Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez
„A politikai korrektség a világ legboldogtalanabb vallása lett.” – Nick Cave

Középpontban a szex

„A boldogság kötelesség.”
Camus

A nyugati világban minden a szexről szól. Talán azért, hogy másra ne maradjon idő. De míg a huszadik század hetvenes éveitől induló szexuális forradalom lebontotta a nemek közötti érintkezésre rakódott viktoriánus tabuk egy részét, újabban ezek egy része másodvirágzását éli. A szexuális forradalmat a mindenki számára hozzáférhető fogamzásgátló tabletták elterjedése tette lehetővé, ami a férfiak és a nők számára egyaránt biztosította a szexualitás aggódás és bűntudat nélküli megélését. A reprodukció és az örömszerzés kettévált. A gyermeknemzéssel együtt járó felelősségvállalás és családalapítási kényszer megszűnt. A szex kikerült az utolsó kétszáz év angolszász álszentségének a béklyójából és kezdett normalizálódni. Évtizedeken keresztül a felszabadultság érzete érvényesült a szexualitásban. Az első törést az AIDS-járvány és a vele való megfertőzés miatti félelem okozta. A szexuális felszabadultság érzete azonban a betegség terjedésének kordába szorítása és a gyógyításában elért siker ellenére sem tért vissza. „Tény, hogy a nyugati emberek, úgy huszonöt-harminc éves koruktól kezdve már képtelenek új szexuális kapcsolatokat létesíteni, pedig még mindig vágynak rá. Folyamatos hiányállapotban telik el még harminc év az életükből. Nyugaton lassan elsorvad a szexualitás. Ez tömegjelenség. Szégyellik a saját testüket, mert nem felel meg a pornófilmek elvárásainak és ugyanezért képtelenek már egy másik test iránt vonzalmat érezni. Hidegek lettünk, racionálisak az egészség és a higiénia megszállottjai lettünk.” – írja a kérdéssel foglalkozó könyvében a legnagyobb francia kortárs író Michel Houellebecq. [1] A szexuális kapcsolatteremtés megnehezülésében az említetteken kívül szerepet játszik az elköteleződéstől való félelem, a tökéletesség hajszolása, és a pornóipar, ami begyűrűzött a mindennapjainkba. Hozzáférhető a kábeltelevíziókon, a számítógépek és az okostelefonok képernyőin. A kis és nagykorúak mindennapjainak a részévé vált, meghatározza és eltorzítja szexuális fantáziájukat. A felnőttfilmek készítése során beállított aktusokat sokan valóságosnak tekintik, és ennek alapján minősítik le kinézetüket és teljesítményüket. Az is a normális szexuális élet ellehetetlenüléséhez vezet, hogy a szexről egyre gyakrabban az LMBTQ+, illetve a pedofília és a nemi erőszak jut az eszünkbe. És még a metoo.


A múlt csak akkor bánt, ha hagyjuk

„A szemet szemért elv csak oda vezet, hogy az egész világ megvakul.”
Gandhi

A metoo abból az előfeltételezésből indul ki, hogy a férfiak ragadozók, akikkel szemben ártatlan és védtelen nők állnak. Hát nem. Ez a felfogás visszalöki a nőket a viktoriánus korba, amikor védelemre és irányításra szoruló, tehetetlen és kiszolgáltatott mimózáknak tekintették őket. A metoo eltagadja, hogy a nők ki tudnak állni magukért, meg tudják védeni magukat. Camille Paglia kifejezésével élve infantilizálja őket, mert magatehetetlen, gyámoltalan bábokká fokozza le, és úgy állítja be a már rég egyenjogúsított nőket, mint akik kénytelenek visszahúzódni azokba a safe spacek-be, amiket jogszabályokkal és tabutérelválasztókkal kell körülbástyázni ahhoz, hogy a nők végre biztonságban érezhessék magukat. [2]

