Trump proaktív, innovatív és polgárpukkasztó kommunikációjával közvetlenül szól az amerikai választópolgárokhoz, kihagyva ezzel a „közvetítő szerepet” betöltő hagyományos médiumokat. A 2016-os amerikai elnökválasztás során mind az elemzések, mind a közvélemény-kutatások már-már technikai KO-val felérő győzelmet jósoltak a demokraták elnökjelöltjének, Hillary Clintonnak. A The Huffington Post 98 százalékos vagy éppen a The New York Times 85 százalékos arányú győzelmet jósolt a demokraták jelöltjének. A sajtó és a politikai elemzők által sulykolt alternatív politikai valóság azonban az urnáknál szembe találta magát az amerikai realitással és Donald J. Trump lett az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke. Személyében pedig az újvilági nagyhatalom egyik legvitatottabb és legmegosztóbb, ugyanakkor sajátos karakterű vezetője került hatalomra. Az igencsak népszerű egykori hollywoodi színészként tevékenykedő Ronald Reagan elnökhöz hasonlóan Trump is egy különösen harsány médiaszemélyiségből alakult át politikai csúcsvezetővé. Ám amíg Reagan az elnöksége előtt kaliforniai kormányzóként már szerzett államigazgatási tapasztalatokat, addig Trump karrierje során semmilyen közszolgálati vagy választott tisztséget nem töltött be.

Trump elnökké választása új korszakot hozott az amerikai közéletben, a kormányzati adminisztrációban, a külpolitikában, de legfőképpen a politikai kommunikációban. Ami Franklin D. Rooseveltnek volt a rádió vagy John F. Kennedynek a televízió, az Donald J. Trumpnak a Twitter. Szókimondó kommunikációs stílusáról, illetve az akár diplomáciai eseményeket, globális trendeket is befolyásoló Twitter-bejegyzéseiről már eddig is sokan értekeztek és vizsgálódtak publicisták, szakértők, kutatók vagy éppen elemzők személyében.

A közösségi média platformok az elmúlt években az online nyilvánosság első számú terepeivé váltak, amelyek vitathatatlanul átrendezték a nyilvánosság szerkezetét. A Hootsuite és a We Are Social 2019-es globális statisztikai összesítése az internethasználatról és a közösségi médiáról is ezt támasztja alá. A legutóbbi adatok értelmében ma a világ lakosságának 57 százaléka (4,38 milliárd fő) rendelkezik internetes hozzáféréssel. Az internetet használók több mint 50 százaléka (2,27 milliárd fő) rendelkezik Facebook profillal és mindösszesen „csak” 326 millió ember rendelkezik Twitter fiókkal. A globális trendek összhangban vannak az országos trendekkel. Az Amerikai Egyesült Államokban a lakosság 95 százaléka (312,3 millió fő) rendelkezik internet hozzáféréssel, de amíg az amerikai Facebook-felhasználók száma eléri a 210 millió főt (67 százalékot), addig a Twitter fiókkal rendelkezők száma mindössze 47 millió fő (15 százalék).

Ezeken a platformokon keresztül tömegek tudják véleményüket közzétenni, mások véleményét megismerni, egymással információkat megosztani, illetve kommentálni. Az oldalakon keresztül közzétett tartalmak nyilvánosságának mértéke azonban több változótól is függ: egyebek között a platform méretétől (felhasználói számától), a felhasználó ismerősei számától (barátok, követők), illetve az adott tartalom mások általi továbbításának (megosztásának) volumenétől is.

Eugene Volokh 1995-ös tanulmányában az internetes nyilvánosság átalakulásának arányait kívánta megjósolni. Az általa „olcsó beszédnek” hívott jelenséget üdvözölendő fejleménynek tekintette, amely hozzájárul, hogy bárki olcsón (vagy akár ingyen) véleményt formálhasson a közélet kérdéseiről közvetítők (televízió, rádió, újság) hiányában is, szélesebb és közvetlenebb alapokra helyezve a demokratikus döntéshozatalt.

