Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

A transzneműség ideológiájának útja a kulturális hegemóniáig

A transzneműség a szó szoros értelmében korunk egyik legtekintélyesebb ideológiájává vált, habár nem tekinti magát annak. Ideológián nem csupán egyfajta, széles körben elfogadott világszemlélet értendő, amely a társadalmi tapasztalat valamely dimenziójára kínál magyarázatot. Az ideológia több ennél: az emberek magatartását hivatott befolyásolni, hogy egy meghatározott politikai célnak megfelelő irányba mozdítsa el a közéletet. A transzneműség minden szempontból kielégíti ezeket az ismérveket. Nemcsak megváltoztatni, hanem forradalmasítani igyekszik azt, ahogy a társadalom érzékeli az emberi életet. Mindenekelőtt céljának tekinti, hogy újra írja azokat a társadalmi szabályokat és hosszú idő óta elfogadott kulturális előfeltevéseket, amelyek meghatározzák, mit jelent férfinak, illetve nőnek lenni.

Jóllehet közvetlen céljának azt tekinti, hogy kikezdje a férfi és nő közötti különbségtételt, továbbá eljelentéktelenítse a biológiai nem fogalmát, a transzneműség egyúttal a gondolatirányítás átfogóbb célját is maga elé tűzi. Olyan ideológia ez, amely nyíltan vállalja azt a törekvését, hogy irányítása alá vonja az emberek gondolkodását olyan szerteágazó ügyekkel kapcsolatban, mint amilyenek az egyének identitása, biológiai- és társadalmi neme, valamint emberi kapcsolatrendszere. Mint minden olyan ideológia, amelynek hajlama van a gondolatirányításra, a transzneműség is szemrebbenés nélkül intoleráns az olyan nézetekkel szemben, amelyek kétségbe merik vonni világszemléletét.

Szociológiai szempontból a transzneműséget a kulturális identitáspolitika legrendszerszerűbb megnyilvánulásának tekinthetjük. Vitathatatlan státusszal ruházza fel az egyén állítását önnön identitásáról, olyannyira, hogy ha valaki kétségbe meri vonni, egykönnyen a kulturális eretnekség vádját vonhatja magára. Jóllehet a transzneműség a fluiditás és a szabad választás értékeit vallja, a maga világszemléletével ellenkező állításokkal szemben a lehető leghitbuzgóbb magatartást tanúsítja.

Ennek, a magát nem ideológiának tekintő ideológiának felemelkedésében az a figyelemre méltó, hogy az angol-amerikai világban milyen szélsebesen kerítette befolyása alá a politikai- és kulturális elitet. Elég meghallgatni Keir Starmert, a brit Munkáspárt elnökét, amint pártjának egyik képviselőjét bírálja, amiért valaki biológiai nemének megjelölésére a „nő” szót alkalmazta, és máris egyértelművé válik, hogy a transzneműség a törekvő politikusok világában ortodoxiává vált. Arról persze szó sincs, hogy a transzneműség csak az egyik politikai térfélre korlátozódik. Carla Denyer, a Zöld Párt társvezére szintén magáévá tette az emberi élettan tagadásának abszurd gyakorlatát, és elítélte azokat, akik kétségbe vonják a transzneműség érvényességét, méghozzá egy gyűlöletcsoport tagjainak bélyegezve őket. Theresa May volt konzervatív miniszterelnök maga is vezető szerepet játszott a transzneműség terjesztésében és pártjában nem ritka az olyan ember, aki szerint a transzneműség támogatóinak sohasem lehet túl sok „joguk”. Carrie Johnson, Boris Johnson miniszterelnök hitvese ebben a szellemben szólította fel a konzervatívokat arra, hogy tegyék magukévá a transzneműség szemléletét és küzdjenek a transzneműek jogaiért.

