Kedves Barátaim!  

A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret.

Jól figyeljünk Alekszandr Szolzsenyicin szavaira! Mindannyiunk egyik legfontosabb ismérve az, hogy érezzük-e tetteink súlyát, felmérjük-e a következményeit: azaz, van-e lelkünk.

Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Emlékező Közösség! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

2002-ben találkoztunk először itt, a Terror Háza Múzeumban, hogy megemlékezzünk a kommunista diktatúra áldozatairól.

Negyedszázada rója le a magyar nemzet kegyeletét azok előtt, akiket az internacionalista diktátorok és alávaló kiszolgálóik megöltek, elpusztítottak, megnyomorítottak, kisemmiztek és megaláztak.

Büszke vagyok arra, hogy olyan nemzetünk van, amelyik nem félrefordítja a fejét, nem lesüti a szemét, hanem szembenéz a múltjával és megnevezi a kommunista diktatúra tetteseit és bűnsegédeit.

Február 25-dike minden esztendőben a szembenézés és a szembesítés napja.

Szembenézünk azzal, hogy köztünk, magyarok között is voltak szép számmal, akik kiszolgálták a szovjet megszállók által ránk kényszerített kommunista ideológiát, és annak terrorrendszerét, haszonélvezői és vámszedői voltak. Kegyetlenkedtek, bűnöket követtek el, ezeket sokáig fedezték és el is tagadták.

Ezért február 25-dike a szembesítés napja is.

Minden esztendőben egyértelművé tesszük, hogy az, amit a kommunisták tettek: gonosz, aljas és bűnös tett volt.

És azzal is szembesítünk mindenkit, hogy a kommunizmus nem „csak úgy lett”. Nem „csak úgy megszületett”, nem „csak úgy létrejött”.

A kommunizmus pusztító világrendszere mögött gondolat, szándék, akarat – méghozzá embertársaink akarata volt. Nem a véletlen műve volt.

Tudatosan tervezték és szervezték meg. És – hála a kutatásoknak Magyarországon és sok más helyen a világnak – minden évben többet tudunk arról, hogy kik voltak ők, mit tettek velünk és kik tették velünk azt.

Tisztelt Emlékezők!

Alig pár hete mondták nekem itt a múzeumban a munkatársaim, hogy újabb kommunista gazemberek neveit és a mögöttük álló bűntetteket azonosították és bizonyították be róluk, hogy mit tettek.  Olyanokét és olyanokat, amelyeknek a Tettesek Falán a helye. Ugye, kitesszük őket? – kérdezték.

Hát természetesen, hogyne tennénk ki, ott a helyük! – mondtam.

Most, harmincöt évvel a rendszerváltoztatás után, közel ’56 hetvenedik évfordulójához még mindig nem tudunk mindent. Még mindig van dolgunk azzal, hogy feltárjuk a kommunizmus múltját és megnevezzük a kommunista bűnösöket.

Nem fogjuk abbahagyni ezt a munkát, és addig fogunk dolgozni, amíg csak mindent közzé nem teszünk és amíg nem leplezzük le teljesen a kommunizmus bűneit!

Tisztelt Emlékező Közösség!

Én is sokáig abban az illúzióban ringattam magam a rendszerváltoztatás környékén és talán még jópár évvel később is, hogy örökre végeztünk a kommunizmussal.

Mára leszámoltam ezzel az illúzióval.

A kommunizmus, és beszéljünk ennél világosabban: a kommunisták még mindig itt vannak közöttünk. És mintha egyre kevésbé rejtőzködnének. Újra felhorgadt a büszkeségük.

Gyűjtik az erőt, a pénzt, a politikai hatalmat. Nem lehet nem észrevenni, hogy pártokat alapítanak és választásokon indulnak. Újságjaik, honlapjaik vannak. Szobrokat állítanak. És rohamcsapataik viperákkal meg baseballütőkkel vernek szét ártatlanokat az utcán.

Kedves Barátaim!

Tegyük világossá, hogy a kommunista eszméknek és azok terjesztőinek nincs bocsánat. Nem nézzük el és nem relativizáljuk gonosz tetteiket.

Nem állítjuk színpadra Marxot. Nem árusítunk és nem hordunk Che Guevara pólókat, arcképét nem rakjuk ki falainkra, csak azért, mert olyan trendi. Nem jópofa CCCR feliratot kitűzni sehova. Leninnek nem jár sem csodálat, sem szobor.

Ezeken nincs mit megvitatni, ezekben nem kötünk kompromisszumot.

Ezeket a határokat nem lépjük át, ezeket a falakat nem romboljuk le, és nem adunk felmentést sem a kommunizmusnak, sem a kommunistáknak.

Tisztelt Emlékező Közösség!

A kommunisták és a kommunizmus embertelenségét jól ismerjük, tudjuk, hogy 100 millióra tehető az áldozatainak a száma.

Százmillió lélek, százmillió élet, és másik sok száz millió, akik általuk, közvetve szenvedték meg a kommunistákat: családtagjaik, barátaik, ismerőseik.

Felfoghatatlan szám.

A kommunisták a világtörténelem legnagyobb népirtását követték el. Tetteik megbocsáthatatlanok és örökre rájuk égtek.

Ma, február 25-én, itt, a Terror Háza Múzeumban a legfontosabbat tesszük meg, amire antikommunizmusunk minket kötelez.

Először is meghajtjuk a fejünket az áldozatok előtt, majd felemeljük a fejünket és szembenézünk azokkal, akik nem hajtanak fejet velünk együtt akkor, amikor emlékezünk, mert szerintük a kommunizmus egy reményteli kísérlet volt, ami ugyan becsődölt, de most érdemes újra próbálkozni vele, mert most hátha.

De ők, a lelkiismeret nélküliek mindig találkozni fognak a tekintetünkkel. És a mi tekintetünkben százmillió áldozat lelke tükröződik vissza.

Dicsőség a hősöknek, akik szembeszálltak a kommunizmussal és a kommunistákkal!

Tisztelet a kommunizmus áldozatainak!

Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Elhangzott 2025. február 25-én, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján, a Terror Háza Múzeumban tartott emlékünnepségen.