Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez
„Megcsodálta már a Mátrix tökéletes szépségét? Emberek milliárdjai élik le az életüket... öntudatlan.” Smith ügynök

A Skynet már a spájzban van

Megcsodálta már a Mátrix tökéletes szépségét?
Emberek milliárdjai élik le az életüket... öntudatlan.”
Smith ügynök

A 21. századra valóban kicsi lett a világ. Ezen blog indulásakor Schmidt Mária történész úgy fogalmazott: „Karinthy novellájából tudjuk, hogy nem csupán a Nobel-díjas író, de még a világ másik felén élő gyári munkás is legfeljebb öt lépés távolságra, vagy még annyira sincs tőlünk. A Föld tényleg ››lapos‹‹ lett, az információ ma gyorsabban cserél gazdát, mint azt a tudományos-fantasztikus irodalom legvérmesebb reményekkel előálló szerzői valaha is feltételezték.”

Gyerekként ámulatba ejtett James Cameron Terminátora, melyben egy, a Skynet névre keresztelt mesterséges intelligencia „öntudatra ébredve” teremtője ellen fordul és leigázza az egész emberiséget, hogy aztán emberi koponyákon lépdelve harcoljanak a gépek a még életben maradt ellenállókkal (emberekkel) szemben. Hogy a Skynet biztosra menjen, egy Halálosztót küld vissza az időben, hogy elpusztítsa a lázadók vezérének anyját, még a fiú megszületése előtt. Aztán jött a Wachowski-tesók (ma már nővérek) Mátrixa, amely húsz év távlatából nézve is igazi stílusteremtő alkotásnak számít. Effektjeit annyian utánozták és parodizálták világszerte, hogy a két folytatás már bevallottan azzal az ambícióval készült, hogy senkinek ne legyen elég kreditje ahhoz, hogy felülmúlhassa a látványt és az akciójeleneteket. Ironikus, hogy amíg a film formailag a technológia vívmányainak fennkölt ünneplésébe torkollik (bullet time, CGI), addig tartalmilag kritizálja az emberi civilizáció elgépiesedését és virtualizációját. A filmben a modern, nyugati fogyasztói társadalom bizonyul illúziónak, álomvilágnak, amitől markánsan elüt a „valóság sivataga” (Morpheus). A Mátrix társadalom-, sőt civilizációkritikája épp azt sugallja, hogy a nézőinek világa éppoly mesterséges, emberi konstrukció, mint maga a mátrix.

1019 matrix.gif

„Hogy kelsz fel a mátrixból, ha nem tudod, hogy a mátrixban vagy?”

teszi fel a kérdést Tristan Harris, a Google korábbi dizájnetikusa Jeff Orlowski The Social Dilemma című Netflix-dokumentumfilmjében, melyben egy olyan problémát mutat be, amely közel sem olyan kézzelfogható és szemmel látható, mint korábbi filmjeinek olvadó gleccserei (Chasing Ice, Chasing Coral), de talán éppen emiatt sokkal ijesztőbb is. Habár a megfigyelési kapitalizmusról, adatkapitalizmusról szóló másfél órás doksi nem szolgál sok újdonsággal, mégis kijelenthető, hogy ennél érthetőbben és hatásosabban még senkinek sem sikerült összefoglalnia, mi fenyeget bennünket az internet világában. A közösségi média (és az internet) ingyenesnek gondolt szolgáltatásaiért nem mi, a felhasználók, hanem a hirdetők fizetnek. A rendszert ezért a hirdetők igényeihez igazítják a techcégek, a hirdetők célja pedig, hogy mi minél több reklámot nézzünk meg és minél többet vásároljunk netezés közben. Hogy ezt elérjék, a techcégek adatokat gyűjtenek rólunk, a felhasználókról, és tudni akarják, hogy hol vagyunk, mit csinálunk, kivel vagyunk, milyen a hangulatunk, milyen az egészségi állapotunk, mi után érdeklődünk. Mindezt azért, hogy minél pontosabban tudják célozni a hirdetők kampányait. Nem feltétlenül olyan reklámokat, amik a leghasznosabbak nekünk, hanem azokat, amelyeket biztos megnézünk. Az így keletkezett és begyűjtött információkat pedig arra használják, hogy viselkedésünket, valamint szokásainkat befolyásolják.

