„We're all living in Amerika
Amerika ist wunderbar”
Rammstein

Az anekdota szerint Otto von Bismarck porosz kancellár egyszer úgy fogalmazott, hogy „Isten különleges gondviseléssel áldja meg a bolondokat, a gyermekeket és az Egyesült Államokat.” Maguk az amerikaiak is – az első telepesektől az Alapító Atyákon át egészen a mai amerikai politikai elitig – szentül hisznek abban, hogy az Amerikai Egyesült Államok valamiben más, valamiben különb, mint a világ többi országa. Olyannyira igaz ez, hogy a washingtoni Pew Research Center 2022-es közvélemény-kutatása szerint a megkérdezett amerikaiak 75 százaléka gondolta úgy, hogy az Amerikai Egyesült Államok az egyik, ha nem a legjobb ország a világon. Gazdasági és katonai nagyhatalom: a világnépesség itt élő 4 százaléka állítja elő a világ GDP-jének 25 százalékát, 2020-ban pedig 778 milliárd dollárt, a GDP 3,4 százalékát költötte katonai kiadásokra, ami a világ katonai kiadásainak 40 százalékát tette ki. Igazi sikertörténet.

Mégis, mintha az a páratlan szabadság, ami jellemezte az Amerikai Egyesült Államokat, a kétezres évekre elérte volna korlátait: véget ért a korlátlan növekedés és mobilitás időszaka, folyamatosan gyengül a társadalmi kohézió, romlik a közbiztonság, külföldön kudarcot vallottak a demokráciaexport-tevékenységek, a demokrata-republikánus ellentét már-már kibékíthetetlen törzsi háborúvá vedlett át, miközben az amerikai egyetemeket felzabálja az új kommunizmus, a woke. Eközben új szereplők jelentek meg a nemzetközi színtéren, akik megkérdőjelezik az USA vezető helyét és szerepét a világban. „Elképesztő tehetetlenség alakult ki bennünk... Ezenközben az uralkodó osztály, amely nem a teendőkkel van elfoglalva, hanem azzal, hogy miről hogyan kell beszélni, tehát ez a nem politikai, hanem ideológiai osztály a végtelenségig szónokol ››értékekről‹‹ és a ››demokratikus értékekről‹‹. Ez az osztály súlyosan elhiteltelenedett a polgárok szemében, de továbbra is kézben tartja az intézmények irányítását, különösen a médiát [...] A vezetőinkben sincs több önbizalmunk...” Ezen sorok noha Pierre Manent francia politológustól származnak, tökéletes leírást ad arról a frusztrációról, ami (többek között) az Egyesült Államok társadalmát jellemzi.

George Friedman szerint az Egyesült Államokat a folyamatos változás, sőt felfordulás jellemzi, „történetének lényege az, hogy a növekedés érdekében módszeresen változtatja a formáját”, ahogy a ciklikus válságok idején megbirkózik „az ezekkel járó kínokkal és zűrzavarral, s képes még erősebben és dinamikusabban kiemelkedni.”

Csák János kulturális és innovációs minisztert gyerekkora óta lenyűgözi a „sokféle etnikai, kulturális, nyelvi, vallási hátterű ember alkotta amerikai nép dinamikus civilizációja”. Meg akarta ismerni az USA „páratlan sikerének szellemi és lelki hátterét”, melynek eredménye Az amerikai géniusz című könyve lett. A szerző az amerikai történelem általa kijelölt fordulópontjain, valamint az abban szerepet játszó személyek gondolatai és cselekedetei tükrében vázolja fel az amerikai géniuszt. Szerinte a géniusz jövőképessége az elképzelések és a gyakorlati cselekvés közötti feszültségek és nehézségek idején mutatkozik meg: vannak „kialvó géniuszok”, amelyek erősebb géniuszok körében felszívódnak vagy hanyatlásnak indulnak (Spárta), van azonban olyan géniusz is, amely képes fennmaradni a változó világban (zsidó-keresztény géniusz).

A mindössze 136 oldalas könyv hat fejezetben vizsgálja a valójában megfoghatatlan amerikai géniuszt. A szerző áttekinti a gyarmatok alapítását és annak meghatározó emberképét és szervezési megfontolásait. Helyesen jegyzi meg, hogy a 18. században a független Amerikáért küzdők egyértelmű célja az volt, hogy az európai történelem terhei és korlátai nélkül létrehozzák a világ legjobb politikai társulását, a szabadság rendjét (ordered liberty), melynek kinyilatkoztatása az 1776-os Függetlenségi Nyilatkozatban csúcsosodott ki.

