„Elég volt a langyos vitákból, építsünk gátat a határozottságból”
Hold X True
A 21. századra a Föld tényleg „lapos” lett: az információ ma már gyorsabban cserél gazdát, mint azt a tudományos-fantasztikum valóságtól legelrugaszkodottabb szerzői remélni merték volna. Hiú ábránd volt azonban azt gondolni, hogy mindezzel problémáink egy csapásra megoldódtak volna, sőt. Olyan régi és új kihívásokkal kell szembesülnünk egyéni, közösségi és globális szinten is, melyekre a válaszokat nekünk, közösen kell megtalálnunk. Ehhez viszont valódi vitákra van szükségünk. A kérdés már csak az, hogy van erre lehetőségünk?
Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar jövőfesztivál és a Design Terminal innovációs ügynökség alapítójának, a MOME alapítványi elnökének legfrissebb kötete szerint ma a konformizmus korát éljük. A „sokszínűség zászlaja alatt” ugyanis egy olyan monokultúra épül, melyben mindenkinek ugyanazt kell gondolnia „tudományról és vallásról, ökológiáról és technológiáról, nemzetről és nemzetközi kapcsolatokról, a helyes és üdvös életmód mibenlétéről”. Az önálló vélemény hangoztatása ma „stratégiai kockázattal” járhat, így George Orwell szavai egyfajta életbölcsességként csenghetnek fülünkben: „Mindig együtt üvölteni a tömeggel, ez a jelszavam. Csak így lehet biztonságban az ember.”
Mindig vannak viszont olyanok, akik szembemennek a népszerű közhelyekkel. Legyen szó hitről, az éghajlatváltozásról, a mesterséges intelligenciáról, a közösségi médiáról, kisebbségről és többségről vagy éppen a nők és férfiak kapcsolatáról. Böszörményi-Nagy ezen írók köteteit szedte egy csokorba és jelentette meg olvasókönyv formájában. A legrégebbi munkát 1841-ben (Charles Mackay: Extraordinary Popular Delusions and the Madness of Crowds) adták ki. A skót haditudósító szerint az emberek mindig gyorsan és csordában őrülnek meg, ám csak lassan és egyesével térnek magukhoz. Mackay műve ma is éppoly érvényes, mint száznyolcvan évvel ezelőtt és abban segít bennünket, hogy intő példaként hosszú idő távlatából is szemügyre vehessük azoknak a szerencsétlenségét, akik a maguk korában odakeveredtek valamelyik „száguldó szekér” kerekei alá. A könyvben ezen kívül találkozhatunk orosz biológus (Peter Turchin), amerikai vallástörténész (Philip Jenkins), korábbi pápa (Joseph Ratzinger) vagy például kínai sci-fi szerző (Cixin Liu) művének recenziójával. Egy közös van bennük: mindannyian nonkonform gondolkodók (voltak), akik nem elégedtek meg a vákuumcsomagolt véleményekkel és szellemileg szabadok voltak. A több mint száz könyvismertető négy önálló fejezetre oszlik, melyeknek alfejezetei csupa közhelyszerű állításokat tartalmaznak. Ezek a mondatok aztán át vannak húzva és alatta egy újfajta megközelítést fogalmaz meg. Az egyes témákhoz, fejezetekhez pedig olyan művekből szemléz, melyek az utóbbit támasztják alá.
Mi ez, ha nem intellektuális provokáció?
Az első fejezetben (Evolúció és politika) olvasható összefoglalók az evolúciós és természettudományos törvényszerűségeket keresik a politikai és a közösségek világában. Divatos vélemény, hogy „az elesettek megsegítője a woke-mozgalom”, míg a szerző szerint „az áldozati identitás meggátolja a kibontakozást, mert felmenti az egyént a sorsáért viselt felelőssége alól.” Böszörményi-Nagy megállapítása alátámasztásául segítségül hívja Carria Lukas ötgyermekes édesanyának, az Independent Women’s Forum elnökének írását (Checking Progressive Privilige). Lukas szerint a „woke” stratégia kifejezetten káros a közösség számára, mert tagjai saját áldozati státuszuk rabjaivá válnak, ez pedig kíméletlenül gyilkolja az egyéni kiteljesedés lehetőségét. A populáris kultúra és közbeszéd homogenitása pedig rengeteg embert tart távol őszinte véleményének felvállalásától, ezért párhuzamos véleménybuborékok alakulnak ki, ezek pedig amely ellehetetleníti a vitát.