A kulturális elit meg van győződve arról, hogy a transzneműség egyedül a környezetvédelemmel áll versenyben „a 21. század ügye” címért. Ez az ügy nem merül ki abban, hogy felkarolja a transznemű identitást, hanem egyúttal az összes többi identitást leértékeli, sőt igyekszik megfosztani létjogosultságától. Képviselői máris elérték, hogy a tömegtájékoztatásban a „bináris” kifejezés egyfajta kulturális betegség tünetének számít, és ez önmagában is bizonyítja, mekkora befolyással bírnak a tömegkultúrára. Amint Michael Biggs szociológus megjegyezte: „a transznemű mozgalom lélegzetelállító sebességgel alakította át a kulturális normákat és a társadalom intézményeit”. Még magukat a transz aktivistákat is meglepte, hogy ellenállás nélkül és gyorsan bomlott meg a nők és férfiak hagyományos megkülönböztetése. Amint egy, a transzneműséggel rokonszenvező amerikai jogászprofesszor megjegyezte, „a nem bináris nemi identitások meghökkentő sebességgel kerültek a homályból az amerikai közélet rivaldafényébe. Elfogadottá válik, hogy az embereket nemileg semleges harmadik személyű személyes névmásokkal (they, them, and theirs) nevezzék meg. Országszerte egyre több a ››mindennemű‹‹ mosdó, és egyre több amerikai jogforrás ismer el harmadik nemi kategóriát. 2016. júniusában Oregon állam egyik bírósága, az Egyesült Államokban elsőként ismerte el a nem-bináris nem identitást. 2017-ben Kaliforniában elfogadták a vallott nemek elismeréséről szóló 5. számú törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az egyes ember nemet váltson.”

A férfiak és a nők kapcsolatának drámai átértelmezése Nagy-Britanniában és több észak-európai országban is vendégszerető fogadtatásra talált. A nemi önmeghatározás immár felülírta a régi, bevett konvenciókat. Elég, ha egy biológiai férfi nőnek nyilvánítja magát, és máris beléphet a nőknek fenntartott mellékhelyiségekbe, szálláshelyekre vagy börtönökbe. Még az eddig kizárólag leányoknak fenntartott intézmények is, mint amilyen a leányok cserkészszervezete, a Girl Guides vagy a leányiskolák, megnyitották már kapuikat a magukat lánynak nyilvánító fiúk előtt. Az Egyesült Királyság állami egészségügyi rendszerében a transznemű betegek megválaszthatják, hogy női vagy férfi kórterembe kerüljenek-e. Ennek megfelelően a nő és a férfi között húzódó határvonalat gyakran mesterségesnek, sőt elnyomó jellegűnek minősítik, és a média bátor, lelkesítő példaképnek kijáró ünneplésben részesíti mindazokat, akik áthágják.

A transznemű ideológia a legváratlanabb helyeken is az új kor ortodoxiájává válik. A tudomány mindezidáig vitathatatlan tételeinek fittyet hányva, a Nature és a Scientific American egyaránt „tagadja, hogy az emberi nemet férfiakra és nőkre osztó kategorizálás egyértelmű ismérveken alapulna”. A Brit Orvoslási Egyesület is beállt a sorba. „Befogadó nyelvhasználati” ajánlásaiban azt tanácsolja olvasóinak, hogy „terhes nők” helyett a „terhes emberek” kifejezést alkalmazzák. Legutóbb a tekintélyes Lancet folyóirat döntött úgy, hogy a nőket „vaginával rendelkező testnek” nevezi. Annak láttán, mennyire átpolitizálja a transznemű szemlélet a tudományt és az orvoslást, arra kell következtetnünk, hogy ez az ideológia, amely babonásan tagadja a biológiai valóságot, nagyon is kezd szabállyá válni.

Figyelemreméltó fejlemény, hogy a transzneműség ügyét lelkesen magáévá tette a nagy üzleti vállalkozók világa. A HSBC brit bank hirdetése azt hozza a világ tudomására, hogy „az ember neme egyszerűen túl fluid valami ahhoz, hogy határai legyenek”. Elnézve a bank hirdetéseit úgy tűnik, a transzneműség elkötelezett szószólójának szerepében kíván feltűnni. Promóciós anyagainak tanúsága szerint a HSBC ügyfelei tízféle nem között választhatnak.Egyúttal előzékenyen kaptak egy listát a frissiben kiötlött vadonatúj megszólításokból, amelyek között tetszés szerint válogathatnak:

  1. Mx (ejtsd: mix vagy max)
  2. Ind (az individual = egyén rövidítése)
  3. M (nemzetközi használatra)
  4. Misc (a miscellaneous = vegyes rövidítése)
  5. Mre (a mystery = rejtély rövidítése)
  6. Msr (a Miss = kisasszony és a Sir = uram keresztezése)
  7. Myr (erre nincs meghatározás a szövegben)
  8. Pr (a person = személy rövidítése)
  9. Sai (ejtsd: száj)
  10. Ser (ejtsd: szér)

