Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez
„Gergényi Péter szeret és tud is oszlatni” – Kuncze Gábor

Mi tettük, magunkkal – Embervadászat 2006

Gergényi Péter szeret és tud is oszlatni”
Kuncze Gábor felszólalása, 2006. október 24.

„Felelős még mindig nincs, csak hazugság, cinizmus és ártatlan áldozatok megcsúfolása.”
Balog Zoltán, 2008


Jelen írás eredetileg Kormos Valéria:
Embervadászat utasításra. Jogállamiságunk igazi arca 2006–2008 című kötetének előszavaként jelent meg, melyet a szerző most egy utószóval egészített ki.


Milyen országban élünk? Mi történt velünk az elmúlt években? Független és szabad országként léptünk át az új évezredbe, tele reménnyel. A magunk urai lettünk, mi szabtuk meg azokat a kereteket, amelyek mentén az új, demokratikus Magyarországot berendeztük. Szabad választásokon döntöttünk vezetőinkről, politikai, kulturális és gazdasági elitünk élvezi a támogatásunkat. Mi vagyunk a nép, és mi vagyunk, akik vezetjük. Akármilyen törésvonalak mentén is szakadt szét a rendszerváltoztatás kitüntetett pillanatában még egyirányba mutató közös akaratunk, a szakadékok minden oldalán mi állunk. Amit teszünk, amit tettünk, mi tesszük, mi tettük, magunkkal.

2006-ban Magyarország a rendszerváltoztatás óta először úgy döntött, hogy lehetőséget ad a szocialista-szabaddemokrata kormánynak az újrázásra. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki 2004-óta vezette koalíciós kormányát, a választópolgárok meggyőző többségének támogatását megszerezve láthatott neki új megbízatásának. Első, két éves kormányfői működése alatt sikeresen hitette el a magyar választópolgárok többségével, hogy a közösség érdekeit szem előtt tartva, képes az ország kormányzására. A balliberális elit támogatásával, a tömegmédiumok nyújtotta lehetőségek maximális kiaknázásával azt a látszatot keltette, mintha hatékony és lendületes kormányzati tevékenységet folytatott volna. Azt állította, hogy Magyarországon dübörög a gazdaság, és hogy egész Európa minket irigyel szárnyaló gazdasági eredményeinket látva. Azt is kijelentette, hogy a magyar költségvetés hiánya, szemben a Magyar Nemzeti Bank elnökének szerinte politikailag motivált állításával, a tervezetteknek megfelelően alakul, vagyis nem éri el az 5%-ot. Öt éves adócsökkentési programot fogadtatott el a magyar parlamenttel, és 5%-os azonnali áfa-csökkentést kényszerített ki. Választási kampányában megígérte, hogy kész reformtervekkel áll majd neki újraválasztása esetén a kormányzásnak.

A nyár folyamán kiderült, hogy a költségvetési hiánya 10% körül van, és hogy adóemelésre lesz szükség.

Bombaként robbant, amikor 2006. szeptember 17-ének délutánján a Kossuth rádióban részleteket adtak le Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek Balatonőszödön, a szocialista parlamenti képviselők előtt május 26-án elmondott titkos beszédéből. „Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?”

A MINISZTERELNÖK HAZUGSÁGBESZÉDE, MELY HEMZSEGETT A TRÁGÁRSÁGTÓL, FELHÁBORÍTOTTA AZ ORSZÁGOT.

Lesújtó bizonyítványt állított ki magáról, aláásta a belevetett bizalmat, megrengette szavahihetőségét, és megkérdőjelezte alkalmasságát. Pökhendi és alpári stílusa méltóságában sértette meg a magyar polgárok egy jelentős részét. A tanácstalan politikai elit, és a bénult ellenzék helyett a budapestiek egy része úgy döntött, az országgyűlés épülete előtt demonstrálva juttatja kifejezésre csalódottságát és felháborodását.

