„A harmónia áldást, a viszály szerencsétlenséget hoz”
Pan-ku, Han-dinasztia [1]

1843-ban az első ópiumháború eredményeként Hongkong brit gyarmat lett. A gyarmatosítók 1898-ban 99 éves bérleti szerződést kényszerítettek ki a kínai császártól Hongkong átadásáról, ami 1997-ben lejárt. Ekkor a Kínai Népköztársaság ünnepélyes keretek között visszavette Hongkongot, a világ egyik legjelentősebb kereskedelmi központját. [2] Teng Hsziao-ping, aki 1976-tól 1989-ig vezette Kínát, de haláláig minden lényeges kérdésben döntő szava volt, azt javasolta, hogy Hongkong mintegy 7 millió lakosa még 50 éven keresztül az „egy ország két rendszer” elvének megfelelően széleskörű autonómiát, különleges közigazgatási övezeti státuszt, és ezzel együtt a sajtó, a szólás, és a gyülekezés területein nagyobb szabadságot kapjon Kína többi részénél. Teng Hongkong visszavételét, a hazáját ért megaláztatások évszázadai után jogos megelégedettséggel nyugtázta. Fontos lépésnek tekintette azon az úton, amit Kínának be kell járnia ahhoz, hogy régi tekintélyét visszanyerje. Úgy tervezte, hogy Hongkong lesz Kína nemzetközi pénzügyi központja, nyitott gazdaságának egyik kapuja. London pedig arra számított, hogy egykori koronagyarmatát a megállapodások eredményeként még félszáz évig a brit gazdasági érdekeknek, vagyis London fejősteheneként használhatja. A nemrég nyilvánosságra hozott brit levéltári források arról tanúskodnak, hogy tudták, milyen jelentős szerepet szán Teng Hongkongnak Kína modernizálásában. [3] Margaret Thatcher brit miniszterelnök azonban azt akarta, hogy a hongkongiak továbbra is elégedjenek meg gyarmati státuszukkal. [4]

Az egykori brit koronagyarmat élén egészen 1995-ig, London által kinevezett kormányzó állt. A britek 150 éven keresztül egy olyan „komprádor modellt” működtettek, ami hatalmas vagyont és hasznot áramoltatott vissza Angliába. Egyes brit-kínai családoknak szinte monopóliumaik voltak a hongkongi gazdaság felett. Ők uralták a szállítást, az ingatlanpiacot, a kereskedelmet, a médiát stb. Hatalmuk, vagyonuk és társadalmi rangjuk a brit gyarmatosítókkal való szoros együttműködésüktől függött. Akik kellően hűségesek és simulékonyak voltak, nemesi címeket, titkos tanácsosi rangokat kaptak, lordok, vagy dámák lettek. Demokráciáról, a lakosság jogairól, politikai részvételéről, emberi jogokról értelemszerűen szó sem esett. Hongkongban először és máig utoljára, 1995-ben tartottak általános választójog alapján szabad választást. A britek számára tehát a hongkongi demokrácia nem volt fontos, nem engedtek a lakosságnak beleszólást a saját életük ügyeinek intézésébe. [5]

Az utolsó brit kormányzó Chris Patten, aki értelemszerűen nem választás, hanem kinevezés útján töltötte be hivatalát, a koronagyarmat átadására készülve hirtelen rádöbbent, hogy legfőbb ideje Hongkongot demokratizálni. [6] Haladéktalanul neki is kezdett demokráciát követelő csoportokat pénzelni, így többek között az Occupy Central-t és az Umbrella Movement-et. Az magától értetődő volt, hogy a fenti szervezetek egyike sem követelt demokráciát, általános választásokat a brit uralom alatt, ahogy külföldre sem utaztak, hogy támogatást kérjenek harcukhoz, amit az emberi jogokért vívnak. Mindezzel megvárták az átadás-átvételt, a kínai fennhatóságot. [7] Végül is kitalálóik olyan időzített bonbának szánták őket, amit csak akkortól élesítettek be.

És ezáltal az egybeolvadás surlódásmentes lesz. A jellemzően hosszú távban, nyolcszáz-ezer éves ciklusokban gondolkodó kínaiak az ötven évnek nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget, úgy voltak vele, hogy kiülik.

Mindkét fél a maga szövetségeséve akarta tenni az időt.