Az Éghajlat és háború című fejezet az éghajlat és az erőszak kapcsolatát vizsgálja. Manapság szinte nem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk azt, hogy „A klímaváltozás okozta kihívás példátlan az emberi történelemben”, miközben szerzőnk megállapítása az, hogy „A népvándorlások és a járványok, de az agrárforradalom és a reneszánsz mögött is az éghajlat változása állt”. Marcus Rosenlund (Az időjárás és a történelem. Özönvíz, szárazság, jégkorszak, éhínség, népvándorlás) meggyőződése, hogy az éghajlatváltozások mindig súlyos következményekkel jártak, ugyanakkor értékes folyamatokat is elindítottak (reneszánsz). Rosenlund szerint ugyanakkor az emberiség nem először néz szembe hasonlóval és potenciálisan képes az alkalmazkodásra. Sőt, a szerző odáig merészkedik, hogy az emberi civilizáció mindegyik technológiai forradalmát a környezeti feltételek megváltozása kényszerítette ki.
Az Identitás és innováció című fejezet a helyi identitások és újítások kapcsolatát vizsgálja. Miközben manapság minden a digitalizáció irányába halad, sokan vélik úgy, hogy az analóg halott. Böszörményi-Nagy Gergely megállapítása azonban az, hogy az emberek megcsömörlöttek a virtualitástól és vissza fog térni a kézzelfoghatóság kora. David Sax (The Revenge of Analog. Real Things and Why They Matter) szerint a papírhasználat mindenütt visszaszorul, ám ahol mégsem, ott funkcionális és gazdasági értéket teremt: a Moleskine jegyzetfüzetének világraszóló sikere ugyanis egybeesik a digitalizáció felfutásával. A bakelitlemezek eladásai csaknem harminc esztendeig csökkentek egészen odáig, hogy 2007-ben csupán 900 ezer lemezt adtak el Amerikában, míg 2015-ben már 12 (!) milliót. Az új bakelitvásárló ráadásul a 18 és 24 év közötti fiatal. Korunk népszerű analóg termékei mögött azonban nem a nosztalgia, sokkal inkább az emberi vágyak ismerete és az erre alapozott innováció áll. Miközben a digitális piacteret tekintjük alapértelmezettnek, újra vágyakozni kezdünk az egyszerre több érzékszervünket megmozgató, kézbe vehető eszközök iránt.
Az utolsó fejezet egy kiáltvány is lehetne, ugyanis az „Ésszel és szívvel a konformizmus ellen” címet viseli. Kevés konformistább közhely létezik annál, hogy az „adat a 21. század olaja” és, hogy „az információ tudás, az adat bizonyíték”. Szerzőnk szerint „a posztmodern emberre zúduló adattömeg megtévesztő”, stresszhez és döntésképtelenséghez vezet. Az adatok segítségével az ember ugyanis minden korábbinál manipulálhatóbbá vált. Carl T. Bergstrom és Jevin D. West (Calling Bullshit. The Art of Skepticism in a Data-Driven World) egyazon mértékben nevezik veszélyesnek a „populisták” egyoldalú adatértelmezését, valamint az üzleti és tudományos elit „technokrata adatimádatát”. Szerzőpárosunk szerint nem kell statisztikusnak lennünk a megtévesztési szándék észleléséhez; elegendő a józan eszünkre hallgatnunk. Szerintük, ha valami túl szép, hogy igaz legyen, az általában tényleg fake news, ahogyan attól sem lesz valóság a sületlenségből, ha a tömegmédia rendszeresen ismételgeti azt.
A kötet másik erősségét a tudatos és gazdag illusztrációk adják. A szerző ehhez négy kiemelkedő grafikust, Brunszkó Lászlót, Ferth Tímeát, Lossonczy Bazsót és Mark Hondot kérte fel, hogy a fontosabb témákhoz rajzoljanak egyedi vizuálokat. Így a kötettel együtt harminc művészeti alkotást is kapunk, melyek néhol elgondolkodtatóak, néhol egészen sokkolóak.
Előre borítékolható, hogy a kötetben felsorakoztatott megállapítások cáfolataival nem lesz konszenzusos egyetértés az Olvasók részéről.
Azonban jól látszik, hogy nem is ez volt a célja a szerzőnek. Sokkal inkább az, hogy arra bátorítson: merjük megkérdőjelezni a mindennapjainkat uraló narratívákat, amiket sok esetben gondolkodás nélkül elfogadunk, ezáltal pedig cselekedeteinket is befolyásolják.