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének másnapján, szeptember 18-án újra tömegek gyülekeztek a Kossuth téren. Köztük provokátorok, balhéra kész csoportok is voltak. Egy mintegy 30-40 fős agresszív csoport 21:45-kor Toroczkai László és Takács András vezetésével egy máig ismeretlen kiáltvány beolvastatása ürügyén az MTV-székházához vonult. Azt követelték, hogy petíciójukat élő adásban olvashassák be. A kérést visszautasították, még csak tárgyalni sem kezdtek velük. Ezt követően Toroczkai visszament a Kossuth térre, hogy erősítést hozzon. Ezt az MTV-nél tartózkodó rendőrökkel is közölte, az átvonulásra toborzó felhívását a Kossuth téren levő rendőri vezetők is hallották. Ennek ellenére az átvonuló tömeget rendőri erők nem kísérték (!). 21:45-kor 12 rendőrt azzal az utasítással vezényeltek az MTV-hez, hogy pajzsaikat hagyják szolgálati gépkocsijaikban (!). A székházat védő rendőröket egy jól körülhatárolható csoport provokálni kezdte, és amikor azt tapasztalták, hogy a rendőrség nem ura a helyzetnek, egyre vadabbá váltak. Rövid időn belül elszabadult a pokol. 21:50-kor Gergényi tábornok, Budapest rendőrfőkapitánya, egy polgári ruhában szolgálatot teljesítő alezredest (!) jelölt ki a Szabadság tér helyszínparancsnokának, aki a helyszínre ment, de a rendőri irányítást nem vette át (!). 22:05-kor a székháznál szolgálatot teljesítő rendőrök szolgálati rádión segítséget kértek, de a „forgalmazásra” senki nem válaszolt (!). A helyszínen levő BRFK-s rendőrszázados a kerületi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjének tudott jelentést tenni a kialakult helyzetről (!). A szolgálatban lévő rendőrök tehetetlenek voltak, erősítést nem kaptak, a Hír TV képernyői előtt ülők számára úgy tűnt, hogy Magyarországon megszűnt a karhatalom, senki nem ura a helyzetnek.

NYILVÁNVALÓVÁ VÁLT, HOGY ÚGY A KORMÁNY, MINT A RENDŐRSÉG MAGATEHETETLEN, KÉPTELEN A KÖZREND BIZTOSÍTÁSÁRA.

Az MTV-hez vezényelt baranya megyei rendőrök egy része nem találta meg a helyszínt (!). A REBISZ-nél a műveletirányító a Hír TV-n nézte az eseményeket (!) és telefonon, rádión keresztül próbált megerősítő erőt kérni a dandártábornoktól, de hívásaira nem reagáltak. A közszolgálati televízió épülete, illetve az előtte parkoló autók lángoltak, a randalírozókat nem fékezte meg senki, miközben a MTV épületétől pár sarokra ott álltak a bevetésre kész rendőri egységek. A székházat védő rendőrparancsnok és elöljárója között azokban az órákban lefolytatott telefonbeszélgetéshez nem kell kommentár:

Nagy baj van! Benzinnel meglocsolták a barikádot, és meg fogják gyújtani. Ezt vízzel nem tudjuk oltani. Indítsák meg azt a kib…tt csapást, mert megdöglünk itt bent. Ki fogom vonni az összes erőt ebből a k…va székházból. Ránk gyújtották. Vagy a füstben fogunk megdögleni, vagy egyébként. A barikádokról levettem az összes embert, és kimegyünk a Nádor utca felé.” „Nyugtáztam. Annyi az utasítás, hogy maradjatok még. Nem tudok mit tenni.”

Éjjel fél egykor a garázda csoportok az addigra odavezényelt vízágyút megrongálták és Molotov koktéllal felgyújtották. Ezt követően a támadás minden átmenet nélkül megszűnt (!). Ugyanekkor kapott utasítást 46 rendőr, köztük 18 nő, majd pár perc múlva egy újabb 46 fős egység, hogy a helyszínre vonuljon. Őket az addigra lehiggadni látszó garázdák újabb támadással fogadták. Éjjel 1 órakor a polgári ruhás rendőr alezredes tárgyalásokat kezdett az általa korábbról ismert (!) Toroczkaival, aki szemmel láthatóan keresett valakit, akivel beszélni lehet. Az alezredes tárgyalást kezdeményezett vele, amire engedélyt akart kérni, de persze ő sem tudott semmilyen vezetési ponttal kapcsolatba lépni (!). Toroczkai közölte vele, hogy petíciót akarnak beolvastatni a TV-be, amit azzal a feltétellel teljesítettek, hogy ha a tömeg befejezi agresszív viselkedését, és a kordonok mögé vonul. A tömeg a felszólításnak engedelmeskedett. Toroczkai az MTV bejáratánál átadta a petíciót az alezredesnek. A megerősített rendőri erők végül 3 óra 25 perckor kezdték meg a maradék tömeg oszlatását.