Végül is a Nyugat, vagyis az angolszászok türelmetlennek bizonyultak. Fel akarták gyorsítani a piacgazdaság térnyerését Kínában, aminek társadalomátalakító, vagyis amerikanizáló autonomizmusáról meg voltak győződve. Az USA szorgalmazta Kína belépését a világkereskedelmi szervezetbe. Clinton elnök ezerrel támogatta, hogy tagja legyen a WTO-nak. Ekkoriban ugyanis senkiben nem merült fel, hogy Kína a saját és nem az amerikaiak által megszabott utat fogja bejárni. [8]

Ma az amerikai politikai elit történelmi bűnnek tekinti a kereskedelmi lehetőségek szélesre tárását ázsiai kihívója előtt. Akkor azonban még nem feltételezték, hogy Kína ilyen gyorsan, ilyen jelentős és öntudatos világpolitikai szereplővé növi ki magát, akire immár konkurensként, sőt kihívóként, vagyis ellenségként tekintenek. Ebben az összefüggésben érdemes megnéznünk, mi is van a demokrácia helyzetével Hongkongban, mi áll az angolszászok hirtelen jött demokrácia melletti elkötelezettsége mögött, miért olyan életfontosságú a Nyugat számára azoknak az emberi jogoknak a hongkongi érvényesülése, ami előtte nem volt.

A RECEPT

„Csak az igazságos bátorság valódi bátorság.”
Konfuciusz

Amikor kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy Kína amerikanizálódásának egyre halványabbak az esélyei, és hogy az USA várakozásával ellentétben Kína nem csak Amerika hatalmas felvevőpiaca lesz, mint ahogy azt az USA a 19. század végétől tervezte, hanem jelentős beszállítója, mi több, hitelezője is, lépéskényszerbe került. Azzal is szembe kellett néznie, hogy Kína megkérdőjelezheti hegemóniáját. Ezért az USA a mindenhol alkalmazott és helyenként bevált rendszerváltó recepteknek megfelelően átvette és kibővítette azoknak a szervezeteknek a pénzelését, amiket a britektől megörökölt, és továbbiakat is életre hívott. Ezek mindegyike a hongkongi demokrácia hiányosságaira hivatkozott, amikor Kína hongkongi uralmának destabilizálását, figyelmének és erejének lekötését, szoftpolitikai defenzívába kényszerítését célozta meg.

2014-ben 79 napon keresztül bénították meg Hongkong egyes részeit a tüntetők. Az akkori főkormányzó, Leung Chun-ying szerint bizonyítottan külföldi erők álltak a város történetének addigi legsúlyosabb civil engedetlenségi mozgalma mögött. Állítását alátámasztja, hogy az USA szakértői addigra kineveltek, kiképeztek, és nagyra növesztettek egy olyan „demokratikus” ellenzéket, aminek egy része a Kínától való elszakadást, vagyis a hongkongi szuverenitás kivívását, értsd: a teljes autonómiát követelte. Másik része pedig a jól bevált emberjogi követelésekkel kampányolt, és több demokráciát követelt. Az USA kongresszusa által pénzelt US Agency for Global Media (USAGM), a Voice of America és a Radio Free Asia adókkal, a CIA National Endowment for Democracyval (NED) alapítványával együtt felelt a közhangulat szításáért, a megfelelő számú aktivistáért és az akciótervekért. Az Open Technological Fund biztosította a műveletekhez szükséges lehallgatásbiztos kommunikációs eszközöket, az első körben kb. 2 millió dollárért. Ez ugyanaz a NED, ami Minszkben, majd Kijevben is részt vett a Majdanon folyó elégedetlenségek felhangosításában és szervezésében. [9]

„Amiket mostanában csinálunk, annak jelentős részét 25 évvel ezelőtt a CIA még fedetten csinálta” – mondta Allen Weinstein, a NED egyik alapítója. [10] A NED az elmúlt két évtizedben dollármilliókat adott azoknak a hongkongi civil szervezeteknek, akik a demokráciaért folytatott küzdelmükhöz igénybe vették az USA segítségét.

