Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

A Nyugat geopolitikai analfabetizmusa

Egyszeriben lám csak, milyen veszélyes hely lett a világ! Évtizedeken át szemlátomást mozdíthatatlan stabilitás uralkodott, aztán egyszer csak kirobbant a nagyhatalmi vetélkedés, olyannyira, hogy a hidegháború utáni világban oly megdönthetetlennek hitt tételek érvényességéért ma már egy árva fillért sem adnánk. Az orosz-ukrán háború zökkenőmentesen váltott át egy olyan konfliktusba, amelynek egyik oldalán az Egyesült Államok vezette NATO, a másikon pedig Oroszország áll. Közben a Kína és az Egyesült Államok között régóta érlelődő gazdasági feszültség vészjósló politikai alakot öltött, és azzal fenyeget, hogy megroggyannak a csendes-óceáni biztonság tartópillérei. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az alkatrész-utánpótlási útvonalak megbomlása és az energiaválság okozta megrázkódtatások megbontották a globális gazdasági kapcsolatrendszert.

A két válság: a globális kapcsolatrendszer világjárvány okozta megbomlása, illetve az ezzel egyidejű és vele összefonódó ukrajnai háború váratlanul érte a Nyugatot. A Nyugat alig több mint egy évvel ezelőtt, csapatainak megalázó afganisztáni kivonásával egyértelmű tanújelét adta annak, hogy vezetési képessége válságba került. Különösen érvényes ez az Egyesült Államok elitjére, amelynek intellektuális erőforrásoknak, tisztánlátásnak és integritásnak egyaránt híján van ahhoz, hogysem államférfiúi szinten képes lenne fellépni a világ ügyeinek intézésében.

Legutóbb Nancy Pelosi elképesztően ostoba és meggondolatlan tajvani látogatása mutatta meg, mennyire nem képesek az amerikai politikusok különbséget tenni az előválasztások idején folytatandó belpolitikai kampány, illetve a világpolitikai cselekvés között, nem törődve azzal, hogy felbőszítenek egy olyan országot, amely Washington szempontjából a legnagyobb biztonsági kihívást jelenti.

Nemcsak arról van szó, hogy olyankor sikerült feszültséget kelteni a Kínához fűződő viszonyban, amikor az USA amúgy is konfliktusba került Oroszországgal. Pelosi provokatív kalandja egyúttal az Amerikai Egyesült Államok elnökének tehetetlenségére is ékesszóló példa volt. Joe Biden nyilvánosan elismerte, hogy a katonai vezetés értékelése szerint a tajvani látogatás „e pillanatban nem jó ötlet”, de nem volt meg benne a kellő határozottság vagy gerinc ahhoz, hogy visszatartsa Pelosit a feszültségnövelő lépéstől.

Mi történt hát a nyugati világ vezetőinek vezetői képességeivel? Henry Kissinger nemrég megjelent könyvében (Hat világstratégiai tanulmány) arra utal, hogy a mai világból hiányzik a körültekintő államférfiúi képesség. Rámutat, hogy korunk nyugati vezetőiből hiányzik a stratégiai céltudatosság és a szellemi színvonal. Kissinger részben az egyetemeket teszi felelőssé azért, hogy „aktivistákat és technokratákat” képeznek, nem pedig vezetőket.

Kissinger teljes joggal ír aggodalommal korunk angol-amerikai egyetemeken képzett diplomatáiról és külpolitikai szakértőiről. Sokukat a globalizáció ideológiájának kozmopolita látásmódja hatja át. Aki pedig így nézi a világot, annak szemében a geopolitika ódivatú, ósdi valami, olyasmi, aminek csak a két világháború közötti régi rossz időkben volt létjogosultsága. Márpedig a nagytekintélyű angol-amerikai egyetemek nemzetközi tanszékein jellemzően pontosan ezt a szemléletet táplálják a hallgatókba. Ahogy Harold James, a Princeton Egyetem történelem- és nemzetközi kapcsolatok professzora fogalmazott, „egy kis geopolitika nagyon is veszedelmes dolog”. Majd így folytatta: „A geopolitika fogalma Németország első világháborús veresége után jött divatba, és mindmáig a zéró összegű konfliktusok értelmezésére használják. Minthogy azonban a földrajzi determinizmusok hamis fogalmával operál, a globalizált világban kifejezetten hasznavehetetlen.”