Mindezt az Ignácz tábornok által szignált jelentés alapján foglaltam össze. [1] A vezetése alatt álló bizottság vizsgálta az MTV székházánál 2006. szeptember 17. és 19. közötti rendőri fellépést, és többek között azt állapította meg, hogy a rendőrség előkészítő munkája elégtelennek bizonyult, a rendelkezési és műveleti terv hiányos, elnagyolt, sablonos, vagyis alkalmatlan volt. A rendőri irányítás, vezetés csődöt mondott. A Szabadság térre kijelölt parancsnok a terület irányítását nem vette át. A BRFK vezetője, vagyis Gergényi Péter 2006. szeptember 18-án késve, csak 23:55-kor rendelt el riadót. A vizsgálat leszögezte, hogy a szolgálatot ellátó rendőri állomány erején felül, példásan helytállt, vezetői azonban szakszerűtlen intézkedéseket hoztak, vagyis alkalmatlannak bizonyultak.

1112-mtv.jpg

Az MTV székházánál 216 rendőr sérült meg. A jelentés figyelmeztetett, hogy az állománynál „az átélt stressz és kiszolgáltatottság miatt kialakult pszichikai sérülések hatása csak hosszabb idő múlva jelentkezik.” [2]

Vajon miért nem volt képes a rendőri vezetés megfékezni pár tucat megvadult garázda tombolását? Miért döntött úgy a közelben tartózkodó Szabadfy Árpád tábornok, az országos rendőrfőkapitány általános helyettese, illetve a biztosítás parancsnoka, Gergényi tábornok, hogy bár elegendő erő állt a rendelkezésükre, hiszen ott voltak az ORFK által vidékről felrendelt csapatszolgálati századok, illetve a REBISZ egységei, mégsem vezényelik őket, vagy legalább egy részüket az MTV székházhoz? Pedig, mint az Ignácz jelentés rögzítette a „Kossuth téren lévő beosztott parancsnoki állomány az MTV székházánál kialakult helyzet során több esetben is kezdeményezte, hogy egysége kerüljön átirányításra a Szabadság térre, de ez általában elutasítást nyert, vagy később került végrehajtásra.” [3]

Miért nem küldtek hivatásos tárgyalót a helyszínre? Miért nem invitálták be a TV-be a „delegáció” tagjait, miért nem kezdtek velük időben tárgyalni?

Ennyire alkalmatlanok, lelkiismeretlenek lettek volna ezek a rendőrtábornokok? Vagy valaki a segítségnyújtás megtagadására, bajtársaik, és a köztelevízió feláldozására utasította volna őket? Kizárásos alapon csak ez utóbbi valószínűsíthető, hiszen a rendőrtábornokok lefokozására, felelősségre vonására nem került sor, sőt, Gergényi tábornokot megdicsérték, minisztere: Petrétei József megítélése szerint határozott és kiváló vezetőnek bizonyult, Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester pedig 2006. november 17.-én Pro Urbe díjjal tüntette ki. Márpedig a Fővárosi Közgyűléskitüntetésekről szóló rendelete szerint Pro Urbe Budapest-díj a főváros érdekében végzett kiemelkedő eredményességű, maradandó értékű, megbecsülést kiváltó tevékenységért adományozható. Nyilvánvaló, hogy Gergényi Péter rászolgált erre a kitüntetésre, ha mással nem, hát azzal, hogy a földön fekvő, magatehetetlen emberek megrugdosását úgy magyarázta meg, hogy azok (!) beleakadtak a rendőrök lábába. Ja és azzal, hogy a bizonyító erejű felvételek ellenére letagadta a „viperák” használatát. Meg persze azzal is, hogy kiállt a rendőröknek azon jogáért, hogy fejmagasságban lövöldözhessék a gumilövedékeket. És az a magyarázat sem volt semmi, amikor elmesélte, hogy a rendőrök azonosító jelei, egyik a másik után, mozgás közben szakadtak le az egyenruhájukról. Ennek a vicceskedvű Gergényi tábornoknak a kitüntetését, illetve számos más vezető beosztású rendőr jutalmát, a magyar országgyűlés és a fővárosi közgyűlés szocialista és szabad demokrata képviselői rendben levőnek találták. És a hozzájuk lojális média sem emelt kifogást.