Akár ártalmatlan gyakorlatnak is felfoghatnánk a HSBC nyelvújító tevékenységét, hátha jól jön egyeseknek, hogy Mx-nek vagy Ser-nek szólítják őket. Csakhogy itt olyan új szókészlet erőltetéséről van szó, amely nemcsak, hogy ősidők óta fennálló nyelvi normákat hágnak át, hanem a mögöttük álló érzelmeket is semmibe veszik. Nem kizárólag nyelvészekre tartozó aprósággal van tehát dolgunk. Mint a totalitarizmus nagy leírója, George Orwell kifejtette, ha valaki ellenőrzést kíván gyakorolni az emberek gondolatai felett, akkor a nyelvüket kell ellenőrzés alá vonnia, újra kell szabályoznia a szavak jelentését.

1025hsbc.jpg


Veszélyben az állampolgári jogok

Az ideológiáknak megkerülhetetlen hajlama, hogy „rendőrködjenek” a nyelv felett. Azok, akik jót nevetnek a transzneműség harcosai szülte bizarr névmások hallatán, gyakran nem számolnak azzal, milyen következményekkel jár a nyelvi rendőrködés. Csakhogy a nyelv fölötti ellenőrzés, akárcsak minden más ilyen, mindig magában foglalja a kényszer lehetőségét is. A transzneműség szószólói nem korlátozzák tevékenységüket az emberek szívének és értelmének meghódítására. Egyúttal elszánt törekvésük, hogy rákényszerítsék az embereket az új, nemileg semleges személyes névmások használatára, amilyen a zevagy a zee. Mindenkitől megkövetelik, hogy a transzneműség prizmáján át szemlélje a társadalmi valóságot. Aki nem ért egyet ezzel a szemlélettel, egyszerűen gyűlöletbűncselekményben marasztaltatik el.

A genderszemléletű nyelvhasználatot Észak-Amerika-szerte az ellenszegülőkre kirótt formális vagy informális szankciókkal támasztják alá. New York város képviselő-testületének Emberi Jogi Bizottsága már 2015-ben olyan irányelvet bocsátott ki, amely 750 000 dollárig terjedő pénzbüntetést helyezett kilátásba azokkal a munkaadókkal vagy lakást kiadó tulajdonosokkal szemben, akik nem a megfelelő személyes névmást használják nembináris alkalmazottjaik, illetve bérlőik megszólításakor. 2018-ban Jerry Brown kaliforniai kormányzó támogatta azt a törvénytervezetet, amely retorzióval fenyegette azokat az egészségügyi alkalmazottakat, akik „szándékosan és ismétlődően” megtagadják, hogy a páciens által kívánatosnak tartott személyes névmást alkalmazzák.

A munkahelyeken és a felsőoktatási intézményekben nagy nyomás nehezedik az emberekre, és informális szankciókkal kell számolniuk, ha nem hajlandók a emleges szókészletet alkalmazni. Az emberek egyre gyakrabban kapnak szójegyzéket azokról a kifejezésekről, amelyeket nem szabad alkalmazniuk munkahelyükön. Kaliforniában az egészségügyi dolgozókat börtönbüntetés fenyegeti, hanem hajlandók a „kívánt” névmásokat alkalmazni. Egy kanadai bíróság pedig nemrégiben úgy ítélkezett, hogy ha valaki nem hajlandó valaki mást a helyes névmással emlegetni, az megsérti az illető emberi jogait! „Kivált, ha transznemű, nembináris vagy más nem cisznemű emberekről van szó, a helyes személyes névmást alkalmazása azt igazolja és erősíti meg, hogy ő kis egyenlő, tiszteletre érdemes és méltóságra jogot formáló emberek” – hangoztatta a bíróság elnöke.

Ez az ítélet jogi normával biztosítja, hogy mindenki köteles elfogadni a másik ember által kinyilvánított identitás-igényt. E kötelezettség szakralizálása révén a bíróság nemcsak a szólásszabadságot sértette meg, hanem a vélemény-nyilvánítás szabadságát is. Implicite ugyanis azt követeli meg mindenkitől, hogy ne higgyen a saját szemének. Eszerint az embereknek immár nem szabad úgy tekinteniük a világra, mint amelyben az emberiség férfiakból és nőkből áll, hanem olyan szemléletet kell magukévá tenniük, amely összeegyeztethetetlen azzal, amit valóban gondolnak. Amikor megpróbálják az emberek belső életét gyarmatosítani és irányítani próbálják gondolkodásukat, sőt érzékeiket is, az ember könnyen gondolhatja, hogy mindez csak ártalmatlan játék a szavakkal. Ne felejtsük el azonban George Orwell szavait az 1984-ből: „A Párt azt kívánja, hogy tagadjuk meg a szemünk és fülünk révén szerzett tapasztalást. Végső, leglényegesebb parancsa ez.”