Mindez alapvetően szembe megy azzal, ahogy a mi nemzedékünk gondolkodott. Mi a szexualitásban a szabadságunkat éltük meg, szabadon döntöttünk arról, hogy mit engedünk meg a fiúknak, férfiaknak, hogy hol húzzuk meg a határt, mi fér bele, és mi nem. A férfi-női kapcsolatok ezer árnyalatát akartuk megélni, és fokozatait kalandnak és tapasztalatszerzésnek tekintettük. Urai voltunk a helyzeteknek. Ha a fiúk rámenősek voltak, akkor megvédtük magunkat. Ha erőszakossá váltak, akkor feljelentést tettünk, mert a törvények a mi oldalunkon álltak. Eszünkbe sem jutott eltűrni olyat, amihez nem fűlt a fogunk. Én például fiatalon kifejezetten élveztem, ha a fiúk fütyüléssel vagy egy-egy beszólással nyilvánították ki tetszésüket. Bizalmasabb mozdulataikat is könnyen elhárítottam, ha terhesnek éreztem. Persze voltak, vannak olyan esetek, amik munkahelyi zaklatásokká fajulnak. Ezekben az esetekben jogos a hatóságok bevonása, a hatalmával visszaélő megbüntetése. Ahogy a nemi erőszakot elkövető bűnözők esetében is.

A MAI METOO-MOZGALOM AZ USA MEGSZAKÍTOTT, ÉS EZÉRT MEGKÉSETT NŐI EGYENJOGÚSÁGÁNAK A TERMÉKE.

A legtöbb mai amerikai kulturális divathullámhoz hasonlóan a mai „feministák” már nem a női érdekeket képviselik, hanem velük szembe fordulva a transzok, LMBTQ-mozgalmak segédcsapataivá váltak. Persze ezt is kíméletlenül túlzó, ellentmondást nem tűrő és főleg hisztérikus módon teszik. Mára a metoo-vádak legfőbb szószólóivá azok váltak, akik azt a 15 perc hírnevet célozzák meg, amit ismert emberek besározásával érhetnek el. Ez persze nem jelenti azt, hogy az összes feltárt eset légből kapott lenne, de azt igen, hogy a leleplezések a legtöbbször évtizedeket késtek, és így majdnem mindig bizonyíthatatlanok.

Egy, a nyugati mintát másoló „művésznő” Magyarországon is bepróbálkozott a metoo-val. Azzal vádolta meg az egyik legismertebb budapesti színházi rendezőt, hogy húsz, vagy harminc évvel korábban, amikor rajongójaként felkereste, és este, előadás után beszállt a kocsijába, a rendező élt vagy visszaélt a helyzetével, és illetlenül viselkedett. Vagy így történt, vagy nem, ez ma már jószerivel kideríthetetlen. A rendező tagadott, és időközben elhunyt. A vádat a televízió stúdiójában azonban nem az állítólagosan sértett „művésznő”, hanem a férje képviselte helyette, amivel nemcsak ők ketten, de az őket kérdező is megcsúfolta a női egyenjogúságot. Az én nemzedékemben ilyen nem fordult, fordulhatott volna elő. A mostani, nyugati importból származó újrahasznosított álszent angolszász nőideálba azonban ezek szerint simán belefér, hogy a gyámoltalan, ostoba, gyáva, nem kívánt törlendő, sértett nő még arra is képtelen, hogy kiálljon magáért. Nem tudok olyan esetet felidézni az elmúlt félszáz évből, amikor Magyarországon egy nő a férjét küldte volna maga helyett, hogy a nyilvánosságban képviselje.

A metoo-panaszok több évtizeddel későbbi közreadásában szerepet játszhat az is, hogy az angolszász jogrend a miénkkel szemben sok esetben nem ismeri az elévülést. Az USA-ban a közfelháborodás gyakran csap át önbíráskodásba, vagy a vadnyugati fogat-fogért népítélet gyakorlatába. A nyilvánosság a megvádoltat azonnal bűnösnek tekinti, akinek vélt vagy valós tettéért késedelem nélkül bűnhődnie kell. Aki villámgyorsan nem határolódik el a megvádolttól, arra kiközösítés vár.

