A Cambridge-i Egyetem kutatói egy tanulmányukban arról számoltak be, hogy a világjárvány alatt „összeomlott” a populista pártok és politikusok támogatottsága. A pandémia alatt – olvasható a tanulmányban – az emberek világszerte úgy döntöttek, hogy a populisták helyett a szakemberekben és a technokratákban bíznak meg.
A Nagy Visszaállítás: demokratikus attitűdök, a populizmus és a világjárvány címet viselő jelentés állítása szerint Európában 14-ről 62 százalékra, az Egyesült Államokban 8-ról 57 százalékra nőtt annak az álláspontnak a támogatottsága, hogy a szakértők „szabadon dönthessenek annak alapján, mit tekintenek az ország érdekei szempontjából a legjobb megoldásnak”.
A fősodorhoz tartozó nyugati médiavilág diadalittas hangon fogadta, hogy eszerint felemelkedőben a technokrata döntéshozatal, a populizmusnak pedig vége. „A populizmus a pandémia áldozatául esett” – nyilvánította ki a The Times. „A Nagy Visszaállítás: a Covid-világjárvány alatt világszerte összeomlott a populista politika támogatottsága” – jelenti a SciTech Daily. A CNBC pedig megkönnyebbülten sóhajt fel: „A járvány alatt világszerte veszített támogatottságából a populista politika”.
Érthető a nagy ünneplés a fősodratú média háza táján: a nyugati uralkodó elit semmit nem gyűlöl jobban, mint a populizmus kísértetét, olyannyira, hogy már a morális pánik jeleit mutatja.
Európában a populizmus elleni propaganda gyakran riogat a Weimari Köztásaság példájával. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság volt elnöke szerint a populizmus elleni harc egyenesen a gonosz erőivel szemben vívott keresztesháború dimenzióját ölti. Amikor Juncker úgy fogalmaz, hogy „fel kell vennünk a harcot a nacionalizmussal”, továbbá „el kell torlaszolnunk a populizmus útját”, egyúttal gyakran a fasizmus elleni igaz küzdelem emlékét is igyekszik feleleveníteni. A fasizmus-populizmus fogalomtársítást még vallási vezetők is magukévá tették. Ferenc pápa eddig még nem adott ki pápai bullát a populizmus ellen, de már figyelmeztetett rá, hogy „a populizmus a rossz” fogalomkörébe tartozik, és Hitlerhez hasonló „megváltók” megválasztásához vezethet.
Ha azonban megkaparjuk a felszínt, egyértelműen kiderül, hogy amikor az elit hisztérikusan riogat a populizmus rémével, valójában az motiválja, hogy viszolyog a néptől és a demokráciától. Mint egy tanulmányomban kifejtettem: 2016 óta, amikor Nagy-Britanniában a brexit-pártiak győztek a népszavazáson, az Egyesült Államokban pedig Donald Trumpot választották elnökké, a demofóbia, vagyis a néptől való félelem beteges méreteket öltött. Azóta az elit rászokott, hogy a populizmussal azonos értelemben használja a „fasiszta”, a „tekintélyelvű” és az „antidemokratikus” szavakat.
A populizmust minduntalan a demokráciára leselkedő veszedelemnek állítják be, miközben pedig a legnagyobb gyanakvással viseltetnek a demokrácia iránt. Valójában nem azért nem szenvedhetik a populizmust, mintha a demokráciát veszélyeztetné, hanem mert támogatói nem fogadják el az elit erkölcsi tekintélyét. A populista mozgalmak abban hisznek, hogy a döntéseknek a nép akaratát kell tükrözniük, nem a szakértők és a technokraták nézeteit.
Az antipopulista szemlélet azt tekinti e mozgalom legnagyobb bűnének, hogy képes megkérdőjelezni a szakértő értékítéletét. Két amerikai politológus, Pippa Norris és Ronald Inglehart hitetlenkedve állapítja meg, hogy a populisták még akkor is hallgatnak az „egyszerű állampolgár” hangjára, amikor az ellentmond a szakértők, köztük választott tisztségviselők, bírák, kutatók, tudóok, újságírók és kommentátorok véleményének. Ezzel pedig a feje tetejére áll az antidemokratikus hierarchia piramisa, amelyben a szakértő helye a csúcson, az „egyszerű állampolgáré” pedig legalul van.