A transzneműség ideológiájának szószólói azon az alapon tettek szert sokak rokonszenvére és nyerték el támogatásukat, hogy a transzneműek hátrányos diszkriminációtól szenvednek, márpedig nekik kis kijárnak a csorbítatlan állampolgári jogok. A transzpolitika olyasfajta elnyomás áldozatának állítja be magát, mint amilyen a fekete bőrűeket sújtó elnyomás. Sok olyan ember, aki ellenzi a hátrányos megkülönböztetést, érthetően száll síkra azért, hogy a transzneműek megválaszthassák, hogyan akarnak élni.

A TRANSZNEMŰ IDEOLÓGIA NEM ÁLL MEG OTT, HOGY AZ ÁLLÍTÁSA SZERINT AZ ÁLTALA KÉPVISELT KÖZÖSSÉG ÁLLAMPOLGÁRI JOGAIT VÉDELMEZZE.

Egyik szembeszökő vonása, hogy miközben a transzneműek állampolgári jogait védelmezi, gátlástalanul megnyirbálná a vele szemben állók jogait. Mindennapos eset, hogy a velük szemben érvelőket elhallgattatják, megtagadják tőlük a szabad szólás jogát. Illiberális magatartásukat azzal igyekeznek igazolni, hogy követeléseik bírálata fenyegetést jelent lelki egészségükre és kiegyensúlyozott életükre. Nem véletlenül ők az eltörlés kultúra megalkuvást legkevésbé ismerő és legbuzgóbb szószólói.

A transzneműség nemcsak nézeteihez szerzett széleskörű támogatást, hanem ahhoz is, hogy bírálóit elhallgattassa. Az az állítás, hogy aki a transznemű ideológiát bírálja, azt a gyűlölet motiválja, nagyon is egybecseng a nyugati világban újabban uralkodó korszellemmel. Éppen az identitáspolitika minden ellenállást legyűrő befolyása tette lehetővé, hogy ez a magatartás társadalmi normává váljon. A transzneműség képviselői jellemző érveléssel igyekeznek lekicsinyelni a szólásszabadság jelentőségét. Azt állítják, hogy aki a transznemű szellemiséget bírálja, tagadja a transznemű identitást, ezzel pedig pszichikai fájdalmat és traumát okoz a transznemű embereknek. Ha így vesszük, akkor mindazok, akik nem teszik magukévá a transzneműség szókészletét, súlyos egészségügyi problémáknak teszik ki a transzneműeket. Mivel pedig sikerrel érveltek úgy, hogy a szólásszabadság az áldozatiság és a lelki betegségek forrása, sikerült törvényi és intézményes támogatást szerezniük ahhoz az álláspontjukhoz, hogy a szólásszabadság voltaképp egyenlő a szabad gyűlöletbeszéddel.

Ellenfeleiket gyakorlatilag sikerült is elhallgattatniuk. A Sussexi Egyetemen nem akadt egyetlen oktató sem, aki nyilvánosan Kathleen Stock professzor védelmére kelt volna, amikor a transzneműség nevében heveny gyűlölet tárgyává vált. Számos felsőoktatási intézményben megfigyelhető, hogy az oktatói kar alapállása az öncenzúra. Sokan tagadják, de a szó szoros értelmében félnek szembeszállni a transzneműség hullámával. Ennek az ideológiának egyik legkellemetlenebb vonása, hogy félelmetes képessége van a bírálatok elhallgattatására.

Azonban a transzneműség ideológiája és mozgalma nem éri be annyival, hogy eltörölje a férfi és nő közötti megkülönböztetést. A bináris gondolat minden formájának lejáratására is törekszik. A bináris gondolkodás és az a törekvés, hogy valaki megkülönböztesse a jót a rossztól, a helyest a helytelentől, a normálist az abnormálistól nélkülözhetetlen az erkölcsi gondolkodáshoz és ahhoz, hogy erkölcsi ítéletet alkothassunk. Aki pedig a bináris gondolkodást támadja, nem csupán a józan ész ellen intéz támadást, hanem az erkölcsi normák létjogosultsága ellen is. A morális ítéletalkotás lefokozása nélkülözhetetlen a transzneműség által erőltetett szubjektív és irracionális felfogás térhódításához.