Mostanra a metoo az angolszász középiskolákba is beköltözött. A fiúkat közeledéseikért, próbálkozásaikért megbélyegzik, udvarlásukat ellehetetlenítik, erőszakos viselkedéssel vádolják őket. Segítségkérő forró vonalakat hoztak létre az áldozattá minősített lányok számára, hogy közvetlenül jelezhessék a rendőröknek, ha vélt vagy valós sérelem éri őket. Mindez arról tanúskodik, hogy nemcsak a gyermekek közötti konfliktuskezelés lehetetlenült el, de a tanárokat, igazgatókat sem tartják alkalmasnak többet arra, hogy a tanulók közötti súrlódásokat, félreértéseket, helytelenségeket a helyükön kezeljék, a diákok megfelelő magatartását intézményeikben biztosítsák. [3] Feljelentés, rendőrség, bíróság, kirúgás, állásvesztés, megbélyegzés. Ennyit tudnak arrafelé.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy Nyugaton a metoo-mozgalom nagyüzemi módon „kasztrálja” a férfiakat. Szexuális töltetű kezdeményezéseiket kriminalizálja, és bárkit, bármikor, akár évtizedekre visszamenőleg is erőszakolónak, szexuális ragadozónak állíthat be. Az amerikai, illetve nyugati filmekben már régóta csak a nők invitálhatják be a férfiakat szexre, ha ahhoz van kedvük. Csókot csak ők kezdeményezhetnek, és amikor éppen olyanjuk van, bármikor megszakíthatják az általuk is akart nemi aktust. A szexuális öröm keresése és szerzése mára kizárólagosan női privilégiummá vált, kölcsönösségről szó sem esik többé. Ez férfiatlanná teszi a férfiakat, megfosztja nőiességüktől a nőket. A férfi nő kapcsolatokat újra a száz évnél is régebbi állapotokhoz közelíti, azzal, hogy a nőket áldozati szerepbe tuszkolja vissza, a férfiakat a fizetett szex igénybevételére ösztönzi.

Ugyancsak visszatetsző az az amerikai szokás, hogy a férfiaknak féltérdre ereszkedve illik megkérniük a szerelmük kezét. A magyar hagyomány ezzel szemben az, hogy a férfi és a nő szemben áll egymással, a férfi szemmagasságból kérdez és a nő szemmagasságból válaszol. Az amerikai populáris kultúra már évtizedek óta élethossziglan tartó hűséget vár el a hetero pároktól. Hollywood és a színes szagos női lapok megkövetelik, hogy a hűség kizárólagosságot jelentsen, ezért megbocsáthatatlannak minősítik a félrelépést. Mióta a nyugati fősodor a homoszexuális párok házasodásának elfogadását tekinti normának, azóta a kizárólagos szexuális elköteleződést az ő számukra is előírja. Mindezt úgy, hogy az általános életkor nyolcvan év fölé emelkedett, tehát a holtomiglan-holtodiglan ötven-hatvan évet is jelenthet. Eléggé életszerűtlen, hogy valakinek ennyi évtizeden keresztül ne jusson más az eszébe, mint a férje vagy a felesége. Se szeri, se száma azoknak az amerikai filmeknek, sorozatoknak, amelyek egy félrelépésből megbocsájthatatlan válóokot kreálnak, illetve azt az elvárást fogalmazzák meg, hogy ha valaki akár egy csókot vált valaki mással, ne adj, Isten egy légyottra összejön vele, az leplezze le magát és mindenképpen valljon be mindent a párjának. Aki aztán annak rendje és módja szerint kiteszi a szűrét. Pedig magyarázatra szorulna, hogy egy félrelépésből, vagy kalandból miért következik egy működő házasság, egy jó párkapcsolat felrúgásának a kényszere? És miért kell a párunk, vagy bárki más előtt teljesen kitárulkoznunk? A titok nem bűn és még csak nem is hiba, hanem legbensőbb magánügyünk, ami megtart, megvigasztal, megedz és megkülönböztet minket. Ne mondjunk le róla!

Meg kéne értenünk, hogy miközben a nyugati nők megnyerték a huszadik századot, [4] miért tüntetik fel magukat áldozatnak és védelemre szorulónak?! Úgy látszik, hogy a faji, a szexuális és egyéb kisebbségi mozgalmakhoz hasonlóan a női egyenjogúság élharcosait sem elégíti ki a jogegyenlőség kivívása. Helyette áldozati pozíció megszerzésére törekszenek, nyilván, mert azt kifizetőbbnek tekintik.