A tábornokok tehát megfelelően teljesítettek. Vajon milyen parancsot kaphattak? És kitől? Illetve kiktől? Magától Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől tudjuk, hogy neki, ellentétben a szolgálatot teljesítő rendőröktől, sikerült telefonon beszélnie a tábornokokkal, és utasítania őket. Tény azonban, hogy sem a rendőrségért felelős miniszter, sem egyetlen helyettese nem jelent meg a helyszínen. És a vádakkal ellentétben nem volt ott Orbán Viktor sem, aki későn érkezett haza Brüsszelből, ahova vasárnap, néhány órával az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt utazott el. „Lefeküdtem aludni. Csak a gyerekek nézték a tv-n, mi is történik a városban. Úgy két óra körül ébredtem fel arra, hogy a gyerekek még mindig tévéznek, és akkor tudtam meg tőlük, hogy mi is történt az MTV székháza körül – nyilatkozta Baló GyörgynekAz Estében” másnap, vagyis 19-én. A botcsinálta rendőrminiszter, dr. Petrétei József, aki a 2006-os választásokat követően került a sebbel-lobbal, végiggondolatlanul és előkészítetlenül életre hívott Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium élére, benyújtotta ugyan lemondását, de azt a miniszterelnök nem fogadta el. Marad tehát a gyanú, hogy a hazudós miniszterelnöknek, és a vesztésre álló főpolgármesternek legalábbis kapóra jött a tűz és az „ostrom”, hogy újra bevethesse, ezúttal a küszöbön álló önkormányzati választásokon, a félelem már annyiszor, olyan jól bevált fegyverét a közvélemény-kutatásokban hatalmas előnnyel vezető Fidesszel szemben, annak érdekében, hogy legalább a fővárosban elkerülhesse a bukást. Mécs Imre szocialista képviselő egy interjúban[4] kijelentette, hogy amikor a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő bizottság tagjaként betekintést nyert az akkori eseményekkel kapcsolatos iratokba, a szolgálatok szerepével összefüggésben igencsak gyanús dolgokat látott. Kizártnak tartotta, hogy néhány tucat huligánnak megfelelő politikai és anyagi támogatás nélkül ekkora szerepe lehetett volna. „Kinek az érdeke volt?” – tette fel a kérdést, hogy 2006 szeptemberében háromszor annyi rendőr sebesüljön meg, mint tüntető.

Sok budapesti polgár érezte úgy azokban a kora őszi napokban, hogy rajta, az ő kitartásán is múlik, hogy rákényszerül-e a hazug miniszterelnök a lemondásra. Nem is sejtette, hogy éjszakánként, a visszavágásra hergelt, feldühödött, illetve felpiszkált rendőrök valóságos hajtóvadászatot rendeznek Budapest belső kerületeiben, amelynek keretében válogatás nélkül terrorizálnak, bántalmaznak, illetve gyűjtenek be békés járókelőket, hazafelé tartó, beszélgető fiatalokat, lakóházakba, szórakozóhelységekbe benyomulva szednek össze találomra ártatlanokat, olyanokat, akik, hogy a szocialista és liberális országgyűlési képviselők cinikus és érzéketlen szavajárását idézzem: „rosszkor voltak, rossz helyen”.

2006. SZEPTEMBER 19-21. KÖZÖTT BUDAPESTEN TÖMEGES RENDŐRI EMBERVADÁSZATOT RENDEZTEK, SZAKKIFEJEZÉSSEL: TÚLKAPÁSOK TÖRTÉNTEK.