A bináris kategóriák elleni támadások különösen agresszív jelleget öltöttek az identitás és nem ügyében. Az érvelés úgy hangzik, hogy a bináris kategóriák sértik a magukat nembináris fogalmakban meghatározó emberek személyiségét, és kárt okoznak neki. Íme egy jellemző kommentár, melynek szerzője haragosan nekitámad azokra, akik kétneműnek látják az emberiséget:

„Ön nem akarja kényszeríteni a dolgokról alkotott fogalmát, amikor ezt a paradox bináris szemléletet erőlteti. Mi több, tagadja azoknak a nemi fluiditását, akiknek hím tagjuk van és férfinak határozzák meg magukat, de női alsóneműt szeretnek hordani, esetleg sminkelik az arcukat vagy ezer más módon követnek el normasértést.”

A nemi fluiditásnak ez a hangja azt állítja, hogy „amikor Ön a ››cisznemű‹‹ címkét ragasztja rám, lelki és szellemi erőszakot követ el”. Az illető ugyanis úgy érzi, hogy a bináris besorolás erőszakot követ el az ő nemileg fluid identitásán.

Amikor a bináris gondolkodást veszik célba, gyakran az a cél, hogy kétségbe vonják a normalitás puszta fogalmát is, vagyis hibásnak állítsák be a normális és az abnormális megkülönböztetését. „A modern társadalmakban óriási félreértés uralkodik az ügyben, hogy mi normális és mi abnormális”írja egy blogger, majd így folytatja: „a puszta tény, hogy két ilyen kategória van, vagyis a normális és az abnormális, ékesszólóan bizonyítja ezt a tévedést.” Egy pszichoterapeuta abban az esetben is kétségbe vonja a normális és az abnormális fogalompár érvényességét, amikor emberek mentális állapotáról van szó.

A transznemű ideológia nem hajlandó elismerni, hogy az erkölcsi normák, különösen pedig a normális fogalma nélkülözhetetlen egy-egy közösség felvirágzásához. Állítja, hogy a normativitás gondolata önmagában is fenyegetést jelent a transznemű identitásra nézve. Ha a társadalmat csakugyan megfosztják a „normális/abnormális ellentétpártól”, el fogja veszíteni azt a képességét, hogy értelmes különbséget tudjon tenni a kívánatos és a nemkívánatos magatartás között.

Mint ahogy a Célkeresztben a határok című könyvemben kifejtem, a bináris gondolkodás elleni kereszteshadjárat fő mozgatórugója az erkölcsi ítéletalkotás ellehetetlenítése. Az ítéletalkotás-ellenes gondolkodás a nyugati társadalmakban sajnos máris széles körben számíthat intézményes támogatásra. Ami azt illeti, a transzneműség nem is juthatott volna ilyen gyorsan ilyen magasra az ítéletalkotás-ellenesség nagymértékű térhódítása nélkül.

A transzneműség ideológiájának számos bírálója adott hangot aggályainak azzal kapcsolatban, milyen ártalmas hatással lehet ez a nézetrendszer a nők státusára nézve. Rámutattak, hogy már csak a leszbikusok iránti ellenszenve miatt is aggályos következményekkel járhat. Sokan aggályosnak tartják, milyen következményekkel járhat, ha biológiai férfiakat engednek be női mosdókba. Bármilyen magától értetődők is ezek az aggályok, e tényezők hatása a jelentéktelenségig törpülnek ahhoz képest, mekkora rongálást visz véghez a transznemű ideológia a gyermekek életében, ha bekerül az oktatásba.

Márpedig bekerül. A transznemű oktatás célja, hogy elidegenítse a gyermekeket közösségük normáitól és értékeitől. Ha a gyermekeket megfosztják attól a képességtől, hogy megkülönböztessék a normálist az abnormálistól, erkölcsileg fegyvertelenné teszik őket és zavar keletkezik bennük, hogy hova tartoznak ebben a világban. A transznemű mozgalom szempontjából ez nem probléma, hanem lehetőség a gyermeki elmék áthangolására. Ha egyszer a gyermekeknek azt tanítják, hogyan a nemek közötti biológiai különbség merő társadalmi konstrukció, akkor nem lehetnek többé bizonyosak abban, hogy kicsodák. Sőt, ha arra tanítják őket, hogy nem a biológiai nemük fontos, hanem a társadalmi nemük, amelyet majd választanak maguknak, akkor súlyosan aláássák önazonosságukat. Ha a transzneműséget az iskolában a gyerekek tudatába vésik, annak elkerülhetetlen következménye, hogy sok gyermek elkerülhetetlenül tartós identitásválságba esik.

