
Globális Unió helyett Világszövetség
Az Egyesült Államok által dirigált unitárius nemzetközi keretrendszer, mint Unió áll szemben egy másfajta szervezeti modellel, a Szövetséggel.
Az Egyesült Államok által dirigált unitárius nemzetközi keretrendszer, mint Unió áll szemben egy másfajta szervezeti modellel, a Szövetséggel.
Donáth Anna, a Momentum elnöke, EP-képviselője interjút adott annak a nyugat.hu-nak, amely érintett volt a guruló dollárok néven elhíresült botrányban. Az interjú első ránézésre …
Az Európai Unió senkit sem véd, senkit sem védelmez, mert az illúzió és a látszat efemer birodalma.
Götz Kubitschek, a Sezession című kéthavilap főszerkesztője tíz pontban összegezte a németországi ellenzék helyzetét.
A Washingtoni napló mind stílusában, mind tartalmában egy hiánypótló visszaemlékezés. Az amerikai közélet iránt érdeklődők ugyanis első kézből nyerhetnek betekintést a Trump-korszakot meghatározó kulisszák mögé …
Beszéd a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján.
Egy több mint ezeréves történet kezdete.
Hong Kyudok, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövetének, korábbi védelmi miniszterhelyettesének előadása a Kertész Imre Intézetben.
Ami most Lengyelországban történik a liberárják helyeslése mellett, vagyis „a jogállamiság, demokrácia és tolerancia kultúrájának helyreállítása” jogtiprással, antidemokratikusan és intoleránsan, az nem más, mint amit …
Úgy őrzöm meg emlékezetemben Attilát, mint fegyvertársamat, aki nem szóval és táblakrétával formált, hanem tussal és grafittal.
Az amerikai mélyállami elitet igencsak megrázta, amikor Jeffrey Epsteint szexuális bűncselekmények miatt 2019 júliusában másodszor is letartóztatták. Óriási megkönnyebbüléssel vették tudomásul, hogy egy hónappal később …
Az elmúlt évek tendenciáit figyelembe véve több európai országban is akadtak kísérletek arra, hogy a brüsszeli hatalmi centrumhoz hű politikusok kerüljenek hatalomra, akik megbízható képviselői …
Több mint ezer éve élünk két világ határán. Gyanakvóan nézünk körül, és csak ritkán csodálkozunk, mert már mindent láttunk, már mindent megéltünk.
A konzervatív forradalom nem más, mint a konzervativizmus és a forradalom szintézise: egyszerre ősrégi és vadonatúj.
A világ vezető országai kétségkívül az atomhatalmak, a többi ország pedig ezekhez a nagyhatalmakhoz – különösen az Egyesült Államokhoz, Oroszországhoz vagy Kínához – igazítja politikáját.