Súlyos testi sértést okozó bántalmazások, a hivatalos eljárások közben példátlan brutalitással végrehajtott előállítások, térdepeltetések, ütlegelések. Tetézte a bajt, hogy mindebben az elsőfokú bíróságok egy részének cinkos támogatására is számíthattak. A nyilvánvalóan hatósági utasításra foganatosított embervadászat ártatlan áldozatainak hozzátartozói riadtan próbálták felhívni a mit sem sejtő közvélemény figyelmét arra, hogy a Magyar Rádió épületében ideiglenes gyűjtőtábort működtet a rendőrség, ahonnan éjszakánként befogási portyára ruccannak ki, hogy begyűjtsék a környéken járó gyanútlan fiatalokat. A csapdába csalt leányokat, fiúkat a Rádió épületében órákig térdepeltették, és súlyosan bántalmazták, rugdosták, verték őket. Amikor az első hírek erről hozzám eljutottak, a beszámolókat eljuttattam Sólyom Lászlóköztársasági elnökhöz, közbenjárását kérve. Ugyancsak kértem Uj Pétert, az index. hu internetes portál akkori főszerkesztőjét, hogy járjanak utána, mi történik éjszakánként a Rádióban, illetve környékén. Egyikük sem tett akkor semmit. Az érintett családok tragédiája csak néhány bátor asszonyt sarkallt cselekvésre. Köztük Ékes Ilona országgyűlési képviselő asszonyt (FIDESZ) és Kormos Valériát, a Magyar Nemzet újságíróját.

A Fidesz nyár óta tervezte, hogy szeptember 23-án nagygyűlést rendez, amiről az utolsó pillanatban, provokációtól tartva lemondott. Érzékelte azonban, hogy szimpatizánsai a kialakult politikai válságban az ellenzéki párttól várnak útmutatást, eligazítást, biztatást. Orbán Viktor október 2-án 72 órás ultimátumot adott a kormánypártoknak Gyurcsány menesztésére, ami összezárta mögötte a szocialista és liberális frakciót, amik október 6-án újra bizalmat szavaztak neki. Másnap Orbán Viktor a Kossuth téren egy nagyjából nyolcvanezres tömeg előtt „Igen, Magyarország charta” néven mozgalmat indított, és arra kérte az összegyűlteket, hogy minden nap délután öt és hat óra között menjenek ki a Kossuth térre, és mindaddig maradjanak ott, amíg a miniszterelnök le nem mond. Minden nap más fideszes politikus ment ki a térre beszédet mondani.

Az idegek 2006 őszén pattanásig feszültek. Közeledett az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója. A kormány a fél világot meghívta október 23-ra, hogy velünk ünnepeljen. Velünk? Pontosan kivel is? A Fidesz délután 3 órára az Astoriához hívta össze támogatóit. Az állami ünnepségek sokszoros rendőrkordonnal biztosított helyszínein a protokoll-vendégeken és a karhatalmon kívül senki sem jelent meg. A Kossuth térről 22-ről 23-ra virradóan kiszorított tűntetőket, akik köveket és üvegeket dobálva randalíroztak, a rendőrség kínos precizitással irányította az Astoria felé, ahol a Fidesz ünnepelt. A rendezvény végére a rendőrség rászabadította a maroknyi garázdát az ünnepről távozó békés polgárokra, akiket nyilvánvalóan fenyítési céllal terrorizált. Papp Károly dandártábornok, a REBISZ parancsnoka által vezetett bizottság jelentéséből mára minden kétséget kizáróan bizonyítást nyert az, amit a TV képernyői előtt ülők maguk is megállapítottak, hogy a rendőrség nyomta rá a randalírozókat a Fidesz gyűlésére, és hogy a tömegoszlatás tele volt szakmai hibákkal. Ország-világ láthatta, hogy a rendőrök gumilövedék-sortüzekkel, vízágyúval, tonfával, viperával, gumibottal bántalmazzák a védtelen embereket. Egy földön fekvő embert bakancsos rendőrök rugdostak, egy másik rendőrtársuk, aki épp arra haladt, ezt meglátva szintén belerúgott. Félig agyonverték Révész Máriusz országgyűlési képviselőt, aki képviselői igazolványát felmutatva próbált tájékozódni az intézkedő rendőröktől. Jellemző a magyar politikai elit egy részére, hogy a magyar parlament kormánypárti képviselői nem csak hogy napirendre tértek afölött, hogy egyik képviselőtársukat mintegy ötven rendőr körülvette és megverte, hanem még gúnyolódtak is rajta. Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke „Mártiriusznak” nevezte el kollegáját, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

1112-revesz.jpg

Nyilvánvaló, hogy a szeptember 18., illetve az azt követő időszak volt a főpróba, amit október 23-án megtapasztaltunk, pedig maga az „előadás”.