A NED hongkongi célja az volt, hogy „a polgárokat, mindenekelőtt az egyetemi tanulókat fejlessze, felkészítse a nyilvános vitákra, hogy a politikai reformokat képviselni tudják. Arra, hogy az általános választások mellett tudjanak agitálni. Hogy a hongkongi és kínai polgárok hangja hallhatóvá váljon.” [11] A legagresszívebb diáktüntetők közül egyesek esetenként kétezer hongkongi dollárt kaptak, a többinek be kellett érniük ötszázzal. [12] A kiképzett és felkészített ellenzék jelenléte a hongkongi utcákon évről évre láthatóbbá vált. 2017-ben, Hongkong visszatérésének 20. évfordulóján Hszi Csin-ping kínai elnök figyelmeztetett: „Ha magával ragad bennünket a túlzott politizálás örvénye, és szándékosan élezzük az ellentmondásokat és a konfrontációt, az nem a probléma megoldását szolgálja, hanem komolyan akadályozza a gazdasági és társadalmi fejlődést.” [13]

Ettől a hongkongi demokrácia ügye nem került le a napirendről. 2019-ban már százezrek tüntettek a szabad választásokért. A hatóságok durván léptek fel ellenük, mert a lázadók egyre radikálisabbak lettek, és a zavargások állandósultak. Behatoltak a parlamentbe, feldúlták az üléstermet és kitűzték az egykori gyarmattartó zászlaját (!). És persze amerikai zászlókat is lengettek. Csak hogy érzékeltessék, kik is a gazdájuk, honnan jön a pénz, és hogy mennyire gondolják komolyan a szabad választásokat és a demokráciát! A tűntetők közül egyre többen hordtak maszkot. A rendőrök erőszakot alkalmaztak velük szemben, ők pedig Molotov-koktélokat dobáltak, metróállomásokat romboltak le, mandarinul beszélő kínaiakat támadtak meg. Elfoglalták a repülőteret és egy egyetemet. Forradalmat és a kínai uralom alóli felszabadulást követeltek, kínai zászlókat égettek, az amerikai himnuszt énekelték. Az erőszakos tüntetők jól képzettek voltak, valódi munkamegosztásban működtek, előre kijelölt megfigyelőállásokat foglaltak el a terepen, utánpótlási vonalaik voltak, kézzel jeleztek egymásnak, de a legmodernebb kommunikációs eszközökkel is rendelkeztek. 2019. július 28-án maszkos, napszemüveges férfiak Hongkong központjában a Chater kertben amerikai himnuszt játszottak be a megafonokból, amerikai zászlókat lengettek és amerikai rigmusokat kiabáltak. Mindezek alapján a China Daily színes forradalomként azonosította be a Hongkongban június óta tartó tüntetéseket. Rávilágított a helyi ellenzéknek az USA-val való összefonódására. A színes forradalmakra való hivatkozás azokra a demokráciaexporttal kapcsolatos eseményekre utalt, amelyek különböző színű virágokat használtak jelképként a Szovjetunió peremvidékén a 2000-es években, ahol népszerűtlen rendszereket akartak megdönteni nyugatról pénzelt diákaktivisták és civil szervezetek segítségével. Ezekhez a rendszerellenes mozgalmakhoz a modern kommunikációs eszközöket, többek között a közösségi médiát használták fel. Rágalmakat és rosszindulatú pletykákat terjesztettek, bizalmatlanságot és félelmet keltettek.

Michael Pompeo egykori CIA főnök, majd Trump külügyminisztere és Nancy Pelosi demokratapárti frakcióvezető nyíltan támogatták a tüntetőket, akik azt követelték, hogy az USA vonja meg a kereskedelmi kedvezményeket Hongkongtól és Kínától, ha az utóbbi továbbra is korlátozza az autonómiájukat. Támogatást kérő hongkongi aktivisták utaztak Washingtonba és amerikai politikusok utaztak Hongkongba, hogy pártfogásukról biztosítsák őket. A hongkongi amerikai konzulátus a maga 500 alkalmazottjával (!) hangolta össze a tüntetéseket. Rendszeresen találkoztak az aktivistákkal és minden módon segítették őket. A fő kapcsolattartó Julie Eadeh, a CIA tisztje és rezidense, az USA diplomáciai kirendeltségének helyettes vezetője volt. Ő korábban Bagdadban, Mosszulban, Bejrutban, Jeruzsálemben és Tajpejen, valamint Sanghajban is szolgált. Tapasztalt és kipróbált munkaerőről van tehát szó. Amikor a Mariott szállodai titkos találkozásairól a Ta Kung Pao helyi újság beszámolt, az USA külügyminisztériuma a „leleplezést” úgy kommentálta, hogy „Eadeh csak a munkáját végzi.” [14] Ahogy nálunk végezte Goodfriend, [15] vagy, ahogy G. R. Pyatt végezte 2013-14-ben Kijevben. [16]

Miután Pompeo külügyminiszter kinyilvánította, hogy Hongkong autonómiája nem kielégítő, Trump elnök visszavonta Hongkong beruházási és vámkedvezményeit. Majd az USA kongresszusa elfogadta a Hongkong Human Rights and Democracy Act-ot. Beutazási tilalmat és vagyonelkobzást rendelt el mindenkivel szemben, aki a hongkongi demokráciát veszélyezteti. Még az is felmerült, hogy az USA önálló államként ismeri el Hongkongot.

