Az Európai Uniót irányító politikai elit úgy tartja, hogy Magyarországon eluralkodott az idegengyűlölet és az autoritarizmus. A magyar kormányt és személy szerint Orbán Viktor miniszterelnököt minduntalan azzal vádolják, hogy megsértik az európai értékeket. A fősodrú nyugati médiához eljutott az üzenet, miszerint Magyarországot gyűlölni bevett dolog. Úgy festik le a magyar társadalmat, mint amelyben dúl a megveszekedett antiszemitizmus és ahol a rendszer bírálóit elhallgattatják, a média pedig a kormány uralma alatt áll.

A brüsszeli oligarchia soraiban erősödő intoleráns nézeteket visszhangozva a brit Európa-párti sajtó, például a Guardian egyre másra szólítja fel az Uniót Magyarország kizárására. Legutóbb az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága olyan határozatot fogadott el, amely szerint a magyarországi helyzetben „egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos és módszeres megsértésének veszélye”. A magyar kormányt elítélő nyilatkozatokat gyakran azzal igazolják, hogy az ország nem hajlandó alkalmazkodni ahhoz a migrációs politikához, amelyet Angela Merkel német kancellár lényegében rákényszerített a földrészre. A lobbi, amely azt követeli, hogy „rúgják ki Magyarországot az EU-ból”, egyebek között azt is Magyarország bűnéül rója fel, hogy egy újonnan elfogadott törvény megnehezíti a Soros György által támogatott szervezetek életét.

Csakhogy a Magyarország elleni kampánynak édeskevés köze van az Orbán-kormány legutóbbi intézkedéseihez. Magyarország nyugat-európai bírálói már csaknem egy évtizede sürgetik az ország kizárását az Unióból. A magyarellenes hangulat élesen mutatkozott meg az Európai Parlament 2012 januárjában tartott vitája során. Előzőleg az Európai Bizottság aggodalmát hangoztatta több frissen elfogadott magyar törvény kapcsán, és ennek nyomán rendeztek vitát „A közelmúltbeli magyarországi politikai fejlemények” címmel. A Bizottság később három ügyben indított jogsértési eljárást Magyarország ellen: a Magyar Nemzeti Bank függetlensége, a bírák nyugdíjkorhatára, valamint az adatvédelmi hatóság függetlensége ügyében. A külső megfigyelő szemével nézve aránylag rutinjellegű, technikai ügyek körül alakult ki ez az ellentét. Ahogy azonban a vita kibontakozott, világossá vált, hogy a szereplőket élesen eltérő értékfelfogásuk állítja szembe egymással. A vitát megelőzően az Európa-párti kommentátorok azzal vádolták a magyar kormányt és a frissen elfogadott alkotmányt, az Alaptörvényt, hogy súlyosan veszélyeztetik az Európai Unió világi, demokratikus és liberális értékeit. Ártalmas, sőt, egyenesen veszedelmes dolognak ítélték, hogy az alkotmány hivatkozik Magyarország nemzeti és keresztény hagyományaira. Az efféle érzelmek hatására elszabadulhat az 1940-es évekből ismert idegengyűlölő nacionalizmus, amelyről az Európai Unió azt hitte, hogy már magunk mögött hagytuk. A vita alaphangját a Bizottság akkori elnöke, José Manuel Barroso adta meg. Azt mondta, hogy „igen érzékeny ügyben” támadtak nézeteltérései a magyar kormánnyal s hozzátette, hogy „értékek dolgában egyértelműen kell beszélnünk.” Nem árulta el, milyen értékek forognak kockán, de világos volt, mire gondol: a magyar törvények és az alkotmány következtében sérülnek az európai értékek. A vitában a felszólalók egymás után ítélték el a magyar kormányt. Guy Verhofstadt flamand belga politikus, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének frakcióvezetője kifejezetten az európai értékek védelmében emelt szót. „Nem pusztán technikai kérdésekről van szó…” — figyelmeztetett, hanem veszélybe kerültek azok az alapértékek, amelyekre az Unió épül. „Ezúttal nem technikai kérdéseket kell megvitatnunk, mint az év elején. Azt kell megvizsgálnunk, megfelel-e a (magyar) alkotmány és a kétharmados törvényanyag a Lisszaboni Szerződés 2. cikkelyében lefektetett alapvető értékeknek, a demokráciának, a jogállamnak, a vallásszabadságnak, a véleménynyilvánítás szabadságának és így tovább.” Verhofstadt követelte, hogy az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága készítsen jelentést a magyar kormány intézkedéseiről és állapítsa meg, „fennáll-e értékeink megsértésének egyértelmű veszélye, illetve ténye”. Az „értékeink” kifejezés azt sugallja, hogy „nekünk” egészen más értékeink vannak, mint „nekik”,