Röviden felsorakoztatja az Egyesült Államok teológiájával, a közös létnek értelmet adó és az életvilág megőrzését szolgáló metaforákat, valamint elképzeléseket. Az Amerikai Egyesült Államok nagypecsétjén szereplő három mondat együtt fejezi ki az amerikai küldetést: (1) a „sokaságból egységbe” rendeződő amerikai nép a „korok új rendjét” hozza létre, mégpedig a „Gondviselés áldásával”. Erre a vallási erkölcsre épülő Amerika a XIX. század elején lendületesen növekedett és nagy vonzerőt jelentett azok számára, aki egy szebb jövő reményében hagyták ott az öreg kontinenst. Azonban a különböző vallású és etnikumú bevándorlók egyben tartására már kevésnek bizonyult az Istennel való szövetség vagy a mennyei küldetés fennkölt hangoztatása.

Csák szerint azonban a XIX-XX. századra a nyereség- és kalandvágyat ötvöző haszonelvűség kezdett el dominálni és az USA „elszakadt [a] George Washington által elengedhetetlennek tartott vallási és erkölcsi alapoktól” (Max Weber). Az új amerikai küldetéstudat a kivételességbe való hit (American exceptionalism) lett, melynek vallásos átirata volt a „nyilvánvaló elrendeltetés” (manifest destiny), mely a XX. században az olvasztótégely (melting pot) metaforával egészült ki. Azonban ezek egyike sem volt alkalmas arra, hogy feloldja azt az ellentmondást, ami az ideálok és a rabszolgaság, az indiánok leigázása vagy éppen a feketék jogkorlátozásai között fennálnak. Ez a fajta tudathasadásos állapot nem, vagy csak nagyon ritkán zavart bárkit is: miközben Woodrow Wilson egyetemes emberi jogokról és a világ biztonságossá tételéről szónokolt, addig az őslakos indiánok és a „behurcolt feketék” a XX. század végéig nem részesültek azonos jogokban saját hazájukban. De megemlíthetjük az alapító atyák egyikét is, Thomas Jeffersont, aki fáradhatatlanul szónokolt a szabadság, az egyenlőség és az igazságosság ideálja mellett, miközben élete során több mint 600 rabszolgát tartott, akiket még azután sem szabadított fel, hogy Virginia törvényei azt lehetővé tették volna.

Az indiánokat módszeresen, szisztematikusan fosztották meg jogaiktól és irtották ki őket, melyről Friedman így ír: „Az Egyesült Államok szinte az összes egyezményt megszegte. Az amerikaiak bűne, hogy az indián nemzetek ellen fordultak, háborút indítottak ellenük, majd a békekötések során minden lehetséges módon, módszeresen elárulták őket. Ezzel az Egyesült Államok az indiánokra nem egy elviselhető vereséget mért, hanem teljesen megfosztotta őket mindenüktől.”

Egészen a 2000-es évekig úgy tűnt, hogy a mindenkori elnök párthovatartozásától függetlenül az egységes USA képét mutatja fel a világ felé. Ez a kép azonban szintén szétesőben van, mert merőben eltérő elképzelések alakultak ki az amerikai ideálok, valamint az USA jövőjét illetően és az odavezető utak tekintetében is. Ezek a szemléleti különbségek olyannyira felszínre kerültek, hogy már nemcsak a politikába, de a hétköznapok világába is beszivárogtak. Csák szerint azonban „Bárhogyan is rangsorolják a problémákat az amerikai politikusok és intézmények, az anyagi-technikai szemléletű gépezet ma csak társadalomtechnikai problémák menedzselésére és az erőforrások újraelosztására van felkészülve, nemzetstratégiai kérdések megvitatására már nem alkalmas.” Miközben szerinte „A Kongresszusban a stratégiai viták helyett túlnyomórészt meddő árnyékbokszolás, kultúrharc folyik.”

A szerző szerint alapvető érdek lenne a nemzetstratégiai jelentőségű intézmények, mint a család, az oktatás és az egyházak működési feltételeit újra felfedezni és javítani azokat. Kérdés, hogy az amerikai politikai rendszer és elit képes egyáltalán arra, hogy puszta „forráselosztási játszmák és a meddő kultúrharc helyett” valódi nemzetstratégiai célokkal foglalkozzanak.

Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, de Csák szerint vigyázó szemünket már csak azért is érdemes Amerikára vetnünk, mert „az Európa jövőjéről szóló film” is épp ott játszódik.

Csák János Zoltán: Az amerikai géniusz. MCC Press, Budapest, 2022.

Fotó: Gyurkovits Tamás / MCC