Válaszul Kína 2020. június 30-án egy Hongkongra vonatkozó új nemzetbiztonsági törvényt fogadott el. Ennek alapján a hatóságok felléphetnek minden olyan állam- és alkotmányellenes erő ellen, akit, vagy amit a hatóságok annak látnak. A törvény többek között kimondja: „Aki Hongkongnak Kínától való elszakadása mellett áll ki, vagy idegen erőkkel működik együtt, az életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtható.” [17]

És persze azért, mert az USA még nem döntötte el, hogy Kínával szemben a feltartóztatás, vagy a felszámolás politikája lesz a meghatározó. Az angolszászok az emberjogi narratívát szemmel láthatóan arra is felhasználják, hogy egykori gyarmataikat világszerte továbbra is önkiszolgáló piacaikként működtessék.[18] Mert, ahogy Kipling is megírta, a fehér ember, pontosabban az angolszász, illetve nyugat-európai ember, súlyos teherként kénytelen a vállán cipelni a világ civilizálásának nehéz feladatát. [19]

Marco Rubio republikánus szenátor Jim McGovern demokrata kongresszusi képviselővel együtt indítványozta, hogy helyezzék beutazási tilalom alá azokat, akik Kínában vagy Hongkongban emberjogi vétségeket követnek el. [20] Azt is követelik, hogy az USA évenként ellenőrizze, hogy kielégítő-e a demokrácia helyzete és az autonómia Hongkongban, és ennek alapján döntsön a Kínának megítélt kereskedelmi kedvezményekről. Segítségükre van, hogy a britek félévente bocsájtanak ki jelentést a hongkongi demokrácia állapotáról, mert úgy vannak vele, hogy mióta ők kivonultak, a honkongiaknak is joguk van a demokráciához. Ők pedig majd jól kiértékelik, hogy kielégítően csinálják, vagy nem. [21]

Időközben a hongkongi demokráciáért való aggódás némileg alábbhagyott. Jött a COVID, a gazdasági recesszió réme, majd az orosz-ukrán háború, a kínai tengereken pedig a figyelem Tajvanra terelődött át.

Tajvan körül 2021-ben igencsak felforrósodott a levegő, olyan háborús gócponttá vált, ami könnyen felrobbanhat.

Jegyzetek:

[1] A kínai mitológia egyik fontos alakja.

[2] Egy nap leforgása alatt eltűntek az angol feliratok, utcanévtáblák, csak a kínaiak maradtak meg. Kína talán kárpótlásul, talán további jóindulatának elnyerése érdekében megkapta Hongkong 69 milliárd dollárnyi devizatartalékát.

[3] A feljegyzést Lord Peter Carrington brit konzervatív politikus (1919-2018), brit külügyminiszter (1979-1982), a NATO főtitkára (1984-1988), a Bilderberg-csoport vezetője (1990-1998) készítette Margaret Thatcher brit miniszterelnöknek.

[4] „colonialism [is] acceptable to [the] people of HK.” – Thatcher széljegyzete a feljegyzésre.

[5] Anson Chan, a hongkongi vaslady 1993 és 2001 között különböző vezető pozíciókat töltött be a hongkongi kormányzatban. Előtte a brit közigazgatás vezető tisztségviselője volt. 34 éves közszolgálatáért magas brit kitűntetést és Dame címet kapott. A kétezres évek második felétől a demokráciát követelők egyik vezetőjévé vált. 2017-ben az akkori alelnökön, Joe Biden-en, majd 2019-ben Mike Pence-n keresztül az USA közbenjárásáért lobbizott, sikeresen. 2018-ban hosszasan megérvelte, hogy miért van rendben, hogy a brit uralom alatt nem tartottak szabad választásokat és miért nem volt a hongkongiaknak általános és egyenlő választójoga. Bővebben: https://www.youtube.com/watch?v=8QQ8Iw2Pc9w

[6] Chris Patten 1992-1997 között Hongkong 28. brit kormányzója.

