Tekintsünk most el attól, hogy a fotómontázs alapja az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójának, pontosabban Emlékévének hivatalos arculati eleme, jogászmunka lesz ez, annak is ujjgyakorlat. Súlyosabb és reménytelenebb a gond. Átugorva a felvezetést (blaszfémiáról, halottgyalázásról, a kegyelet jogának megtiprásáról, a Magyarországért hozott áldozat és a hősies helytállás semmibevételéről, a szabadság és függetlenség eszméjének tagadásáról lenne szó) jöjjön azonnal a konklúzió, mely jobban fáj nekem, mint a 168 óra valamennyi szerkesztőjének, újságírójának.

Nos, a 168 óra valamennyi szerkesztőjének, munkatársának nincsen szíve! Márpedig akinek nincsen szíve, az nem érez semmit, és mivel nem érez semmit, nem képes kötődni, szívből szeretni. Ez utóbbi felállás leggyakrabban identitásproblémát okoz, úgy is mondhatom: aki nem képes szeretni, annak nem igen lehet identitása, ami végső soron oda vezet, hogy az illető számára a hagyományos (vagy bármilyen) értékek viszonyrendszere nem jelent semmit. Nem különbözik ez az attitűd egy vérbeli náci vagy kommunista propagandistáétól, aki mindenkor és szenvtelen módon képes akár a varsói gettólázadás áldozataiból, az ukrán éhínség gyermektetemeiből vagy éppen az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc legszebb hőseiből viccfigurát gyúrni. Megteheti, hiszen nincsen szíve, nem érez semmit és természetesen humora sincs, hogy felmérje, mi nevetséges és mi nem az. (Legyen a francia szatirikus lap, a Charlie Hebdo-nak az olasz földrengés áldozataival való viccelődése a nemzetközi példa).

De keresem a hasonlatot, hogy plasztikussá tegyem ezt a „168 órai szellemi állapotot”. Ilyen és ennyire kegyetlen történet nem sok akad az utóbbi 26 évben, mondjuk a december 4-i népszavazással vagy a 2006-os októberi budapesti lőparanccsal közösen célfotógyanús. Hogy univerzálissá és egyben a politikailag korrektség hívei számára is befogadhatóvá, érthetővé tegyem, azt mondom: ebben a címlapban holokauszttagadással felérő gonoszság lakik. Csak aki alapértékeket tagad, mint a szabadságot, az emberi méltóság sérthetetlenségét stb., csak az képes kiragadni a Bosnyák-rajt a maga felemelő és mondjuk ki: szent szépségéből.

Bosnyák Gábort 1958. április 24-én végezték ki. 28 éves volt. Jeltelen sírban kaparták el. Úgy tegyétek az ő szájába valaki idegen ujját!