A fejlettek önként lemondtak a szabadságról

„Azt a keveset, amit az erkölcsről tudok, a futballpályákon tanultam. Az volt az én egyetemem.”
Camus

A fejlettek konformizmusa mára minden határt átlépett. Elég egy, a fősodortól eltérő mondat, egy rossz mozdulat, egy akadékoskodó kérdés, és a retorzió üzembiztosan bekövetkezik. [5] Mindez a szüleink visszaemlékezéseiből ismert rákosista diktatúra legsötétebb éveit idézi. A Terror Háza Múzeum egyik képernyőjén tapsoló közönséget mutatunk. Hosszan, ütemesen tapsolnak, közben egymásra sandítanak, majd még lelkesebben verik össze a tenyerüket. Színházban, munkásgyűlésen, kongresszusi előadóteremben, pártgyűléseken szűnni nem akaróan tapsolnak. Amikor az egyik egykori tapsolót arról faggattam, hogy miért tapsolt, felháborodva mondta, hogy ő éppen csak összeverte a tenyerét. Ha tudnám, tette hozzá, hogy mekkora bátorság kellett ahhoz, hogy valaki ne tapsoljon teljes erejéből! Ma már szégyellem, de ezt a mentegetőzést viccesnek és egyben felháborítónak találtam. Most azonban, az USA és a többi fejlettek közéleti megnyilatkozásait figyelve, kezdem érteni, hogy mire gondolt. Arra, hogy

HA VALAKI NEM A KELLŐ LELKESEDÉSSEL UGAT EGYÜTT A FALKÁVAL, MEGHURCOLJÁK, KIKÖZÖSÍTIK, ELLEHETETLENÍTIK.

Ahogy az USA és Németország érzékenyítésért és rasszizmusért felelős megbízottai, valamint önkéntesei teszik a hatókörükben lévő „másként gondolkodókkal”.

HUGER.jpg

Jó példa erre a németek elképesztően arrogáns viselkedése a 2021 júniusi magyar-német Európa-bajnoki futballmérkőzés kapcsán. A magyar országgyűlés által napokkal korábban elfogadott gyermekvédelmi törvény kitiltja az iskolákból a szexuális tartalmakat és egyben megszigorítja a pedofilok elleni fellépést. Miután ez a rendelkezés ellehetetleníti az LMBTQ+ aktivisták óvodai és iskolai „érzékenyítő” tevékenységét, nemzetközi lobbiszervezeteik elképesztő össztüzet zúdítottak hazánkra. Ebben élen járt az a német elit – Merkelestől, Seehoferestől és Söderestől [6] , ami fenyegetéssel és zsarolással, valamint nyilvános megszégyenítéssel akart minket meghunyászkodásra szorítani. Az egykor jobb sorsra érdemes bajorokat arra kényszerítették, hogy Münchent szivárványszínbe burkolják, szurkolóik ki sem látszottak a szivárványos zászlók mögül, a német (?) válogatott csapatkapitánya pedig szivárványszínű karszalaggal hivalkodott. Nem tudom eldönteni, hogy a náci múlt megidézése részükről szándékolt, vagy csak tudatalatti volt? A német karszalagok ugyanis nálunk meglehetősen rossz emlékeket idéznek fel, ahogy a szivárványos zászlórengeteg is a náci zászlóerdőkre hajazott.

AMI A HOMOSZEXUÁLISOK JOGAIRA VALÓ SZAKADATLAN HIVATKOZÁST ILLETI, AZ NEM MÁS, MINT KOMPENZÁLÁS.

A nácik ugyanis fordított háromszöggel jelölték meg a homoszexualitásuk miatt lágerbe hurcoltakat. [7] Ha nem tudják, most felhívom rá a figyelmet, hogy Magyarországról a nácik még országunk megszállását követően sem tudták elhurcolni a melegeket, bármennyire is követelőztek, mert nálunk nem voltak nyilvántartásba véve, vagy legalábbis nekik ezt mondták. Ugyanezt a másik egykori főnáci ország: a modern pedofília hazájának számító Hollandia nem mondhatja el magáról. Ahogy egykor, úgy ma is ezerrel lihegnek német gazdáik nyomában és próbálnak ők is az általuk megcélzott erkölcscsőszi magasságokba emelkedni. Az egykor a pedofiliát és az állatokkal való fajtalankodást normalizálni akaró holland miniszterelnök, Mark Rutte, akinek annak ellenére, hogy már 55 éves, még sem női, sem férfi élettársa nem volt, a magyarok térdre kényszerítésével fenyegetőzött. [8] Úgy látszik, a hollandoknak még dolgozniuk kell azon, hogy gyarmatosító beidegződéseiket levetkőzzék.


