Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

A rasszizmus nem is olyan diszkrét bája

A Mérce nevű neokommunista, marxista lap egy olyan leírással örvendeztetett meg minket ezen az októberi esős vasárnapon, ami mindennél jobban eligazít bennünket ennek a balos, leninista bagázsnak a mentális állapotáról.

A Parászka Boróka és Böröcz József közötti beszélgetést a Marosvásárhelyi Rádió közvetítette 2020 nyarán, de nyilván annyi fontos és érvényes megállapítás hangzott el benne, hogy a Mérce jónak látta közkinccsé tenni a leiratát. A kérdezőt onnan lehet ismerni, hogy ádáz és mértéktelenül elfogult szélsőliberális, neobolsevik meggyőződését büszkén vállalva, már többször megnyilvánult a magyar nyilvánosságban. Határon innen és túl. De beszélgetőtársáról eddig még soha nem hallottam. A neten utánanézve derült ki, hogy különböző USA-beli egyetemeken tanít, ami nyilvánvalóan meghatározza a beszédhelyzetét. Kijelentéseit és megállapításait érdemes ebből a nézőpontból értékelni. Első kézből tájékoztat minket arról a korszellemről, vagy pontosabban divatirányzatról, ami a mai amerikai egyetemi légkört meghatározza, amihez csatlakozva, aminek érveit ismételgetve beilleszkedni próbál, el próbál vegyülni közöttük. Amit azonban rólunk, magyarokról, kelet-közép-európaiakról mond, annak semmilyen relevanciája nincs. Szánalmas igyekezete, hogy egy máshol, más okok miatt, más célokat követő diskurzust ránk is érvényesnek tekintsen, csak ostobaságáról és végtelen ideológiai elfogultságáról árulkodik. Személy szerint hálás vagyok az USA-nak, hogy foglalkoztatják, és így nem nálunk mérgezi a levegőt, rombolja a közszellemet.

Hogy mégis foglalkozom vele, azt az indokolja, hogy szemléltessem, a hülyeség nagyon is ragályos és a külföldi eszmék, ideológiák kritikátlan átvételére mindig vannak önként jelentkező lelkesek, akik pénzért, elismertségért, feltűnési viszketegségből importálják őket. Nem volt ez másként a nácizmus vagy a marxizmus-leninizmus-sztálinizmus esetében sem. Ma ugyanezek, illetve követőik a gender-, illetve transzelmélet, az LMBTQ, az elfajzott feminizmus stb. globális nyomulásának a szálláscsinálói.

Böröcz és Parászka ezúttal arról dumcsiznak, hogy „A Fehérség (negatív tartalmú) erkölcsi kategória.” [!] „››Fehérnek‹‹ lenni ugyanis világtörténelmi bűn. [!] Szerintük „››Fehérnek‹‹ lenni azt jelenti, hogy globális történelmi előjogokat követelünk sajátmagunknak. [!] Azt állítjuk, jogunk van ahhoz, hogy más földrészek, így például Afrika belsejéből kiszedjük a kaucsukot, elraboljuk a legkülönfélébb nemesfémeket, azon az alapon, hogy – úgymond – ››szükségünk van rá››”.

A fajelmélet tehát itt van újra. A történelmi tanulmányainkból jól ismert toposzok szerint vannak örök áldozatok, és örök tettesek. Lásd: nácizmus. Most éppen a fehér bőrszín az, ami erkölcsileg elítélendő, sőt egyenesen tettessé, vagyis bűnössé tesz. Böröczék ezt a gyarmattartó-gyarmatosított, rabszolgatartó-rabszolga közötti diskurzust egy az egyben alkalmazzák ránk, illetve Közép-Kelet-Európára. Az, hogy mi nem vettünk részt gyarmatosításban és nem voltunk rabszolgatartók sem, különösebben nem érdekes, elhanyagolható körülménynek tekintendő. Mert rá vannak gyógyulva a „fajra” és a bőrszín szerinti megkülönböztetésre. Szegények!

Victim_of_Congo.jpg

Milyen szociológus az, aki szerint egy bőrszín határoz arról, hogy mi a bűn, ráadásul a világtörténelmi bűn? Pol Pot kambodzsai népirtása szerinte mi volt? Idi Amin Dadáé? Ennyi ésszel tanítani, sőt megszólalni, lássuk be, nagy bátorságot igényel.

Azt mondja, hogy „a magyar népi kultúra valamikor a ››piros-barna kislány”, ››piros-barna legény‹‹ kultúrája volt. Mára pedig nem maradt más, mint a ››fehérnép‹‹ fogalma.” Elsőre nem értettem, hogy hogy jön ide a fehérnép, ami magyarul asszonyt, nőt jelent. De folytatta:

Mi itt Kelet-Európában azt tanultuk meg, hogy a nyugat-európai Fehér szupremacista tudásból szemezgessünk.”

