A hanti, amint reggel felkelt, kiment az utcára. Először napkelte irányába nézett, majd délre tekintett.

Magasan állt a fák koronája felett a nap, mert a fényes nap sugarai hozzánk, északra is elhatolnak. Ez a nap – Sztálin. Így szólt hozzánk: Északon az emberek nagyon szegényen és csukott szemmel élnek. Ezen a népen segíteni kell, fel kell nyitni a szemét.

És Sztálin felnyitotta a szemünket, Sztálin erőt adott nekünk.

A szegény hantik mindent megértettek, mindent megismertek. Sok meleg sugár érkezik hozzánk ide a tajgába, a Sztálin-naptól.

Mi pedig együtt az egész néppel, így köszöntjük Sztálint: Te drága Sztálin, jóságos apja távoli tájak szülötteinek, te adtál nekünk szép, boldog nappalt a sötét tajgában.

Cobolyoknak és kékrónáknak se szeri, se száma. Sok-sok fajta madár énekel dús erdeinkben. S mint ahogy a kő zuhan a hegyről a gyorsfolyású patakba, úgy hullottak le a cári törvények. Jól élnek most a hantik; örökké ragyog a tajga felett a Sztálin-nap.

Kapcsolódó írások:
Népmesék Leninről és Sztálinról
A legdrágább

Baranyi Márton