Nem keltett feltűnést, legalábbis senki nem tette szóvá, hogy milyen különös volt ez a követelés: tudniillik arról volt szó, hogy az EU egyik tagállamának, egy szuverén országnak az értékeit helyezzék rendőrhatósági felügyelet alá. Ez az értékfelügyelet azt jelenítette meg, hogy az Európai Unióban olyannyiszor éltetett sokféleség arra már nem vonatkozik, hogy egyes országoknak más értékei is lehetnek. Az értékek iránti tolerancia, amely évszázadokon át a liberális gondolat központi vonása volt, Magyarország elítélőinek szemében nyilvánvalóan mit sem számított. A Verhofstadt-féle jogi nyelvezetnél azonban egyesek sokkal ellenségesebb hangot ütöttek meg Orbán bírálatában. Daniel Cohn-Bendit, a Zöldek – Európai Szabad Szövetség képviselőcsoport tagja elítélte Magyarországot, és kioktatta Orbánt: „azért vagyunk itt, hogy közöljük Önnel: Ön Hugo Chávez, Fidel Castro és a többi totalitárius, autoriter kormány útján halad.”

Ha lehántjuk a heves vita stíluselemeit, azt találjuk, hogy az európai technokrácia és a magyar kormány közötti ellentét egyetlen értékről szól, a nemzeti szuverenitásról. A szuverenitás eszménye közvetlen kihívás az EU technokráciájának tekintélye ellen. Ezért marasztalják el oly gyakran az idegengyűlölet bűnében azokat, akik a nemzeti függetlenség és a népszuverenitás pártján állnak. Az EU szemszögéből nézve az elfogadhatatlan igazán a magyar kormány magatartásában, hogy nem hajlandó a neokolonializmusból ismert kérelmező szerepét játszani az EU birodalmi drámájában.

Az 1990-es években, az uniós tagság feltételeiről zajló tárgyalások idején Magyarországnak a vizsgázó diák szerepe jutott, akit aszerint osztályoztak, hogy mennyire képes megérteni és alkalmazni az európai értékeket. Az Európai Tanács 1993-ban fektette le a „koppenhágai kritériumoknak”  nevezett felvételi feltételeket, amelyeket a tagjelölteknek teljesíteniük kellett, mielőtt felvételt nyerhettek volna. Az egyik feltétel kimondta, hogy a jelöltnek el kell fogadnia és elő kell mozdítania az úgynevezett európai értékeket. „Bármely európai ország beadhatja felvételi kérelmét, ha tiszteletben tartja az EU demokratikus értékeit és elkötelezetten mozdítja elő érvényesülésüket.” A „demokratikus értékekre” való hivatkozás azonban nem éppen világos és az sem egyértelmű, mit jelent a gyakorlatban. „Demokratikus értékekre” a legkülönfélébb szereplők szoktak hivatkozni, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságtól az Egyesült Államokig, vagyis ez a hivatkozás igen sokféle értelmezést elbír. Gyakorlatilag az volt az értelme, hogy a jövendő tagállamok kötelesek kritikátlanul magukévá tenni az EU oligarchiájának kultúráját. A valódi európai érték abban áll, hogy feltétel nélkül el kell fogadni Brüsszel diktátumait. Ez úgy értendő, hogy ha Jean-Claude Juncker bizottsági elnök arra utasítja valamelyik kelet-európai kormányt, hogy ugorjon, arra a következő kérdés az egyetlen elfogadható válasz: „Milyen magasra?”. Ebből a szemszögből nézve az európai értékekkel legélesebben szembenálló érték a nemzeti függetlenség. Az EU valójában attól fél, hogy Magyarország magatartása ragályosnak bizonyulhat, és más országok is elkezdhetnek nemzeti érdekeiknek megfelelően politizálni. Paradox helyzet, hogy az EU Magyarországgal kapcsolatos politikájának támogatói a tolerancia és a demokrácia képviselőinek hiszik magukat. Valójában képtelenek tolerálni, hogy egy nemzet demokratikusan olyan értkékeket választott, amelyek eltérnek az övéiktől. Az EU egyébként igen szelektíven értelmezi az értékeit. Szavakban az EU ideológusai a sokszínűséget hirdetik, ámde elkeseredett ellenségeskedéssel reagálnak, ha egyesek az értékek birodalmában is érvényesíteni szeretnék a sokszínűséget. A Budapest elleni kampány harcosai ezért állítják rendíthetetlenül, hogy joguk van rákényszeríteni értékeiket Magyarországra, akár akarja ezt az ország és népe, akár nem.

Mióta áprilisban újraválasztották az Orbán-kormányt, a Magyarországgal szembeni ellenérzés végsőkig átpolitizált és irracionális magyarfóbiába csapott át. Az EU elitje életformája elleni egyenes kihívást lát abban, hogy Orbán politikája tömeges felhatalmazást kapott a választáson. Az EU vezetése számára immár elsőrendű feladat, hogy elszigetelje Magyarországot és megakadályozza, hogy példája más európai tagállamokra is hasson. A magyar fasizmus visszatérésével való riogatás célja, hogy cordon sanitaire-t vonjon Magyarország köré. Szerencsére azonban a szuverenitás eszménye nem egyetlen nép sajátja. Az EU birodalmi törekvései ellen intézett magyar kihívás kontinens-szerte visszhangot kelthet.

(Az eredeti írás angol nyelven itt érhető el.)