Jelentem, az elmúlt száz év felében a kelet-európai „Fehér szupremacista tudásból” is szemezgettünk (a Szovjetunió, nem rémlik?), ha nem is önként és a saját akaratunkból. Lehet, hogy ennek a két nagytudásúnak nem tűnt fel, hogy térségünknek más a történelmi tapasztalata, mint a Nyugatnak? Hogy hiába az összes igyekezetük, nem tudják ránk húzni a nyugati sémákat? Hogy mindennek mi a köze a „fehérséghez”, azt még mindig nem értem kristálytisztán. „A magyar nyilvános beszéd, a magyar kollektív identitáskép ››fehérré‹‹ válásának megértése óriási léptékben előmozdítaná legszentebb közös kincsünk, a magyar kultúra ügyét. Annak a dokumentálása, hogyan s miért kezdtek el azonosulni a magyarok, főként a magyar elitek a nyugat-európai Fehér pozícióval. Azzal a Fehér szemléletmóddal, melynek lényege, hogy a világ többi részénél, a világ többi népeinél minden szempontból fennsőbbrendű identitáspozíciót követel magának.”

Fehérek vagyunk, ez tény. Kulturális kódjaink, civilizációnk az évszázadok folyamán a nyugat-európai kereszténység, majd a protestantizmus értékeinek vállalásával egészült ki. Persze megmarad keleti gyökereinkből jövő örökségünk emléke is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mi valaha is a világ többi részével kapcsolatos „fennsőbbrendű identitáspozíciót” foglaltunk volna el. Nem vettünk részt a gyarmatosításokban, nem igáztuk le más földrészek lakóit, nem akartuk őket civilizálni. „Kelet-közép-európai ››küldetésünk‹‹ eszerint az volna, hogy fennen hirdessük: bizony-bizony, mi is részesei vagyunk e fennsőbbrendűségnek. Amikor úgy érezzük, hogy mégsem vagyunk a részei – például mert valaki megkérdőjelezi a ››fehér‹‹ mivoltunkat, például nyugati irányból, vagy belénk költözik a kínzó a kétely saját ››fehérségünkkel‹‹ kapcsolatban –, úgy reagálunk, hogy még hangosabban, még hiteltelenebbül bizonygatjuk.” Szerintem épelméjű magyar ember nem kételkedik a saját bőrszínében. Az, hogy fehér, olyan természetes neki, mint a levegővétel. Nyugati irányból sem a bőrszínünket firtatják, hanem civilizálandó célpontként, kulturális imperializmusuk alanyaként tekintenek ránk. Ahogy Böröcz és Parászka részéről is arrogáns kulturális imperializmus, hogy az ő marxista nyelvüket használjam, ha egy idegen összefüggésrendszerből táplálkozó kulturális kódot akarnak ránk erőltetni. Egy olyan fogalomrendszerben akarnak minket betuszkolni, amihez semmi közünk, ami nem passzol ránk. A gyarmatosító múltért adjanak számot a gyarmatosítók. A rabszolgatartó múltért a rabszolgatartók. Mi egyikben sem vagyunk érintettek.

Az érvelés (?) mélypontja, amikor Kolumbuszt és Szálasit hasonlítja össze. Azt írja, hogy az amerikai olaszok Kolumbusz iránti tiszteletükben elsikkadtak afelett, hogy „gyarmati hódító volt, akihez népírtás kapcsolódott. Ez körülbelül olyan, mintha az amerikai magyarság, mondjuk 1944-ben pechére Szálasit választotta volna jelképéül.” Nem, nem olyan. Kolumbusz Kristóf világraszóló tettet hajtott végre, amikor felfedezte az Új Világot, Amerikát. Hogy ezzel beindította a gyarmatosítás korát, azt tisztelői majd mérlegre teszik és levonják belőle azt, amit gondolnak. De hogy jön ide Szálasi? Aki nem volt több egy megszállott tömeggyilkosnál.

Szánalmas és intellektuálisan nagyon alacsonyra pozícionálja magát az, aki bőrszín, faj vagy más kollektív szempontok alapján gondolkozik bűnről és bűntelenségről, felelősségről és erkölcsről, és ezen az alapon értékel történelmi korszakokat. Lehet, hogy az USA mai egyetemein ezt díjazzák, de nálunk azért ennél komolyabbak az elvárások!


Kép: Európai misszionárius mutatja egy megcsonkított kongói férfi kezét. Forrás: Wikimedia Commons