Gyurcsány Ferenc új felhatalmazása birtokában október 23-án elérkezettnek látta az időt arra, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá tegye, hatalmát minden körülmények között megtartja, és jaj annak, aki szembe mer vele szállni. Tudjuk, ő maga nyilatkozta, hogy szeptember 18-án éjjel utasításokat adott a rendőrségnek. Tudjuk, hogy október 22-én magas rangú rendőri vezetőkkel találkozott. Tudjuk, hogy október 23-án délután már újra verték az ártatlan embereket, és tudjuk, hogy estefelé Gyurcsány Ferenc részvételével ülésezett a nemzetbiztonsági kabinet, hogy azután újult erővel folytatódjon a rendőri brutalitás.

NEM VITÁS, HOGY GYURCSÁNY AZÉRT VERETTETTE MEG A VELE ELÉGEDETLEN ÉS ENNEK HANGOT ADÓ BUDAPESTI POLGÁROKAT, HOGY MEGSZÉGYENÍTSE ÉS MEGIJESSZE ŐKET.

Egy egész országot félemlített meg. Egy olyan országot, amelynek polgárai még zsigereikben őrzik a diktatúra véres terrorjának emlékét. Megtanulták, és még nem felejtették el, milyen kegyetlenül képes elbánni a hatalom a vele ellenszegülőkkel. A régi árnyak 2006 őszén újra életre keltek.

A magyar demokrácia pedig tetszhalott állapotba került. A kormányfőről kiderült, hogy gátlástalan, mindenre képes, erkölcsi törvényeket nem ismerő, kíméletlen akarnok, aki hatalma megszerzése és megtartása érdekében minden eszköz bevetésére kész. A kormánypártokról kiderült, hogy hűséges ölebként követik Gyurcsány-vezér minden utasítását. Az ellenzékről kiderült, tehetetlen. A rendőrségről kiderült, hogy nem a békés polgárokat szolgálja és védi, hanem a legrosszabb ávéhás időkre hajazó módon a hatalom készséges kiszolgálójává vált. Észre sem vették közben, hogy többségük szintén áldozat lett. Sokukat hetekkel korábban vezényelték fel vidékről a fővárosba. Zsúfolt szállásukon 300 emberre jutott 3 WC és 4 zuhany, meleg ételt csak ritkán kaptak. Testi és lelki nyomást gyakorolva készítették fel őket a bevetésre. De eszközzé váltak a szeptemberben lefogottakkal szemben eljáró elsőfokú bíróságok is. Mint azt a Fővárosi Bíróság Bűntető Kollégiumvezetőjének belső vizsgálata[5] megállapította, az első fokon eljáró bíróságok több esetben nem vizsgálták meg az eléjük tárt bizonyítékokat. Többször kritika nélkül elfogadták a rendőri, nyomozati előterjesztésekben foglaltakat. A rendőrtanúkról Cserni János és Kalina József bírók megállapították, hogy következetesen hazudoztak. A bírák az esetek egy jelentős hányadában néhány perc alatt döntöttek, sokszor úgy, hogy „nem törekedtek az egyénesítésre”! Jellemzően elmaradtak a személyre lebontott vizsgálatok, több esetben egyáltalán nem voltak bizonyítékok. Mindezek alapján nem csodálkozhatunk azon, hogy az első fokon eljáró bíróságok több esetben indokolatlanul szabtak ki szabadságvesztést, előzetes letartóztatást és súlyos, több éves börtönbüntetéseket. Amin azonban érdemes elgondolkodni, az az, hogy mindezen megállapítások után a vizsgálati anyag leszögezi, hogy „az előforduló hibák ellenére tisztelet és elismerés illeti a nyomozási bírák munkáját”.[6] Ártatlan embereket rabosítottak, helyeztek előzetes letartóztatásba, ítéltek börtönbüntetésre. Nem bíbelődtek az „egyénesítéssel”, esetükben nem játszott az ártatlanság vélelme sem, amire nálunk egyébként olyan nagyon adnak. A magyar igazságszolgáltatás csúfosan leszerepelt. Még hogy tisztelet és elismerés illetné a munkájukat? Akkor, amikor tevékenységük eredményeként elillant a magyar igazságszolgáltatásba vetett maradék hit is?

2006 ŐSZEN A MAGYAR POLGÁROK AZZAL SZEMBESÜLTEK, HOGY MAGUKRA MARADTAK ÉS VÉDTELENEK.