A geopolitikát egy előítéletből kiindulva minősítik idejétmúltnak a globalizált világban, tudniillik azon az alapon, hogy a gazdasági együttműködés majd mérsékli a nagyhatalmi rivalizálást. Ezt a nézetet vallotta Bill Clinton volt amerikai elnök, amikor kijelentette, hogy a geopolitika helyét a geogazdaság vette át.

Kommentátorok és külügyi szakértők egész sora jutott arra a következtetésre, hogy ha egyszer vége a geopolitikai rivalizálásnak, akkor nem tör ki többé háború a nemzetállamok között. Számos dolgozat született arról, hogy a gazdasági integráció egyre valószínűtlenebbé teszi az országok közötti háborút. Mások azt taglalták, hogy az európai integráció tartós „megoldást kínál a háborúra”. Némelyik kutató egyenesen kijelentette, hogy a háború meghaladottá vált. „A háború maradványai” című könyvében John Mueller azt állítja, hogy a fejlett országok túljutottak már a háborúkon és katonai összecsapások egyre inkább olyan „bűnözők” művei csupán, akik „maradványharcosoknak” tekintendők.

Az egyetemen tanult globalista szemléletet magukévá tevő külpolitikai szakértőket és diplomatákat kétségkívül felkészületlenül érték a rájuk váró geopolitikai kihívások.

Részben azért, mert az egyetemi évek alatt elsajátított szűklátókörű technokrata szemlélet foglyai. Csakhogy a nyugati politikai elit nem csupán alulképzett és alulművelt! Az uralkodó elit más tagjaihoz hasonlóan egyúttal a kozmopolita szemléletet is képviseli, amelynek hatására eltávolodott hazájának lakosságától.

Az elit szótárában nem a geopolitika az egyetlen „nem ajánlott” kifejezés. Az amerikai és a brit külügyminisztérium számos alkalmazottja a nemzeti érdek fogalmát magát is brexit-típusú túlhaladott, populista fogalomnak tekinti. Az ő szempontjukból a nemzetállam erkölcsileg túlhaladottnak látszik. Ezek a vezető hivatalnokok a hazafiság minden megnyilvánulásától zavarba jönnek. Sokkal inkább kezükre esik, hogy felvegyék a küzdelmet a rabszolgaság, a globális szegénység ellen, előmozdítsák a közel-keleti szexuális kisebbségek jogainak érvényesülését, mintsem, hogy a maguk nemzetének érdekeit képviseljék. A nemzeti érdek melletti kiállás bírálói azzal érvelnek, hogy hiszen a nemzeti érdeket volt szokás felhozni az agressziók igazolására. Az ő szemükben a „globális szolidaritás”, a multilateralizmus és a nemzetközi jog erkölcsi értelemben magasabb rendű, mint a szerintük szűklátókörű és önző nemzeti érdek. Ami azt illeti, a nyugati külpolitikai elit már szem elől is tévesztette a nemzetet. Éppen azért lett geopolitikai analfabéta, mert nem érti, milyen érdeket volna kötelessége képviselni. Következésképp nincs világos stratégiája. Csak reagál az eseményekre, ahelyett, hogy kezdeményezne.

Ma a leglelkesebb globalista is nehezen állíthatná, hogy a geopolitika immár nem számít. Csakhogy a nyugati külpolitikai elit semmi jelét nem adja annak, hogy újra akarná tanulni a mesterséget és bele akarna tanulni a diplomácia művészetébe. Diplomatáinktól újabb melléfogásokra és öngólokra számíthatunk.


Nyitókép: Joe Biden amerikai elnök és Nancy Pelosi házelnök 2022. márciusában (Fotó: Newsweek)