Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

A szabadság hangja

Mióta az eszemet tudom, mindig is futballmeccsre járó ember voltam, de olyan lelkesítő élményben, mint most, még soha nem volt részem.

A budapesti magyar-francia futballmeccs több volt közönséges EB- csoportmérkőzésnél.

A szurkolói zónába érve egy csoport srácon akad meg a tekintetem, akik a térdelés szokását bíráló molinót emelnek a magasba. A kép féltérdre ereszkedő embert ábrázol, ferde vonallal áthúzva – ezek a srácok elutasítják ezt a lealacsonyító gesztust.

A molinó körül sürgölődő fiatalok közül Gergellyel és Sanyival elegyedem szóba. Elmagyarázzák, miért tartották fontosnak, hogy tiltakozzanak a térdelés angol-amerikai gesztusa ellen. – Mi mások vagyunk – mondja Sanyi. – Büszke emberek, akik senki előtt nem hajlanak meg.

A néhány lépéssel odébb álló Orsolya azt fejtegeti, hogy a féltérdre ereszkedés rituáléjának semmi köze a rasszizmus elutasításához. – Újfajta szenteskedés ez, a gyomrom is felfordul tőle.

A fiatalok egymás után bizonygatják, hogy mi magyarok márpedig nem vesszük át ezt a marhaságot. Külön is dühíti őket, hogy amikor egy előkészületi meccsen kifütyülték a féltérdre ereszkedő ír csapatot, a nyugati sajtó rasszistának minősítette őket. Úgy érzik, a nyugati média afféle gyarmati népségnek tekinti, s mint ilyeneket, minduntalan leckézteti őket. Elegük van, ezért készítették el a molinót.

Ezekkel a fiatal szurkolókkal beszélgetve olyan érzése támad az embernek, mintha nagyot szippantana a józan ész levegőjéből. Zsongásuk ragályos; nemcsak a józan ész, hanem a szabadság szellemét is érezni a forró, koranyári levegőben.

Download.aspx.jpeg

Ezrével, talán tízezrével is menetelnek a szurkolók a Puskás Aréna felé. Az elöl haladók molinóján a „testvériség” felirat virít. Nem fogják vissza a hangjukat: azt akarják, hogy messzire elhallatsszék.

Mire beérek a stadionba, a hangulat a tető fokára hág. Több mint hatvanezer ember gyűlt össze, távolságtartás nincs, maszkot nem látni senkin. Fülsiketítő a zaj. Amikor aztán a magyarok gólt lőnek a világbajnok franciáknak, elszabadul a pokol. És nem csillapodik az önkívületi állapot, olyannyira nem, hogy sokan észre sem veszik a franciák egyenlítő gólját.

Amikor a bíró 1-1-es döntetlennél lefújja a mérkőzést, kirobbanó éljenzés, skandálás, éneklés tölti be a stadion terét. Az emberek ugrálnak örömükben –

A DÖNTETLEN A MAGYAROK ERKÖLCSI GYŐZELMÉT JELENTI.

Átmegyek a francia szurkolók közé, hogy megvigasztaljam őket. Mosolyognak rám, és azt mondják, nekik is életük nagy élményében volt részük. Yvette-től azt hallom, nincsenek ők ekkora hangzavarhoz szokva Franciaországban. Megpróbálom elmagyarázni, hogy körülbelül ilyen hangja van a szabadságnak. Visszamosolyog rám, és felemelt hüvelykujjával jelzi egyetértését.

Meghökkentő, mennyire nincs semmi ellenségeskedés a francia és a magyar szurkolók között. A meccs után összekeverednek a táborok, és együtt isznak egy-egy pohárral. A franciák érzik, hogy szívesen fogadják őket, engem pedig büszkeséggel tölt el, hogy a „testvériség” felirat csakugyan jelent valamit.

Bárcsak tárgyilagos és szenvedélytől mentes szellemben tekintene az európai média erre a budapesti délutánra. Mindjárt rájönne, hogy Janis Joplin tévedett, amikor azt énekelte, hogy a szabadság csak egy újabb üres szó, amelynek az a jelentése, hogy nincs már vesztenivalónk.

Ezen a magával ragadó napsütötte szombat délutánon a szabadság szó ennél sokkal többet jelentett.

Fotó: MTI