Nincs kihez fordulniuk, nincs kiben bízniuk, reménykedniük. A kormány nem kormányoz, a rendőrséget ellene fordították, az igazságszolgáltatás újra elvesztette az „i” betűt. Az elmúlt két év során senki nem vállalt politikai felelősséget a történtekért. Nem találták meg a felelősöket a rendőrségen belül. Nem marasztaltak el egyetlen bírót sem. Néhány civil szervezeten, jogvédőn és tisztességes állampolgáron kívül senkire sem számíthattak.

A magyar politikai elit becsületét Balog Zoltán és a már említett Ékes Ilona mentette meg. Balog a Magyar Országgyűlés Emberi jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottságának elnöke (Fidesz) a szeptemberi ártatlan áldozatok érdekében többször interpellált a magyar parlamentben, és sorozatban hívta össze az emberjogi bizottság üléseit, ahol szocialista és szabaddemokrata képviselőtársai bojkottjával, illetve cinizmusával kellett megmérkőznie.

Sólyom László köztársasági elnök a televízió ostromának napján, 2006. szeptember 18-án kijelentette: „A tegnapi hír morális válságot okozott Magyarországon. A miniszterelnök reakciói ezt a válságot fokozták, mert személyes felelősségét összemosta az utóbbi tizenhat év politikájának értékelésével. Semmilyen cél nem igazolhatja, hogy bárki a demokráciába vetett bizalmat kockáztassa, még kevésbé, hogy ezt tudatosan, sőt büszkén tegye. Ennek nyilvános elismerését várom a kormányfőtől”.

Sokáig azért nem várt, mert két nappal később hivatalában fogadta a morális válságot okozó miniszterelnököt, aki a parlament elnökasszonya, Szili Katalin kíséretében azért kereste fel a köztársasági elnököt, hogy közös nyilatkozatban szólítsák fel a tömegrendezvények szervezőit és résztvevőit arra, hogy „felelősségük tudatában cselekedjenek, és tegyenek meg mindent az ország békességének és az emberek nyugalmának megőrzéséért.”

2006 óta a morális válság állandósult, életünk részévé vált. Súlyosbítja a helyzetet, hogy bizalmi, politikai, vezetési és gazdasági válsággal párosult. Kiszolgáltatottakká, és kiábrándultakká váltunk. Alig pislákol már bennünk a remény.

1112-rendor.jpg


Utószó

Ezt a dolgozatot 2008-ban írtam. Még Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök. Mostani közretételét az indokolja, hogy a 2006 őszi állami terror óta eltelt 15 év sem csitította el azt a döbbenetet és felháborodást, amit akkor éreztünk. Sőt. Az eseményeket felidézve egyre nő az elkeseredésünk, hiszen a felelősök és a tettesek megbüntetése szinte teljesen elmaradt, legtöbbjük még a szembesítést is megúszta. Sem ők, sem a politikai vezetők nem kértek bocsánatot, nem követték meg sem az áldozatokat, sem a magyar polgárokat. Nincs tehát bűnbocsánat. Amíg flegmán és arrogánsan bújnak szégyenük mögé a felelősök és a tettesek, addig újra és újra azzal szembesülnek majd, hogy bűnüket számon kérik rajtuk. „Szörnyű a bűn, terhes a vád” –írja Arany János: Ágnes asszony című balladájában.

Ezért újra idemásolom azoknak a bíráknak, ügyészeknek, rendőri vezetőknek a nevét, akiket a 2008-as kötet is felsorolt. Ha méltó büntetésüket eddig el is kerülték, legalább a jóérzésű emberek megvetése sújtsa őket.

2006. szeptember 19–21. között levadászott fiatalok ügyében eljáró személyek (a teljesség igénye nélkül)

Bírák:

Dr. Dénes Veronika

Dr. Fuér Angéla

Dr. Gábriel Éva

Dr. Kovács Krisztina

Martineczné Dr. Szilágyi Csilla

Ráczné Dr. Kschwendt Katalin

Dr. Stummer Attila

Dr. Tatár J. Tamás

Dr. Vasvári Csaba

Ügyészek:

Dr. Falvai Zsolt

Dr. Palásti Márta

Rendőri vezetők:

Bene László, r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány

Szabadfi Árpád, r. dandártábornok, az országos rendőrfőkapitány általános helyettese