[7] A helyi közvélemény-kutatások szerint a hongkongiak több mint 65% szerint a demokráciáért folytatott küzdelmük zavarja a gazdaságot és felforgatja a civil társadalmat. Szerintük mozgalmuk álságos, mert demokráciaellenes eszközöket, például terrort, vandalizmust alkalmaznak azokkal szemben, akik nem támogatják őket. in: Moak, Ken: Is Hong Kong less free now than under British colonial rule? In: The Asia Times, 2017. április 11. Link: https://asiatimes.com/2017/04/hong-kong-less-free-now-british-colonial-rule/

[8] Kína 2002-ben a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) 143. tagországa lett. Az ország 1986-ban kérte a GATT tagságot. 1999 novemberében hosszútávú kínai-amerikai kereskedelmi egyezményt kötöttek.

[9] Magyarországon az Action for Democracy szervezet több mint 3 milliárd forintot, valamint kampánytanácsadói-és szervezői, illetve médiatámogatást biztosított Magyarországon Márky Zay Péter 2022-es választási kampányához. Míg a minszki és budapesti rendszerváltó törekvések nem sikerültek, addig a kijevi eredményesnek bizonyult. Hongkongban a magyarországinál jóval tetemesebb összegeket költöttek. Bővebben: https://www.parlament.hu/web/nemzetbiztonsagi-bizottsag/minosites-alol-feloldott-iratok

[10] Allen Weinstein amerikai történész (1937-2015). 1983-ban egyik alapítója volt a NED-nek. 1978-ban meghatározó és fontos könyvet írt az Alger Hiss és Whittaker Chambers-ügyről Perjury, The Hiss Chambers Case címmel. magyarul: Schmidt Mária: A titkosszolgálatok kulisszái mögött. Hitek, ideológiák, hírszerzők a XX. században. XX. Század Intézet, Budapest, 2005.

[11] Baron, Stefan: Ami Go Home. Eine Neuvermessung der Welt, Econ, Ullstein, Berlin, 2021. 68 o., lásd még a lenini módszerek tovább éleséről, in: Hegedűs Zoltán: Lenin él, mandiner.hu – 2023. január 26. (66. oldal)

[12] Moak, Ken: Is Hong Kong less free now than under British colonial rule? In: Asia Times, 2017. április. 11. Link: https://asiatimes.com/2017/04/hong-kong-less-free-now-british-co Egybecseng ezzel azokat a svájci, illetve névtelen adakozókat képviselő Korányi Dávidnak a célkitűzésével, aki a magyarországi „kultúraváltás” támogatására hivatkozva folyatta be a nyilvánvalóan amerikai és esetleg uniós adófizetők pénzéből származó összegeket a 2022-es magyar választásokba, hogy egy általuk kiválasztott személyt ültethessenek a miniszterelnöki székbe.

[13] Aust, Stefan és Geiges, Adrian: Hszi Csin-Ping. A világ legnagyobb hatalmú embere. Corvina, Budapest, 2022. 211. o.

[14] in: Baron, i.m. 69. o.

[15] Mark André Goodfriend budapesti amerikai ügyvivő 2013-tól 2014-ig. Karrierjének korábbi állomásai Tel-Aviv, Új-Delhi, Moszkva, Damaszkusz, Szíria voltak.

[16] Geoffrey Ross Pyatt 2013-2016-ig kijevi amerikai nagykövet. 2022 óta az energiaügyekért felelős államtitkárhelyettes a Biden-kormányban.

[17] Aust-Geiges, i.m. 212. o.

[18] Jeanne Morefield’s review of The Morals of the Market: Human Rights and the Rise of Neoliberalism.

[19] Kipling, Rudyard: The White Man's Burden (1899).

[20] Érdekes, hogy amikor Edward Snowden amerikai titkosszolgálati alkalmazott 2013. májusában Hongkongba menekült, azért keresett oltalmat, mert nyilvánosságra hozta, hogy az USA megfigyelési programja milyen szinten sérti meg az emberek személyiségi jogait. Innen aztán hamar továbbállt.

[21]A britek 2023. január 12-én jelentették meg az 51. hathavi jelentésüket. Bővebben: Kasonta, Adriel: UK needs to drop its colonial pretense to Hong Kong, In: Asia Times, 2023. január 20. Link: https://asiatimes.com/2023/01/uk-needs-to-drop-its-colonial-pretense-to-hong-kong/