Ez az „olcsó beszéd” ma, több mint két évtized elteltével, nem érzékelhető feltétlenül pozitív jelenségként. A tömeges online véleményközlés lehetősége és a közösségi média platformok felvirágzása kikezdte a hagyományos újságírás üzleti modelljét és szakmai követelményeinek érvényesülését. A tényfeltáró újságírás visszaszorult, helyébe a gyors impulzusokra épülő, szenzációhajhász és sokszor a valósággal hadilábon álló tartalom-előállítás lépett előtérbe. A 2016-os elnökválasztás pedig kiválóan illusztrálta ezt a fajta újságírást, amely sok esetben politikailag motivált és érzelmektől túlfűtött volt. Donald Trumpnak pedig egy ilyen környezetben kellett eljuttatnia üzeneteit közvetlenül a választópolgárok számára, amely egyenesen kampányt indított az elnökjelölttel szemben. Sajnos nem újkeletű jelenség, hogy a sajtó politikai aktorként lép a színpadra, lásd a nagy-britanniai választásokat.

Ebben az ellenszélben lavírozva Trump részben a jobboldali, baráti médiára tud támaszkodni (Breitbart, FOX News stb.), de még inkább a Twitterre, amellyel teljes mértékben kizárta a klasszikus sajtót a közvetítői szerepből, ezáltal pedig közvetlenül tud kommunikálni a választópolgárokkal. A közvetítő szerepet betöltő sajtónak egy újabb erőteljes jelzés volt az elnök részéről, amikor a hagyományos fehér házi sajtótájékoztatókat („daily briefing”) megszüntette.

A Twittert még Barack Obama emelte be az amerikai politikába 2008-as elnöki kampánya során, azonban Trumpnak sikerült azt egy teljesen „új szintre”, ezáltal pedig a politikai vita egyik legizgalmasabb terepévé változtatnia, ahogyan Barry Burden, a Wisconsini Egyetem professzora nyilatkozott.

Sokak szerint azonban az amerikai elnök nem igazán rendelkezik koherens politikai vagy bármiféle körülhatárolható eszmerendszerrel, annál inkább az opportunizmus és a voluntarista rögtönzés politikai gyakorlatát követi az állandó médiafigyelem kikényszerítése érdekében. Ennek markáns megnyilvánulása, ahogyan a testhezálló online közösségi média platformok hatékony alkalmazásával, nagyon egyedi és hatásos módon, egyfajta rögtönzött fősodorbeli gondolat- és véleményirányító csúcstényezőként jelenik meg nemcsak az USA-ban, hanem globálisan is.

Trump figyelemalapú politikát folytat, amely azt a jelenséget írja le, amikor a használt kommunikációs stílus segítségével a politikusok magukra irányítják a figyelmet. Trump innovatív technológiahasználatával pedig a „prototípuskampányok” közé helyezte el saját kampányát. Ezek azoknak a folyamatoknak a katalizátorai, amikor a politika világában az innovációk összeolvadnak a gyakorlatban. Ennek köszönhetően Trump olyan kommunikációs környezetet tudott teremteni, ahol nem lehet nem beszélni róla. A Twitterbe ültetett kódolt gyorsaságot emelte át saját politikai kommunikációjába. Jellemzően hajnalban írt bejegyzései sokaságával (tweetstorms) hívja fel magára a figyelmet. A tweetek pedig jó alapot nyújtanak a hagyományos média reggeli műsorainak politikai rovataiban arra, hogy hírt adjanak róla, ezzel pedig tematizálja a politikai csatateret.

Trump ráérzett a hagyományos média és vele együtt a rendszer gyengeségeire, miszerint nem tudnak lépést tartani azzal a kommunikációs technikai robbanással, amely az eltelt tíz évben végbe ment. Bizonyos értelemben a hagyományos média is támogatja Trumpot, ugyanis mindenféle kritika nélkül közvetítik rendezvényeit. Erről Leslie Moonves, a CBS tévécsatorna vezérigazgatója a nézettségre utalva mondta: „Lehet, hogy nem jó Amerikának, de rohadt jó a CBS-nek.”