A leckéztetők

„A politikai korrektség a világ legboldogtalanabb vallása lett.”
Nick Cave

A „fejlett” Nyugaton a homoszexualitást egészen a huszadik század harmadik harmadáig több helyen, például az angolszász országokban sterilizálással, kényszergyógykezeléssel, börtönnel bűntették. A nácik, mint említettük, lágerbe zárták őket. Írországban, de Ausztráliában is még az 1970-es években is erőszakkal elvették a leányanyáktól a gyermekeiket és a beleegyezésük nélkül nevelő szülőkhöz adták őket. Hollétükről nem kaptak tájékoztatást. A magukat liberális mintaországoknak tartó skandinávok szociáldemokrata társadalommérnökei egészen a múlt század nyolcvanas éveinek derekáig faji, illetve szociális alapon kényszersterilizálták a lappokat, és az „erkölcstelen” életet élőket – persze csak, ha a társadalom alsóbb rétegeihez tartoztak! [9] De mégis minket oktatgatnak, minket, akik soha nem folytattunk ilyen, vagy ezekhez hasonló embertelen gyakorlatot. Mert a kommunisták elvetélt kísérleteit (lásd: Ratkó- korszak) leszámítva, 1956 óta még ők is jobbnak látták, ha visszavonulót fújnak és kiszállnak a paplanunk alól.

Nyugaton a ’68-sok köreiben sok helyen megengedett, sőt támogatott volt a kiskorúakkal folytatott szexuális kapcsolat. Egyre-másra derül ki, hogy megmondóik közül többen is közismert pedofilok voltak. Nyugat-Németországban és Nyugat-Berlinben a hatvanas évek végétől egészen a kétezres évek elejéig homoszexuális pedofiloknak adtak ki állami gondozásba került kisgyermekeket (!), arra hivatkozva, hogy tőlük több irányú szeretetre számíthatnak! [10] A pedofil nevelőszülők egy jelentős része a német tudományos élet fontos szereplői közül került ki! Sem ellenük, sem a gyermekeket kiszolgáltató hivatalnokok ellen nem indult eljárás! Minden bizonnyal azért, mert a 8-10 éves gyermekekkel folytatott szexuális együttlétek a ’68-sok számára a szexuális felszabadítási mozgalom kiteljesedését jelentették. [11] Emlékszünk, hogy az azóta agresszív zöld-liberálissá vált egykori kommunista „vörös Dani”: Daniel Cohn-Bendit is simán megúszta pedofil kalandjait, amikről ő maga számolt be, úgy a francia nyilvánosságban, mint az egyébként oly magas erkölcsiségű Európai Parlamentben, aminek az eltussolt botrány idején képviselője volt. 1977-ben Jean-Paul Sartre, Simone de Beauvoir, Roland Barthes és Michel Foucault is csatlakozott ahhoz a 67 értelmiségi aláíróhoz, akik a „tekintélyes” Le Monde hasábjain követelték a francia nemzetgyűléstől a kiskorúakkal folytatott szex törvényesítését. [12] A ’68-sok példátlan befolyásának köszönhető, hogy Franciaország egészen mostanáig nem védte meg a gyermekeket a szexuális ragadozóktól. A nyolcvanas években a londoni elit körök kiskorúakkal folytatott szexuális visszaélései köztudottak voltak, de annak ellenére, hogy állítólag két ellenszegülő kisfiút elrettentésül meg is öltek, a hatóságok eltussolták ügyüket. A fenti példákból kitűnik, hogy a nyugati világ értelmiségi, vagyis megmondóelitje a hetvenes évektől arra használta fel kiváltságos helyzetét, hogy szexuális perverziójának a kiszolgáltatott gyermekek kárára biztosítson zöld utat. Ennek a haladók körében egészen a legutóbbi időkig folytatott gyakorlatnak az elleplezését szolgálja az a szűnni nem akaró cunami, amivel a katolikus egyházon belüli pedofil ügyeket pertraktálják. Pedig a méltányosság és az igazságosság azt kívánná, hogy a nyugati élcsapat pedofil gyakorlatáról a világ hírügynökségei ugyanilyen lelkesen és elkötelezetten rántsák le a leplet.