A Cambridge-i Egyetem kutatóinak fentebb említett tanulmánya mindenekelőtt azzal érvel, hogy a világjárvány ideje alatt a szakértelemmel szembeni korábbi gyanakvás a technokrata tekintély iránti tiszteletnek adta át a helyét. A szerzők arról számolnak be, hogy az emberek egyre inkább fordulnak a tekintély technokrata forrásaihoz, és növekvő mértékben bíznák a döntéseket „politikamentes” szakértőkre.
Ha a Cambridge-i tanulmány jól mérte fel a közvéleménynek a „politikamentes” szakértőkkel kapcsolatos álláspontját, akkor demokrácia kulturális szintű leértékelésével van dolgunk. Nem vitás, a koronavírus emberéleteket veszélyeztető terjedése nyomán sokan vetették reményüket az orvoslásba és a tudományba. A járványban átpolitizálódott a közegészségügy, és szüntelenül hallottuk a figyelmeztetést, hogy a válságot csak akkor élhetjük túl, ha „a tudományra hallgatunk”.
A túléléssel kapcsolatos szorongást a hivatalosság csak tovább fokozta a félelem politikájával, amely kétségkívül roncsoló hatással volt a közéletre nézve.
A közegészségügy átpolitizáltsága és a járványt övező zavar együttes hatására megrendült a politikai intézményekbe vetett bizalom. E fontos fejlemény sajnos elkerülte a Cambridge-i tanulmány szerzőinek figyelmét, pedig adataik pontosan erre nézve szolgálnak bizonyítékkal. Mint kiderül belőlük, az Egyesült Államokban a 2019-es 10,5-ről 25,8 százalékra nőtt, vagyis több mint megkétszereződött azok aránya, akik „rossz” dolognak minősítik a demokráciát. Ugyancsak visszaesett a demokrácia támogatottsága Németországban, Japánban és Spanyolországban. Ha pedig a közvélemény jelentős része elidegenedett a demokráciától, az igen sajnálatos fejlemény, amelynek az újságok főcímeiben lett volna a helye.
Hogy a demokrácia bajban van, az nem okoz nagy fejfájást a populizmus ellenzőinek. Gyakran hangztatják, hogy mindenekelőtt a „túl sok demokrácia” miatt kapott egyáltalán erőre a populizmus. Akik tehát örömmel üdvözölték a populizmus összeomlását, és a „politikamentes” szakértőket emelik pajzsra, azoknak kisebb gondjuk is nagyobb, mint hogy erodálódik a demokrácia támogatottsága.
A közélet depolitizálódása elszigeteli a kormányzó elitcsoportokat a nép nyomásától, és felmenti őket a közvélemény ellenőrzése alól. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok Külügyminisztériuma és az Európai Unió bürokráciája azért veszi minduntalan célba Magyarországot, mert túlságosan populistának érzékeli. De ha egyszer a „túl sok demokráciát” fenyegetésnek élik meg, képmutató dolog arra panaszkodniuk, hogy Magyarországon hanyatlóban a demokrácia.
A Cambridge-i tanulmány alighanem kissé elsietve kongatta meg a lélekharangot a populizmus felett. A Nagy Visszaállítás inkább a szerzők vágyait tükrözi, semmint a formálódóban lévő jövőt. Milliókat tölt el a populista vágy, hogy beleszóljanak a dolgok alakulásába, és az emberek nem fogják sokáig beérni azzal, hogy „hallgassanak a tudományra”.
A nyugati civil szervezetek és az amerikai külügyminisztérium nem győzik kárhoztatni a magyarországi demokrácia, csődjét. Utánanézhetnének a tényeknek, és alkalmasint elkezdhetnének aggódni amiatt, hogy az ő népeik körében miért csökken a demokráciába vetett hit.
Nyitókép: Maszkokat viselő férfi New Yorkban (Forrás: NBC News)