Dobozi József, dandártábornok, Rendészeti Biztonsági Szolgálat

Gergényi Péter, r. vezérőrnagy, budapesti rendőrfőkapitány

Perlaki Attila, VIII. kerületi rendőrkapitány

Gáborjáni Szabó Attila, X. kerületi rendőrkapitány

Dr. Balázs Norbert, alezredes, a Dukán-per egyik tanúja

Szabó Tamás, százados, a Dukán-per másik tanúja

Akkor, 2006-ban, a hatalom megverette a vele szembeforduló magyar polgárokat. Meg akarta őket félemlíteni, el akarta venni a kedvüket attól, hogy politikai véleményt nyilvánítsanak. Szisztematikus állami terrorral akarta megalázni azokat, akik 1956 ötvenedik évfordulóján a Fidesz megemlékezésén ünnepeltek. A polgárok megveretése többes célt szolgált. Egyrészről a legitimitási válságba zuhant kormány és a mögötte álló pártok erődemonstrációja volt, annak bizonyítása, hogy még mindig ők az urak a házban. De emellett a velük szembefordulók látványos megaláztatását, kiszolgáltatottságuk felmutatását is szolgálta. Ezért tették gúny tárgyává a félholtra vert, bekötött fejű fideszes országgyűlési képviselőt: Révész Máriuszt, akin a kormánypárti SZDSZ elnöke: Kuncze Gábor a magyar országgyűlésben Mártíriuszként gúnyolódott. Ezzel egyértelművé vált a Gyurcsány kormányzatnak az a szándéka, hogy az ellenzéki Fideszt a tehetetlen áldozat pozíciójába szorítsa be. Nem sikerült neki, mert az ellenzék az első pillanattól kezdve aktívan kiállt az áldozatok mellett, ügyüket a saját ügyének tekintette, és az Országgyűlésben és azon kívül is minden alkalmat megragadott az államilag elrendelt embervadászat leleplezésére, az eljáró hatóságok felelősségre vonására, bűncselekményeik leleplezésére. Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő, Kormos Valériával, a Magyar Nemzet oknyomozó újságírójával és Ács Sándornéval börtönről-börtönre járva vette számba az elhurcolt áldozatokat és kísérte figyelemmel sorsukat. Balog Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, a parlament Emberi jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottságának elnöke és Gulyás Gergely fideszes képviselő parlamenti felszólalásaikban, az általuk vezetett vizsgálóbizottságokban álltak ki mellettük és szorgalmazták a törvényellenesen eljáró hatósági személyek felelősségre vonását. Szép számmal mozdultak meg mellettük civilek, közismert személyiségek és azok a jogászok, akik fáradhatatlanul vállalták az áldozatokért való kiállást, ellátták jogi képviseletüket. Így Morvai Krisztina, Pelle Andrea és Schiffer András, Bárándy Péter leköszönt igazságügyi miniszter és Hajós András showman demonstratívan vállalták kötetünk bemutatását.

A szociálliberális hatalomgyakorlók a kommunista totális diktatúra terrorista eszköztárát használták ellenünk. De 2006-ban mi már másfél évtizede szabadok voltunk. Szabad polgárok, akik nem tűrték, hogy a hatalmon levők terrorizálják őket. Ezért emelték fel oly sokan a szavukat és fordultak velük szembe.

Mert nem akartunk újra félelemben élni. Abból végleg elegünk volt már.


A XXI. Század Intézet „Ezt tették velünk 2006-ban” címmel szervez kerekasztal-beszélgetést 2021. november 15-én a Terror Háza Múzeumban, melyen részt vesz Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.


Jegyzetek

[1] ORFK 20006. november 10-i jelentése a Budapesten 2006. szeptember 17.-én 12. 00 órától – 2007. szeptember 19.-én 12. 00 óráig történt eseményekkel kapcsolatos rendőrségi intézkedések kivizsgálásáról. A tényfeltáró bizottság vezetője Dr. Ignácz István r. dandártábornok.

[2] Ignácz-jelentés 15.o.

[3] Ignácz-jelentés 13.o.

[4] 2007. november 15-én a hvg.hu-nak (Pelle János) Érdekes, hogy ez a nyilatkozat nyom nélkül múlt el a magyar közéletből. A netről már másnap lekerült és 20007. december 31-én már csak angol fordításban olvasható.

[5] E 1. IV. C. 4/13 2007. november 7. dr. Frech Ágnes jelentése

[6] Fővárosi Bíróság Bűntető Kollégiumvezető, ibid. 6. o.