Ebből fakad a második folyamat, mégpedig kommunikációja, amely bombasztikus, rövid, lényegre törő, sokszor érzelemvezérelt és a politikailag korrekt környezet számára teljesen fülsértő és sorozatosan megbotránkoztatást keltő, gyakran pedig személyeskedő.

Tweetjeit vizsgálva, ami először szembeötlő, az a nyelvezete. Barack Obama elnöksége egyfajta kimért távolságtartás volt mind a sajtó, mind az emberek irányába, nyelvezete pedig elsősorban az elitnek és az elithez szólt. Tweetjeiből a kimértség és a pontosság, semmint az emberközeliség, a lazaság, az egyszerűség érződött. Az elnökválasztási kampányban ugyanez a trend volt megfigyelhető a demokraták részéről: hiába volt aktívabb Hillary Clinton, mégis Trump tudott olyan üzeneteket megfogalmazni a Twitteren, amelyek folyamatos hírértékkel bírtak a sajtó számára. Egyes számítások szerint Trump 2016 februárjáig mintegy 1,9 milliárd dollárt érő ingyenes médiafelülethez jutott, miközben 10 millió dollár értékben vásárolt médiamegjelenéseket. Mindez a szám Clintonnál már csak 746 millió dollárt értékű ingyenes médiafelületet és 28 millió dolláros vásárolt médiamegjelenést jelentett.

Ennek több oka is van: Trump tweetjeiből érződik a természetesség és olvasva azokat, fülünkbe cseng az elnök sokszor megbotránkoztató stílusa. Elütései, hibái csak emberi mivoltát erősítik, amik akár napokig foglalkoztathatják a világsajtót (covfefe). Tweetjeinek nyelvezete olyannyira egyszerűek, hogy azt egy ötödik osztályos is meg tudja érteni.

A beiktatását követő 33 hónap alatt több mint 11 ezer alkalommal tweetelt, amelyek a politika és az érzelmek teljes skáláját felölelték. Elnökségének kezdetén 9 alkalommal tweetelt naponta, így egészen 2017 júliusáig kellett várni az ezredik tweetjére. Az is kirajzolódik, hogy az utóbbi három hónapban háromszor annyit tweetelt, mint a 2017-es év ugyanazon időszakában. Ezt támasztja alá 2019 októbere is, amikor egy hét alatt 271 alkalommal tweetelt. Válaszait igencsak vizuálisan fogalmazza meg az amerikaiak problémáira: falépítés, kereskedelmi megállapodások felrúgása, szigorúbb határellenőrzés, szankciók vagy éppen szigetfelvásárlás. De ugyanilyen látványos volt az is, amikor üzleti múltjára hivatkozva mondta, hogy megtisztítja a Wall Streetet és lecsapolja Washington mocsarát.

Ellenfeleire találó neveket aggatott: „lyin’ Ted Cruz”, „little Marco Rubio”, „crooked Hillary”, „Sleepy Biden” vagy éppen „Do Nothing Democrats”, akiket nem rest folyamatosan támadni. Elnöksége óta tweetjeinek több mint fele szólt arról, hogy megtámadott valakit vagy valamit (5 889). 33 hónap alatt a demokratákat 2 405 alkalommal, míg a hírcsatornákat 1 308 alkalommal kritizálta. „Első támadására” egészen az elnökségének harmadik napjáig kellett várni. Ezek az offenzívák általában reggel 6 és 10 óra között a legaktívabbak és legharsányabbak, amikor nagy valószínűséggel nincs ott egyetlen tanácsadó, aki jobb belátásra bírná az elnököt. A Twitteren számtalanszor lehettünk tanúi elbocsátásoknak, kinevezéseknek, kirúgásoknak is és nem rest sokszor folyamatban lévő ügyeket megtorpedózni vagy teljesen más irányba terelni azokat.

Több mint 67 millió követőjéhez képest mindössze 47 embert követ, azoknak is nagy része családtagjai, republikánus képviselők vagy a FOX televízió és annak vezető arcai. Szimbiózisa a csatornával a kezdet kezdetén nyilvánvaló volt, de ennek egyik jelképes mozzanata volt az, amikor első fehér házi reggelén gratulált a csatorna kiváló teljesítményéhez. Ezt azóta már több mint 750 alkalom követte.

