Tisztelt Miniszterelnök Úr! Miniszter és Államtitkár Urak! Biztos Úr! Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!
2024 nyarán, amikor Magyarország átvette az Unió soros elnökségét, a status quo megőrzésében érdekelt eliten kívül mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az Európai Unió válságban van. Csak ők tagadták, hogy stratégiai irányváltásra van szükség ahhoz, hogy a gőzerővel zajló globális átrendeződésekben az Európai Unió továbbra is a neki megfelelő helyet foglalhassa el. Ezt felismerve döntött úgy Orbán Viktor miniszterelnök, hogy szakít a brüsszeli bürokrácia által erőltetett jogalkotás központú technokrata szemlélettel és politikai jelentőséget ad a magyar elnökségnek. Vagyis, helyreállítja a politika elsőbbségét, amit az uniós és a vele összefonódott tagállami szakértőkrácia az utóbbi évtizedekben megkérdőjelezett, sőt el is tagadott.
Azzal, hogy az egyébként dermesztően unalmas és semmitmondó soros elnökség intézményének a magyar elnökség politikai jelentőséget adott, unortodox döntést hozott. Semmibe vette a jogszabálymódosítások és előírások számának gyarapítására irányuló bürokratikus elvárásokat és helyette politikát csinált.
Azért, hogy esélyt adjon az Unió megújulásnak.
Barátaim!
Magyarország a soros elnökség átvételekor számos kérdésben szemben állt az Unió elitje által képviselt értékrenddel.
Ezért az uniós elit, hónapokon keresztül azon sürgölődött, hogy megakadályozza Magyarországot a soros elnökség átvételében. Amikor ezzel befuccsolt, akkor teljes apparátusát a lassítósztrájkra, a magyar elnökség szabotálására állította be. Minden jelentéktelen Európai Uniós percpolitikusnak és bürokratának alkalmat adott arra, hogy bojkottal fenyegetőzzön és ezáltal néhány poszt erejéig fontosnak és persze nálunk felsőbbrendűbbnek érezhesse magát.
Csakhogy csúfos kudarcot vallottak.
Kedves Barátaim!
A magyar elnökség az Európai Unió előtt álló legfontosabb ügyekre fókuszált. Az orosz–ukrán háborúra és a békére, Európa egységére, a bővítésre, a migrációra, Bulgária és Románia schengeni határainak lebontására és nem utolsósorban az Unióversenyképességére.
Azokra, amik Európa jövőjéről határoznak.
A magyar elnökség miközben Európa figyelmét a legfontosabb megoldásra váró feladatokra irányította, egy, még ennél is fontosabb dolgot tett: felhívta a figyelmet arra, hogy dolog és idő van.
Vagyis: Európának dolga van a jövőjével!
És hogy most van dolga vele.
Ha Európa nem hozza meg időben a szükséges döntéseket, akkor mások fognak dönteni helyette.
Róla.
A magyar elnökség tehát tudatosította, hogy Európa válaszúthoz érkezett.
Azzal, hogy a magyar miniszterelnök beazonosította az Unió előtt álló kihívásokat és kijelölte a döntési pontokat, a 2024-es magyar elnökséget minden idők egyik, ha nem a legsikeresebb elnökségévé tette.
A patrióták előretörése, a demokráciák válsága, az európai országok kormányozhatóságának nehézségei, Trump elnök újbóli hivatalba lépése egyértelműen bizonyítják, hogy az európai elitnek változnia és változtatnia kell.
Mégpedig sürgősen.
Mai konferenciánk összegzi uniós elnökségünk eredményeit és utat mutat a következő hónapokra is, ahhoz, hogy sikeres európai politikát tudjunk folytatni.
Ehhez kívánok mindannyiuknak jó tanácskozást és egy nagyon sikeres konferenciát!
Elhangzott 2025. január 20-án, a Sikeres magyar elnökség 2024 – Esély az Európai Uniónak című konferencián, a Budavári Lovardában.