Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Példakövetőből mintaadó

A közép-európai rendszerváltoztatások után általánosan elvárttá és elfogadottá vált a nyugati országok másolása, miközben a példakövető országok észre sem vették, hogy egy modern kori gyarmatosítás áldozataivá válnak. Jó tanulóként igyekeztek megfelelni a nyugati nagyhatalmak elvárásainak, és mindent annak rendeltek alá, hogy csatlakozhassanak az Európai Unióhoz, vagy ahogy akkoriban mondták: Európához. Ennek a példakövető magatartásnak azonban súlyos ára volt.

Az első Orbán-kormány ugyan igyekezett erősíteni az ország függetlenségét, de az elképesztő nyomásnak csak nehezen tudott ellenállni a koalíciós vitákkal küzdő jobboldali kabinet. Ennek ellenére 1998 és 2002 között sikerült befagyasztani a nemzeti vagyon értékesítését, igyekeztek védeni a magyar tulajdont. 2003-tól azonban a balliberális kormányok a Nyugatnak való megfelelés érdekében elindították a rendszerváltoztatás utáni időszak második legnagyobb privatizációs hullámát, és 2002–2010 között gyakorlatilag kiárusították az országot a nyugati multiknak. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő kimutatása szerint a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormányok közel 190 céget privatizáltak a nemzeti vagyonból, amelyből csupán 756 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, miközben óriási maradt az államháztartás hiánya (rendre meghaladta a 3 százalékot, 2006-ban például 9,3 százalék volt), valamint nőtt az államadósság is.

A balliberális privatizációs hullám a nemzetstratégiailag fontos ágazatokat sem kerülte el, eladták többek között a Postabankot, amelyet az osztrák Erste Bank vett meg, de egymás után hirdették eladásra a még megmaradt magyar tulajdonú pénzintézeteket, így ekkor cserélt gazdát a Konzumbank, s elindították az FHB Bank értékesítését is. Eladták emellett a MOL részvénypapírjait, megváltak az Antenna Hungáriától és a Budapest Airporttól, de magánosították a Malévet is. A nemzeti vagyon kiárusítása mindenféle koncepció nélkül zajlott, ráadásul sehol sem volt annyira drasztikus a kiárusítás mértéke a régióban, mint nálunk. Mindeközben a balliberális kormányok mindenféle ellenállás nélkül teljesítették a brüsszeli elvárásokat, a nemzeti vagyonától és önrendelkezésétől megfosztott ország a 2008-as gazdasági válság után kénytelen volt teljesíteni a Brüsszel és az IMF által elvárt kegyetlenebbnél kegyetlenebb megszorításokat is, miközben az ország elképesztő módon legyengült, az államadósság – növelve ezzel az ország függőségét – például 2002 és 2010 között a GDP arányában 55 százalékról közel 80 százalékra nőtt.

20140113gyurcsany-ferenc-bajnai-gordon.jpg

A kvázi-gyarmati lét és a gazdasági-monetáris kiszolgáltatottság időszaka után gyökeres fordulat következett 2010-ben, a nemzeti oldal a nyugati támadások ellenére az elmúlt egy évtizedben a nemzetstratégiailag fontos ágazatokban ösztönözte, hogy magyar tulajdonba kerüljenek a cégek, így például az energia- és bankszektorban is visszaszereztek vállalkozásokat a külföldi tulajdonosoktól. Emellett az elmúlt egy évtizedet világos gazdasági és társadalompolitikai irányvonal jellemezte. A 2010 előtti időszakkal ellentétben – a nemzeti vagyon gyarapodása mellett – szinte minden mutatószám jelentős javulást mutatott. Ráadásul, mivel Magyarország számára a 2010 és 2020 közötti évtized a felhalmozás időszaka volt, van elegendő erő ahhoz, hogy az ország ismét talpra álljon a koronavírus-járványt követően.

A gazdasági és társadalmi helyzet javulása mellett hazánk visszaszerezte önrendelkezését is, a korábbi meghunyászkodó mentalitással szakítva erőteljesen képviseli érdekeit a világban, szakított az IMF-fel és számos brüsszeli intézkedéssel is szembement, például a nyugat-európai kritikák ellenére elsőként hozott szigorú intézkedéseket a 2015-ös bevándorlási válság megállítása érdekében, amelyet később a legtöbb európai ország le is másolt. Vagyis politikai téren is önállósodtunk, lényegesen erősebb lett a hangunk, mint a 2010 előtti időszakban. Ahogyan Orbán Viktor 2020. augusztus 20-án fogalmazott: a Nyugat mára elvesztette a vonzerejét; amit a miniszterelnök mellett a magyarok többsége is így gondol, hiszen például mára a kivándorlási mutatók is pozitív irányba változtak, az elmúlt években már lényegesen többen költöztek haza Nyugat-Európából, mint ahányan kivándoroltak.