Az olyan hirdetések, mint a HSBC említett reklámja, vagy a Netflix műsorában fellelhető programok izgalmas, „menő” valaminek festik le a transzneműséget. Ez zavart okoz a gyerekek életében és megnehezíti nekik a felnőttkorba való átmenetet. Ez a roncsoló világszemlélet veszélyezteti az ifjú nemzedék egészséges fejlődését. Hogy a transzneműség oly sok intézményt babonázott meg, arra utal, hogy a nyugati társadalom súlyos bajban van. Az pedig, hogy oly sokan, akiket őszintén elborzaszt ez az ideológia, mégis hallgatnak, mert nem mernek nyíltan szembeszállni vele, azt bizonyítja, hogy akinek szívügye a szabad és toleráns társadalom, annak komoly dolga van a transzneműség ügyében.

Ha meggondoljuk, mekkora kulturális erőt vonultat fel a transzneműség, milyen nagymértékben képes elhallgattatni ellenzőit, nem lepődhetünk meg azon, hogy a politikai elit tagjai közül sokan Önnön tekintélyük megerősítése végett csatlakoztak ehhez az eszmeáramlathoz. A nagy cégek és az elit alapítványok fontos szerepet játszottak a transzneműség befolyásának terjesztésében. Mint Michael Biggs rámutatott, „A transznemű mozgalom globális szinten kapott támogatást amerikai milliárdosoktól.” Soros György milliárdos és a Nyílt Társadalom Alapítványa a transzneműség népszerűsítésére mozgósította globális hálózatát. Biggs Adatai szerint ez a hálózat a transznemű mozgalom legnagyobbat pénzügyi támogatója. 2021 júliusában közzétett közleményében a Nyílt Társadalom Alapítványok leszögezte, hogy „sokféle igazságügyi kezdeményezésbe fog befektetni, köztük olyan erőfeszítésekbe, amelyek arra irányulnak, hogy növeljék a nők, a transzneműek és a nemileg nem konformista emberek számát, illetve a nekik jutó támogatást, akik vezető szerephez jutnak a politikában és a kormányzatban.” De miért fontos a Nyílt Társadalom Alapítványoknak és Sorosnak, hogy előmozdítsák a választott önazonosságot, „mint a transznemű emberek alapvető törvényes jogát”, és miért követelik, hogy az identitásválasztást ne „életkori korlátozások szabályozzák”? Miért támogatják, hogy a gyerekek pubertásblokkoló hormonokat kaphassanak? Mert

A TRANSZNEMŰSÉG IDEOLÓGIÁJA OLYAN ESZKÖZ, AMELYNEK SEGÍTSÉGÉVEL TOVÁBB CSÖKKENTHETIK A HÉTKÖZNAPI EMBER ÉLETÉT SZABÁLYOZÓ HAGYOMÁNYOS NORMÁK ÉS SZABÁLYOK TEKINTÉLYÉT.

Mint azt Az identitásválság 100 éve című, nemrég megjelent munkámban kifejtem, az erkölcsi mérnökösködés elitprojektje azt célozza, hogy az embereket megfossza kulturális örökségüktől. A transzneműség ideológiája felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújt a társadalom szabályainak átszerkesztéséhez.

Egy szóval vigyázat! Ha nem fékezik meg, akkor a transznemű ideológiát fűtő autoriter törekvés még zabolátlanabbul hat majd. A transznemű mozgalom nem átmeneti jelenség, mint megannyi más életstílus, amely hamar feledésbe merült. Ha nem ütközik semmilyen jelentős ellenállásba, abból csak bátorítást merít a további terjeszkedéshez. Amikor oly sok állampolgár tűri, hogy egy dogma letagadja azt, amit a saját szemükkel látnak, a saját fülükkel hallanak, akkor maga a demokrácia van nagy veszélyben. Az a választás áll előttünk, hogy vagy szembeszállunk a transznemű áramlat hegemóniájával, vagy beletörődünk, hogy kulturális szolgaságban kell élnünk.