Követői bázisa, valamint elnöki mozzanatának minden pillanata hírértékkel bír. Épp ezért nem véletlen, amikor azt mondja, „nincs szükségem a fake news médiára”, hiszen ahogy kitweetel valamit, az „két másodpercen belül rendkívüli hír lesz.”

Az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke tökélyre fejlesztette elődje Twitter-kommunikációját, mondhatni példátlan módon kihasználta annak valós idejű, 280 karakteres tartalomgyártását, gyorsaságát, egyszerűségét és tömörségét, ami tökéletesen passzol a 21. század felgyorsult, ember-eszköz kapcsolatán alapuló világunkhoz. Sajátos posztmodern módon, annak ellenére, hogy Trump volt a legidősebb korában hivatalba lépő amerikai elnök, a jól felismerhető nonkonformista és progresszív online jelenléte és stílusa nagyon is belesimul a 21. század virtuális kommunikációs trendjeibe.

Felhasznált irodalom:

Anderson, Bryan: Tweeter-in-Chief: A Content Analysis of President Trump’s Tweeting Habits. In: Elon Journal of Undergraduate Research in Communications, Vol. 8., No. 2. 2017. 36-47. o.

Barber, Lionel, Sevastopulo & Tett, Gillian: Donald Trump: Without Twitter, I would not be here — FT interview. 2017. április 2.

Crockett, Zachary: What I learned analyzing 7 months of Donald Trump’s tweets. Vox, 2016. május 16.

Csutak Zsolt: Trump és a meghasonlott neokonzervatívok. In: Külügyi Szemle 17. évfolyam 1. szám, 2018. 123-141. o.

Gabler, Neal: Donald Trump, the Emperor of Social Media. Bill Moyers. 2016. április 29.

Gottfried, Jeffrey & Shearer, Elise: News Use Across Social Media Platforms 2016. Pew Research Center, 2016.

Heffernan, Virginia: How the Twitter Candidate Trumped the Telepromter President. POLITICO, 2016 május/június.

Hollinger, Jordan: Trump, social media and the first Twitter-based Presidency. Diggit Magazine, 2018. május 7.

Larson, Annika Kay: Donald Trump’s Twitter and His Influence on the Media: A Study of How Political Social Media Accounts Impact Press Coverage. University of Washington.

Kapko, Matt: Twitter's impact on 2016 presidential election is unmistakable. CIO, 2016. november 3.

Katz, Josh: Who Will Be President? The New York Times, 2016. november 8.

Keegan, Jon: Clinton vs. Trump: How They Used Twitter. The Wall Street Journal. 2017. július 10.

Koltay András: A social media platformok jogi státusa a szólásszabadság nézőpontjából. In: In Medias Res 2019/1. 1-56. o.

Merkovity Norbert: A figyelemalapú politika és Donald Trump. In: Médiakutató 17. évfolyam 3-4. szám, 2016. 7-16. o.

Merrill, Jeremy B.: How Donald Trump Talks. The New York Times, 2015. december 5.

North, Anna: How Donald Trump Tweets. New York Times, 2016. április 13.

Ott, Brian L.: The age of Twitter: Donald J. Trump and the politics of debasement. In: Critical Studies in Media Communications, 2017. január. 59-68. o.

Shear, D. Michael, Haberman, Maggie, Confessore, Nicholas, Yourish, Karen, Buchanan, Larry & Collins, Keith: How Trump Reshaped the Presidency in Over 11,000 Tweets. The New York Times. 2019. november 2.

Smith, David: How Trump uses Twitter storms to make the political weather. The Guardian, 2017. december 2.

Stokols, Eli & Schreckinger, Ben: How Trump Did It. POLITICO, 2016. február 1.

Stolee, Galen & Caton, Steve: Twitter, Trump and the Base: A Shift to a New Form of Presidential Talk? Signs and Society 6, no. 1. (Winter 2018). 147-165. o.

Tsur, Oren, Ognyanova, Katherine & Lazer, David: The Data Behind Trump’s Twitter Takeover. POLITICO, 2016. április 29.