CohnBendit.jpg
Fotó: Daniel „Vörös Dani” Cohn-Bendit


Szexből identitás

„A szabadságnak nincs szüksége mártírokra.”
Houllebecq

A ’68-as, csak szélsőségekben gondolkodni tudó megmondó elit, egykor még aktusként értelmezte a szexet, a szexualitásra önfelszabadító, örömszerző tevékenységként tekintett és ennek érdekében szállt síkra a szexuális forradalomért. Ma azonban kizárólag identitásképzőként és elméleti konstrukcióként viszonyul hozzá, amit ezer tabu közé akar zárni. A homoszexuálisok harca az elfogadottságért és az egyenlőségért, ami a huszadik század utolsó harmadától folyt, sikerrel zárult, aktivistáik és lobbiszervezeteik azonban újabban a homoszexuálisok házassághoz való jogát követelik. Mintha az egykori ’68-as baloldal nem támadta volna minden eszközzel a házasság intézményét, hogy megingassa alapjait, lerombolja tekintélyét. Hirtelen azonban rádöbbentek a házasság fontosságára és most már a maguk számára is ki akarják követelni. A homoszexuálisak egészen a legutóbbi időkig támadták a monogám kapcsolatokat, nyíltan hirdették a promiszkuitást, mostanra azonban az azonos neműek számára is a romantikus lányregények színvonalán igénylik a holtodiglan-holtomiglant. Úgy tűnik, hogy az angolszászok nem ismerik a középutat. Csak vagy-vagyban tudnak gondolkodni. És persze nem bírnak lemondani civilizációs, hittérítői elhivatottságukról sem. Most a szexuális irányultságon alapuló identitáspolitikájukat és újviktoriánus taburendszerüket akarják kötelezővé tenni az egész világ számára.

Mi azonban ellenállunk. A szexuális élettel kapcsolatban hagyományainknak megfelelően kiegyensúlyozott és megengedő álláspontot képviselünk, ami azt jelenti, hogy a lehető legritkábban szólunk bele polgáraink magánéletébe.

A 21. századi középosztálybeli sikeres nők a férfiakat vádolják boldogtalanságukért. Meg akarják határozni, hogy milyennek kell lennie a férfiaknak, miközben fogalmuk sincs arról, hogy magukkal mit kezdjenek. Meg akarják akadályozni, hogy a férfiak férfiak maradjanak, mert szemmel láthatóan őket már nem elégíti ki, ha nők maradnak. Mindez a fentiekben leírt tragikus hatással van a nyugati ember szexualitására is. Miközben a mai nők egy része a férfiakat is megszégyenítően macsó módon viselkedik és uralkodni akar, közben túlérzékeny, és megköveteli, hogy érzéseit, érzékenységét mindenki tartsa tiszteletben.

Pedig nagyon is fontos lenne, ha újra normálisan tudnánk beszélni a szexről, ami végül is a fennmaradásunkat érintő legfontosabb kérdés. A metoo, a szivárványcsaládok, a reprodukció megnehezülése, a spermaszám csökkenése, amiről több újabb kutatás is beszámol, az emberi faj fennmaradását veszélyezteti. És akkor még nem beszéltem a biológiai nem elleni dühödt támadásokról, a transzok (?) jogainak előtérbe helyezéséről, a nemváltoztatások népszerűsítéséről, a velünk született nemiség megkérdőjelezéséről. Ha nincs férfi és nő, mint ahogy a fejlettek állítják, akkor minek a nemváltoztatás? Akkor miért vannak transzok? Válaszok helyett kirekesztés, megbélyegzés, ellehetetlenítés. Tisztára, mint a legsötétebb kommunista időkben. Az USA-ban egyre több egykori kommunista üldözött figyelmeztet arra, hogy amivé az USA és a többi fejlett nyugati ország kezd válni, ők az elől a szabadsághiányos állapot elől szöktek el.


Jegyzetek

[1] Houellebecq, Michel: A csúcson. Magvető, Budapest, 2003. 235- 238. o.

