt rá időnk. A Mennyei Béke terén levő Országos Népi Gyűlés épületében voltak a hivatalos politikai találkozások: az elnöki díszvacsora és a Belt and Road kongresszus. Ez az épület akár Moszkvában is lehetne, olyan, mint minden hasonló funkciójú szocreál szovjet épület. Ami a legfeltűnőbb volt a számomra, hogy az általam látott két város elém táruló képében nem tudtam semmi kínait felfedezni. Sem a hatalmas felhőkarcolókban, sem a belső terek kialakításában nem volt semmi kínai azon felül, hogy néhány falra kínai tájképeket akasztottak ki. Azt tudtam, hogy a kínai kultúra nem helyezett súlyt az épített környezetre, a költészetet és a festészetet tartotta fontosnak. Mégis azt vártam, hogy lesznek a hagyományos kínai stílust, vagy kultúrát meg-, illetve felidéző motívumok, stíluselemek, talán ahhoz hasonlóan, ahogy Dubajban, illetve Abu-Dzabiban láttam, hogy a belsőépítészeti kialakítások egyértelműen és beazonosíthatóan az arab motívumvilágból táplálkoznak. Itt ilyennel nem találkoztam. Kivétel a pekingi állami vendégház volt, (Diaoyutai Állami Vendégház) ahol a miniszterelnök adta a díszebédet (kiváló volt), egy gyönyörű, dús vegetációjú park közepén felépített régi kínai pavilonban. Itt a pincér hölgyek hagyományos ruhában voltak és hagyományos ételeket szolgáltak fel. A menük általában 12–15 fogásból álltak, egyik finomabb volt, mint a másik. Több helyen modernizált, egyfajta kínai fúziós konyhát vittek, és ezek is nagyon ízletesek voltak. Ami Pekingben még feltűnt, az a sok zöld volt, a fák, különös tekintettel a kedvencemre, a szomorú fűzre, ami otthonossá és könnyebben elfogadhatóvá tette azt a hatalmas metropoliszt, aminek a léptékeit fel sem tudtam fogni.

Az óriásbankok vezérkarai, amiknek a székházait meglátogattuk és ahol a delegáció gazdasággal foglalkozó tagjai tárgyalásaikat folytatták, vagy a sencseni két világszám vállalat vezetői, egyaránt magyar zenével fogadtak minket, csárdással, népdalokkal és operettrészletekkel. A művészien megépített ételek Puskás kedvéért focipályát idéztek meg, vagy Rubik-kocka formájúak voltak. A Huawei pompázatos vendégház-palotájában Szentgyörgyi Albert arcképével, a golyóstoll, a gyufa és a Rubik-kocka felfedezésére utaló installációval fogadtak minket, miközben gyönyörű, fiatal kínai lányok, kínai hangszereken a Monti-csárdást játszották. Megható volt.

Figyelmesség, tisztelet, odafigyelés, udvariasság. Jó lenne eltanulni belőle valamit.

A KÍNAI AJÁNLAT

„Az emberek mind boldog életre vágynak, de ez nem a szegénységgel vagy a gazdagsággal van összefüggésben, hanem a szívvel.”
Konfuciusz

A selyemút projekt 10. évfordulóján 2023. október 18-án elmondott beszédében Hszi Csin-ping elnök bejelentette, hogy Kína tovább folytatja azoknak az infrastrukturális fejlesztéseknek a támogatását, amiket a kölcsönös előnyök figyelembevételével, win-win alapon hoznak létre. Az „Egy övezet, egy út programok keretében folyó együttműködéseket Kína javasolta, de a létrejött lehetőségek és eredmények az egész világot szolgálják” – mondta. Beszámolója szerint 2023-ig több mint 200 programot indítottak be, több mint 150 országgal és 30 nemzetközi szervezettel. A most tervezés alatt álló együttműködések összértéke eléri a 97,2 billiárd amerikai dollárt. Az elnök által 8 pontban összefoglalt legfőbb irányok a következők voltak: a logisztikai fejlesztések, vasút, kikötő, autóút, digitális kapcsolódások annak érdekében, hogy azok behálózzák a világot, összekössék a gazdaságokat, és lehetővé tegyék a kereskedelem bővülését. Kína ezek szerint egy olyan nyitott világgazdaságban érdekelt, ahol szabad a kereskedelem. Fordult tehát a kocka: Kína érvel a szabad kereskedelem mellett és az angolszász országok a többi, egykori gyarmattartóval együtt képviselik vele szemben a protekcionizmust, a védővámokat és kereskedelmi, illetve gazdasági bojkottot. Kína a zöld fejlesztések, a zöld innováció éllovasa, ezt tükrözi az elektromos autók és a szupersebes vonatok fejlesztése terén elért sikerei. Kína szívesen együttműködik az általa vezetett technikai innovációkban, szorgalmazza közös kutatólaborok és programok beindítását, a kutatók közötti együttműködést, a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségek közös kiaknázását, közös kutatási és továbbképzési programok indítását. Kezdeményezi a kulturális párbeszéd és a kölcsönös turizmus fejlesztését. Kína tehát egy nyitott és összekapcsolt világgazdaság mellett teszi le a voksát. Ennek érdekében hajlandó leépíteni a külföldi beruházásokat korlátozó szabályokat és hozzáférést biztosít ipari kapacitásaihoz. Kína kereskedelme 2024-2028-között a tervek szerint meghaladja a 32 trilliárd dollárt.