Kivetkőztünk tehát a példakövető szerepből, sőt Magyarország számos kérdésben irányadóvá vált, ráadásul egy olyan közép-európai szövetségépítésbe kezdett, amelynek köszönhetően térségünk mára képes szembeszállni akár Európa legnagyobb hatalmaival is. Erre kiváló példa volt a következő hétéves uniós költségvetésről és az úgynevezett helyreállítási alapról szóló tárgyalássorozat is, amelyen Magyarország nem meghunyászkodva ült le az asztalhoz, hanem feltételeket szabott és a tárgyalások végéig képviselte a nemzeti érdekeit például a holland miniszterelnökkel szemben. Így sikerült elérni, hogy a korábbi tervekkel ellentétben lényegesen több forrást kapjunk, ráadásul az úgynevezett „jogállamisági” mechanizmus sem került bevezetésre.

1225519.jpg

A csatát ugyan megnyertük, a háború java azonban még hátravan. A közép-európai térség politikai, társadalmi és gazdasági megerősítése ugyanis egyáltalán nem tetszik azoknak a – közös piacunkból a legnagyobb hasznot húzó – nyugati nagyhatalmaknak, amelyek az uniós csatlakozáskor abban reménykedtek, hogy tovább tudják majd erősíteni a közép-európai térség gyarmati szerepét. Ezért igyekeznek minden eszközt bevetni annak érdekében, hogy megdöntsék az Orbán-kormányt és a hozzá hasonlóan gondolkodó PiS-kabinetet Lengyelországban. Ennek egyik legfontosabb eszköze az úgynevezett „jogállamisági” mechanizmus, amelyet politikai furkósbotként használva vetnének be hazánkkal szemben. Ezen dolgozik az Európai Parlament balliberális többsége is, akik szembe akarnak menni az európai állam és kormányfők megállapodásával s meg akarják büntetni hazánkat.

Jól jellemzi ezeknek a politikai erőknek a motivációját Hollandia küzdelme az EU-csúcson, mely ország a közös piac egyik legnagyobb haszonélvezőjeként a „jogállamisági” köntösbe csomagolva igyekezett elvenni a forrásokat Magyarországtól. Nem mondta ki, de valójában nem tetszik neki, hogy Orbán Viktor azon dolgozik, amint egy rádióinterjújában fogalmazott meg a nyugati országokkal kapcsolatban, hogy „mi legalább ugyanannyi pénzt keressünk rajtuk, mint amennyit ők keresnek rajtunk”. Ennek okán ősztől újabbnál újabb támadásokra kell felkészülni, amelyekkel szemben csak akkor van esélye felvenni a kesztyűt Magyarországnak, ha továbbra is erős marad a visegrádi együttműködés és sikerül olyan további szövetségeseket találni, mint Szlovénia.

Magyarország és Közép-Európa erősödésében nemcsak a nyugati nagyhatalmak nem érdekeltek, hanem az itteni baloldal sem, amely lényegében Brüsszel hazai helytartójaként viselkedik. Ezért is különösen veszélyes, hogy Magyarországon a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció és a Momentum lettek az ellenzék vezető pártjai, hiszen kormányra kerülve mindkét párt kritika nélkül teljesítené a brüsszeli követeléseket.

Gyurcsány Ferencet már régóta ismerjük, de a Momentum új szereplő. Amikor 2017 márciusában berobbant a politikai életbe, akkor sokan azt mondták, létrejött az egykori SZDSZ fiatalított verziója. Az elmúlt évek eseményei láttán nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Momentum még az SZDSZ-nél is jóval nemzetellenesebb és gátlástalanabb politikai formáció, politikusai olyasmiket is megengednek maguknak, amire még az egykori szabaddemokraták sem voltak hajlandóak. Már a párt indulása is egy nemzeti érdekekkel ellentétes akcióval történt: a francia elnök, Emmanuel Macron liberális pártjával kifejezetten jó kapcsolatot ápoló momentumosok összességében elérték azt, hogy ne Budapest, hanem Párizs rendezhesse a 2024-es olimpiát. Fekete-Győr András a román elnökválasztás kampányában a magyar jelölt helyett egy román kandidálót támogatott, Donáth Anna pedig a Progresszív Szlovákia nevű párt rendezvényén a magyar listával szemben a szlovák párt támogatására szólított fel.

Nem is titkolják tehát a nemzeti érdekekkel szembeni érdektelenségüket, Fekete-Győr András februári évértékelő beszédében például azt hangsúlyozta, hogy szerinte a nemzetállamban rögzített értékeknek és elképzeléseknek nincs jövőjük, csak és kizárólag a brüsszeli érdekekkel együttműködve lehet jól kormányozni Európában. Mindezek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy miközben a magyar miniszterelnök a hazánk számára legelőnyösebb alkuért harcolt az uniós csúcson Brüsszelben, ők az ezt megakadályozni igyekvő liberális holland miniszterelnököt méltatták. A nemzeti oldalnak tehát nemcsak a nyugati liberális körökkel kell megküzdenie, hanem belföldi helytartóikkal is.