Valóban, lehetett volna úgy is, hogy 1945. április 4-e, aztán május 8-a után Európa fellélegzik, életre kel, megszabadul a bűntől, leveti a gyűlölet béklyóit, és …
A huszadik század folyamán a magyarok kétszer is harcoltak a szerbek ellen. S mintha a tragikus és véres küzdelmekből nem lett volna elég, a Szovjetunió …
Helmut Kohl 1982-től 1998-ig volt a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja, ebből nyolc éven keresztül állt a már az általa egyesített ország élén. A Kereszténydemokrata Uniót …
Az 1945-ös magyarországi szovjet megszállás során a polgári lakosság mérhetetlenül sok szenvedésnek volt kitéve. A győztes Vörös Hadsereg katonái a meghódított területeken – így hazánkban is …
Minél többet foglalkozunk a magunk mögött hagyott száz esztendő történetével, annál megmagyarázhatatlanabbá válik maga a XX. század. Nincs jobban dokumentált korszaka az emberiség történetének, és …
Közelebbről szemrevételezve a liberális demokráciákat, megállapíthatjuk, sok égető problémával kell szembenézniük. Lehet, hogy a többségük régóta jelen van, csak nem tudtunk róluk, vagy nem figyeltünk …
Ez az írás elsődlegesen a jobboldali demokratáknak szól. Ők vannak most a kormányhatalom birtokában vagy közelében, tehát főként ők léphetnek abban az ügyben, amit ez …
Báró Apor Vilmos bátran és keményen állott meg örökérvényű igazságok mellett egy olyan korban, midőn az élők a holtakra, a holtak az élőkre irigykedtek. Volt …
Ha egy közösség rendszeresen ismétel egy cselekedetet, és annak van egy többé-kevésbé meghatározott, formailag is rögzített formája, akkor az előbb-utóbb közösségi tradícióvá válik. Rituálé – így …
Minden ősi mesében ott a legsötétebb pillanat, amikor a hallgatóság megretten. A „gonosz” ilyenkor kilép rejtekéből és teljes valójában mutatkozik meg, mi pedig egy végtelennek …
A hatvanas években, még gyerekként, a magyar televízióban láttam egy, a Német Demokratikus Köztársaságban készült, folytatásos filmet, mely mély nyomot hagyott bennem. Az volt a …
A korábbi évszázadok bezárkózó Kínájához képest most egy a világra nyitott, a globális folyamatokat tevékenyen befolyásoló földrésznyi országról beszélhetünk, melyet ugyanakkor jobban áthat a Nyugat …
Kína rövid idő alatt elképesztő, emberi ésszel nehezen felfogható fejlődésen ment keresztül. Pár ezer lakosú halászfalvak helyén néhány év alatt tízmilliós nagyvárosok nőttek ki a …
Az elmúlt hét diplomáciai híre, hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszter segítséget ajánlott Ausztriának egy 39 éves osztrák férfi a felkutatására, akit az Iszlám Állam fegyveresei …