[2] Camille Anna Paglia (1947) amerikai feminista professzor, médiát és művészetet tanít a Philadelphiai Művészeti Főiskolán.

[3] There is no ‘rape culture’ in schools. Education’s ‘#MeToo moment’ is not a scandal – it’s a moral panic over teenage sex: https://www.spiked-online.com/2021/03/29/there-is-no-rape-culture-in-schools/?utm_source=T; https://www.spiked-online.com/2021/03/18/transgenderism-is-a-form-of-gay-conversion-the

[4] Nők a huszonegyedik században – Egy győzelem margójára: https://latoszogblog.hu/aktualis/nok-a-huszonegyedik-szazadban-egy-gyozelem-margojara/

[5] A Medical Student Questioned Microaggressions. UVA Branded Him a Threat and Banished Him from Campus. Kieran Bhattacharya's First Amendment lawsuit can proceed, a court said.

Robby Soave, 2021. 04. 07. illetve Petry Zsolt kapusedző kirúgása a Herta fociklubtól, egy a Magyar Nemzetnek adott interjúja miatt, ahol a német fősodortól eltérő politikai véleményt fejtett ki. 2021. 04. 06.

[6] Mindhárom állítólag kereszténydemokrata politikus lenne. Az utóbbi kettő a CSU elnökei, bajor miniszterelnökök, illetve szövetségi belügyminiszter. Merkel nemzeti elkötelezettségére, melegszívűségére jellemző, hogy amikor egy beszélgető-műsorban megkérdezték tőle, hogy mi az a tulajdonság, ami a németeket szerinte a legjobban jellemzi, azt válaszolta: „Jól szigetelt ablakok.” https://www.foreignaffairs.com/articles/europe/2021-04-20/angela-merkel-singular-chancellor

[7] A német büntető törvénykönyv 175. paragrafusa, amely a homoszexualitást bűnként tételezte föl, 1871-től 1994-ig (!) volt érvényben. Ezen törvény alapján 1933 és 1945 között a kutatások szerint körülbelül 100 ezer embert tartóztathattak le, és ebből 50 ezer fő esetében ítélet is született. A legtöbben börtönökben töltötték le a büntetésüket, ám 5 és 10 ezer közé tehető azoknak a száma, akik a koncentrációs táborokban végezték. Ez utóbbiak körülbelül 60%-a halálozhatott el a táborokban.

[8] https://pestisracok.hu/europa-pedofil-politikusai-egy-holland-aktivista-legalizalni-akarja-a-gyermekekkel-valo-szexet-rutte-ur

[9] Ezzel párhuzamosan 1979-től egészen 2015-ig a kommunista Kínában nem engedték meg, hogy egy család egy gyermeknél többet vállaljon, és ezt tömeges kényszersterilizálással nyomatékosították. Ezt az államilag felügyelt és irányított családtervező programjukat azzal indokolták, hogy így biztosítják a gazdaság és az életszínvonal általános növekedését.

[10] https://demokrata.hu/vilag/pedofil-emberkiserlet-a-tudomany-jegyeben-260605/ Az ügy 2020 nyarán derült ki a szélesebb nyilvánosságban, amikor a Hildesheimi Egyetem beszámolt a fenti kísérletről, amit Helmut Kentler pszichológiaprofesszor vezetett. Több nevelőszülő is az akkori német tudományos élet fontos tagja volt, voltak köztük a Max Planck Intézet tagjai, a Berlini Szabadegyetem tanárai, valamint az azóta pont egy pedofilbotrány miatt bezárt hesse-i Odenwald Iskola vezetői is.

[11] A napokban azzal vádolták Michel Foucault-t, aki a 1970-es évek óta a 68-as értelmiségiek igazi szupersztárja, hogy pedofil volt: https://www.origo.hu/nagyvilag/20210402-pedofil-vadak-michel-foucault-ellenavagy-egy-dobbenetes-el-hall

[12] A levelet egy másik 68-as aktivista Gabriel Matzneff írta, aki szintén notórius pedofil volt. Nemrég lepleződött le, hogy 50 évesen egy 13 éves kislánnyal folytatott szexuális viszonyt. in: https://thecritic.co.uk/issues/april-2021/michel-foucault-the-prophet-of-pederasty/