Mindezen célok, vagyis az új virágzás tavaszának elősegítése érdekében Hszi elnök egy állandó BRI titkárságot hoz létre. Ez a kínai vezetéssel karöltve azon fog munkálkodni, hogy a világ nyitott maradjon, össze legyen kötve, befogadó maradjon és a közös együttműködésre épüljön.

Ezután Putyin orosz elnök következett, majd Tokajev kazah elnök beszélt először kínaiul, majd oroszul, aztán Indonézia elnöke következett, aki az egyenrangúságra helyezte a hangsúlyt és arra a fejlődési lehetőségre, amit ezek az infrastrukturális programok jelentenek. Ezt követte Argentína, illetve Etiópia vezetője. Utóbbi arra a régi jó kapcsolatra hivatkozott, ami hazája és a Ming-dinasztia között jött létre, és amit betetéz az a náluk folyó infrastruktúrafejlesztési program, ami a legnagyobb Afrikában. Mindegyikük leszögezte, hogy a kínai fél eddig tiszteletben tartotta a szuverenitásukat, és amíg ez így marad, ők folytatják a közös építkezést.

Nem volt itt az USA, az Európai Uniót egyedül képviseltük, nem voltak itt az angolszászok, a britek, az ausztrálok és a kanadaiak. És nem jött el India sem. De több mint száz ország, a világ zöme eljött és pozitívan reagált a kínai ajánlatra. Ami azt jelenti, hogy tudomásul veszik, hogy

Befektetéseinek hasznát mindenki élvezheti, aki be akar kapcsolódni abba a hálózatba, amit ő hoz létre, ő finanszíroz és persze ő működtet.

Kínának tehát van ajánlata. Partnerséget és együttműködést ajánl, és nem szab sem politikai, sem ideológiai feltételeket (legalábbis most még nem).

De mi az ellenajánlat? A második világháború végén volt az USA-nak és volt a Szovjetuniónak is. Az egyik az egyéni sikerre alapozott jövőképet, a fogyasztói társadalom álmát ígérte, a másik egy kollektivista, kizsákmányolásmentes világot festett fel. Az USA ígéretének megfelelően Marshall-tervet dolgozott ki, majd Nyugat-Berlin, illetve a nyugatnémet modell felmutatásával bizonyította a fogyasztói társadalom életképességét, vagyis azt, hogy aki vele van, az egyértelműen szabadabban és jobban élhet, mint az, aki a bipoláris világ másik oldalán, a szovjet blokkban van. A szovjetek vonzerejük elvesztését terrorral és kényszerrel helyettesítették.

De mi az USA mostani ajánlata? Fenyegetés, zsarolás, ideológiai nyomás, pénzügyi-gazdasági kirablás, demokráciaexport, vagyis az amerikai way of liferákényszerítése mindenkire. Régen a soft politika tette vonzóvá és kívánatossá az amerikanizálódást, ma azonban a hard politika akarja kikényszeríteni mindenhol, mindenkitől.

És ez ellenszegülést vált ki.

Kína cukorral jön, az USA korbáccsal. Ezen kellene Washingtonban elgondolkodniuk azoknak, akiknek ez a dolguk.

A kínai emberek szorgalmasak, feljebb akarnak jutni, mégpedig a munkájuk és a teljesítményük révén. A kínai modell mindig is a meritokráciát részesítette előnyben, akkor is, amikor nálunk még a születési előjog szabta meg az állami hivatalok és a tisztikar beosztásait, a ranglétrán elfoglalt helyet. Újabban faji és nemi szempontokon alapuló pozitív diszkriminációt alkalmaz a fejlett Nyugat, és ezzel ellehetetleníti a minőségi, teljesítményelven alapuló előmenetelt.

Kína a béke országa, a Nyugat állandóan háborút vív. Pedig a fejlődés és a béke egy érem két oldala. Az infrastruktúra, a logisztika, a digitális összekapcsolódás fejlesztése csak békében lehetséges. Az USA azonban folyamatosan proxy háborúkat vív, demokráciát exportál, belemerevedett a világ csendőrének szerepébe, miközben elhanyagolja saját polgárait és hűtlenné válik saját küldetéséhez.

Nincs ajánlata sem az amerikai nép, sem a világ számára. Ez minden bajának a forrása.

Kína hatalmas kihívást jelent az USA számára. A mérkőzés még nem dőlt el, de a csapatok már felsorakoztak a pályán és a bíró már jelt adott a kezdésre.

Mire a meccset lefújják, eldől minden.

Akkor már késő lesz.