1019 drug.jpg

A Google, a Facebook, a Twitter, az Instagram és más techóriások vezetői, dolgozói, mérnökei, valamint a témában jártas kutatók, tudósok és szakemberek is megszólalnak, akik segítségével a film körbejárja a közösségi média etikai zsákutcáit, erős példáikkal pedig alátámasztják mondandójukat, ráadásul a film felvillant néhány momentumot egy kitalált család életéből is. Habár ezek a film leggyengébb jelenetei, mégis jól bemutatja a közösségi média káros hatásait az emberi agyra és az emberi kapcsolatokra.

Jaron Lanier, a nagy sikerű Miért töröld magad azonnal a közösségi oldalakról? című könyv szerzője szerint „Olyan világot teremtettünk, amiben az online kapcsolatok lettek a fontosak, főleg a fiatalabbak között...”. Meglátásai szerint a techcégek algoritmusai már az emberek közötti kapcsolatokat is kihasználják annak érdekében, hogy minél több időt töltsenek online, ezáltal minél több reklámbevételt termeljenek a cégnek.

Erre erősít rá Justin Rosenstein is, a Google és a Facebook korábbi mérnöke, aki szerint „A figyelmünk az, amit bányásznak.” A like gomb megálmodója talán maga sem gondolta volna, hogy ártalmatlannak tűnő ötlete hogyan kúszik be társadalmunk szövetébe egészen addig, hogy egyesekben szorongást és öngyilkosságot idézzen elő az, ha nem kapják meg a megfelelő számú visszacsatolást másoktól. Míg 2010-2011-ben nagyjából állandó volt az öngyilkossági kísérletek száma, addig ez a szám a mobilok, valamint a közösségi média applikációk mobilos elterjedése után hirtelen meredeken emelkedni kezdett. Az idősebb tinédzserek körében 62, a fiatalabbak körében pedig 189 százalékkal nőtt csak 2009 és 2015 között. Mindez egy gomb által keltett megfelelési kényszer miatt.

1019 kezek.jpg

Ezek az ártalmatlannak tűnő programok, amelyek elvileg csak arra vannak, hogy összekössenek bennünket a világgal, valamint rég nem látott barátainkkal és ismerőseinkkel, gyakorlatilag a szerencsejátékok függőségi sémáját akasztják a nyakunkba és észrevétlenül terelgetnek bennünket erre vagy arra. Miközben úgy tűnik, mi irányítunk, a valóságban azonban a fejlesztők százai által tervezett algoritmus az, amelyik az emberi agy gyengeségeit kihasználva terel minket a közösségi média világában, hogy figyelmünket maximálisan lekössék. Az igazán elborzasztó az, hogy jelenleg egy maréknyi ember tudja, hogy az adott algoritmus mit és miért csinál.

A film megszólalói szerint a techcégek piacát sokkal szigorúbban kellene szabályozni mind kereskedelmi, mind adatvédelmi szempontból, és sokkal nagyobb felelősséget is kellene vállalniuk a közösségi média cégeknek. Harris szerint

„Ha már a Facebook átveszi a politikai reklámköltéseket, figyeljen a választások tisztaságára is, és ha a Youtube átveszi a gyerekek szombat reggeli szórakoztatását, akkor vállaljon felelősséget a mentális egészségünkért is.”

Ha így nézzük, teljesen felesleges a Terminátor Skynetjére várni, hiszen már most sincs igazából semmi ellenőrzés afölött, hogyan alakítják az algoritmusok a digitális életünket.

A Skynet már a spájzban van.