Aki azt hiszi, hogy csak a régi típusú gyarmattartók voltak képesek fennhéjázón tekinteni azokra, akik „mások, mint mi,” hát nagy tévedésben van. A mai woke gyarmatosítók is képesek rá, amint Lisa Nandy, a munkáspárti árnyékkormány külügyminisztere ékesszólóan bemutatta, amikor hisztérikusan reagált arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Downing Street vendége volt.

Nandy egy egész sor Twitter-üzenetben, a legkülönfélébb gonosztettekkel vádolta meg a magyar kormányt a polgári szabadságjogok aláásásán át az antiszemitizmusig. Ha Nandy képzeletdús helyzetképe csakugyan megfelelne a valóságnak, akkor a magyarokat alig néhány hónap választaná el saját kristályéjszakájukig.

A nyugati woke kulturális elit más képviselőihez hasonlatosan Nandy is azért sújtja megvetéssel Magyarországot és annak miniszterelnökét, mert nem hajlandó a nyugati elit játékszabályaihoz igazodni.

A magyar kormány szemléletét leghívebben úgy jellemezhetnénk, hogy konzervatív és hagyománypárti. Értékei a kereszténység és a humanizmus szintézisére épülnek. Politikája sok szempontból emlékeztet Charles de Gaulle néhai francia elnökére, illetve Konrad Adenauer és Helmuth Kohl egykori német kancelláréra. A magyar kormány tagjai gyakran egyfajta példaképüknek tekintik Kohlt, s ilyen értelemben hivatkoznak rá.

Az Orbán-kormány élesen szemben áll a Hollywoodból, a Netflixből és a nyugati médiából sugárzó woke ideológiával. A multikulturalizmusban a társadalmi kohézió elleni fenyegetést látja, a kulturális identitáspolitika különféle témáit, például a nemi semlegességet pedig a civilizált társadalom szövetét megbontó jelenségeknek tekinti.

Lisa Nandynek és másoknak egyaránt szívük joga, hogy ellenezzék és bírálják a magyar kormány politikai értékeit. De más a bírálat és megint más a politikai rágalom. Nandy azzal vádolta meg a magyar kormányt, hogy aláássa „a demokrácia integritását,” „a politikai és polgári szabadságjogokat.”

Ha az ember a nyugati médiára hagyatkozik, azt kell hinnie, hogy a Covid-járvány kitörése nyomán a kormány brutális diktatúrát vezetett be Magyarországon. Cikkek szakadatlan folyama kezelte kész tényként, hogy Magyarországon már nincs demokrácia. Véleménycikkek sora állította, hogy a kormány a járvány miatti aggodalmat kihasználva az 1930-as évek Németországára emlékeztető tekintélyuralmú diktatúrát vezetett be. A tévesen Freedom House-nak nevezett amerikai központú aktivista szervezet május elején már meg is kongatta a lélekharangot a magyar demokrácia felett. Jelentésében kinyilvánította, hogy a Covid-járvány nyomán elfogadott veszélyhelyzeti törvények folytán Magyarország immár nem tekinthető demokratikus államnak.

A pártok közötti viták kétségkívül kíméletlen stílusban zajlanak, de ez akár az erőteljes közélet jelének is tekinthető. Hogy mennyire működik Magyarországon a demokrácia, azt mi sem mutatja jobban, mint a kormány ellenfeleinek győzelme a 2019-es budapesti főpolgármester-választáson.

Lisa Nandy akkor süllyedt igazán pinceszintre, amikor azzal vádolta az Orbán-kormányt, hogy politikai kampányaiban antiszemita sztereotípiákat alkalmaz. Ez aztán a merész kijelentés egy olyan párt képviselőjétől, amely éveken keresztül tagadta, hogy soraiban egyáltalán létezne antiszemitizmus.

Ha valaki arra kíváncsi, hogy fest az antiszemitizmus, fáradjon el Londonba, ahol pár hete visszataszító antiszemiták autókaravánja hajtott végig a Finchley Roadon, az autók ablakaiban palesztin zászlókkal, s hangszórón a következő szavakat harsogva: „B…tok meg a zsidókat… B…tok meg az anyukat… Erőszakoljátok meg a lányaikat”. A Finchley Road Hampsteadet, Golders Greent és más, nagy számú zsidó közöségek lakta körzeteket szel ketté.

Ha a kormányokat az antiszemitizmus elterjedtsége alapján kell megítélnünk, akkor Magyarország Franciaországnak, Nagy-Britanniának, Németországnak, Belgiumnak és Svédországnak nyomába sem érhet. Franciaországban és Belgiumban mindennapos, hogy a kóser vendéglők biztonságáról fegyveres rendőrök gondoskodnak. Budapesten ilyesmire nincs szükség. Berlinben a kipát viselő férfiaknak fenyegetéssekkel, sőt erőszakos támadással is számolniuk kell. Budapesten nem. Magyarországon virágzik a zsidó közöségi élet és kultúra, a kormány pedig zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen.

Igaz viszont az a vád, hogy a magyar kormány nem kíván tömeges muzulmán bevándorlást engedélyezni. Ha iszlamofóbián azt értjük, amit eredetileg jelent, vagyis az iszlámtól való félelmet, akkor ez olyan érzelem, amely csakugyan sok magyarban jelen van. Hogy miért? Mert Magyarország történelme során élt már iszlám megszállás alatt. És nem úgy, mint Hispánia a mór aranykor idején, amely a kor színvonalán toleráns és civilizált uralmat képviselt. A török hódoltság a magyar történelem sötét korszakának számít. Nem rasszizmus ez, hanem a történelmi emlékezet hatása egy olyan lakoság szemléletére, amely történelme során szüntelen idegen megszállók árnyékában élt.

A nemzeti szuverenitás elvesztének emléke beleégett a magyarság történelmi tudatába. A sok függetlenségi háború, amelyet a magyarok a tizenhatodik századtól kezdve vívtak, azt a tudatot hagyták maguk után, hogy a függetlenséget félteni, óvni kell. Az egymást követő idegen megszállók uralma alatt töltött évszázadok öröksége, hogy a nemzet érzékenyen reagál a külföldi hatalmak diktátumaira.

Magyarország éppen azért veszi nagyon is komolyan a függetlenség és a szuverenitás ügyét, mert annyi idegen hatalom uralma alatt kellett élnie a múltban. Az oszmán birodalomtól Ausztrián és Németországon át a Szovjetunióig.

Amikor Lisa Nandy és a woke-elit Magyarországot gyűlöli, korántsem csupán Magyarország van terítéken. A hagyományos nyugati imperializmus helyét egyfajta woke gyarmatosítói magatartás vette át. A nyugati kulturális elit egyszerűen elfogadhatatlannak tartja, hogy valaki ne legyen hajlandó átvenni kulturális érétkeit. Kultúrharcuk immár globális méreteket öltött és elengedhetetlennek tartják, hogy Magyarország példás büntetésben részesüljön. A világ lisanandyjei mindent megtesznek a magyar kormány lejáratása és elszigetelése érdekében, amíg Budapest nem lesz hajlandó átvenni San Francisco vagy Islington kulturális attitűdjét.

A woke gyarmatosítók rendelkezésére nem áll hatalmas haderő. De nem is a területek meghódítását tűzik ki célul, hanem a megcélzott nemzetek lelki, szellemi és kulturális életét akarják gyarmatosítani. Ha úgy vesszük, ez nem kisebb fenyegetést jelent a célba vett társadalmak függetlenségére és szabadságára, mint a régi vágású gyarmatosítás.