Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Szerző írásai

  • Búcsú Kertész Imrétől

    Az 1956-os forradalom és szabadságharc döntő jelentőségűvé vált Kertész számára. Meglátta benne nemzetének azt az arcát, amit mindig is látni akart. Végre megélhette a mi-tudat oly sokáig nélkülözött, felszabadító élményét.
  • Nyelv és szabadság

    A brüsszeli merényletsorozat egész kontinensünk ellen irányult. A támadásokat a belga hatóságok nem tudták megakadályozni, annak ellenére, hogy hónapokkal ezelőtt rendkívüli állapotot hirdettek. De ami még ennél is aggasztóbb: a belga főváros arab negyedének lakói majd fél éven keresztül rejtegették és bújtatták azt a körözött terroristát, aki a párizsi terrortámadások egyik fő gyanúsítottja.
  • Haza, szeretet

    1944 tavaszán léptek Magyarország területére a Harmadik Birodalomnak nevezett náci Németország megszálló erői. Akkor már majdnem fél évtizede folyt az az öldöklés Európában, amit a történetírás II. világháborúnak nevez, és amely alig negyed évszázaddal az első, a nagy háború öldöklése után borította újra vérbe kontinensünket.
  • Igazságot akartunk, és jogállamot kaptunk

    Több mint egy évtizeddel ezelőtt találkoztam először Karol Sauerland nevével. Akkor jelent meg ugyanis könyve a Harminc ezüst, besúgások és árulások. Ez a téma akkoriban és azóta is a rendszerváltoztatás utáni közbeszéd egyik neuralgikus, máig megoldatlan kérdéskörét veszi górcső alá. Sauerland ugyanis lengyel. Tapasztalatai, reflexiói nagyon is hasonlóak ahhoz, amiken mi is keresztülmentünk, amik minket is formáltak. Válaszokra várnak ők is, mi is. Közös múltunk olyan közös tapasztalatokkal vértezett fel bennünket, amelyek markánsan megkülönböztetnek minket Európának attól a felétől, amelyet a szerencse megkímélt a szovjet megszállás és a vele együtt járó kommunista diktatúra tapasztalataitól.
  • Útban az önmegsemmisítés felé

    Az Európai Unió védelmi képességének ordító hiánya mára mindenki számára szorongató realitássá vált. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az európai közösségnek azért nincsen közös hadserege, határrendészeti ereje, de még a létrehozásukra irányuló akarata és erőfeszítése se, mert nincsenek közösen vallott értékei, amelyeket megvédésre érdemesnek tartana. Ebből következőleg nincs és nem is lehet közös jövőképe, ezek híján pedig nem sikerülhet közösséggé válnia. Pedig a szemünk előtt zajló, megrendítő erejű betelepülési válság jó alkalom lehetne arra, hogy a Szovjetunió összeomlása után keletkezett kohéziós vákuumhelyzetet, ami a külső fenyegetettség hiányából fakadt, meghaladja és a széttartó erőket egy irányba kanalizálva készüljön fel a 21. századra.
  • Demográfia és migráció

    Nagyon úgy néz ki, hogy a posztkereszténység állapotába került materialista és ateista Európa nyugati fele kollektív öngyilkosságra készül, mert egyfelől termékenységi rátája tartósan 1,5 körül mozog, másrészt kiszolgáltatja magát a migrációs nyomásnak, ami ellenőrizetlenül zúdít a kontinensünkre.
  • A gigász. Konrad Adenauer (1876-1967)

    Adenauer a szabadságot tartotta a legtöbbre. Talán mert a náci időkben megértette semmivel nem pótolható jelentőségét, a börtönben megtapasztalta hiányát. Ahogy a nemzeti szocializmusból, úgy a szovjetek nemzetközi szocializmusából se kért, mert mindkét rendszer a szabadság ellensége volt. Tudta, hogy csak a szabad és öntudatos német polgárok tehetik azzá a hazáját, aminek mindig is látni akarta: sikeresnek és büszkének.
  • Isten áldja 1956 hőseit!

    „Szabadság nem virul /a holtnak véréből” – figyelmeztet nemzeti Himnuszunk, Babits szavaival a „szabadság himnusza” arra, hogy a szabadság nem magától értetődik és nem is volt mindig részünk benne. Nem öröklődik és nem elég egyszer kivívni. A szabadságért mindig, újra és újra meg kell harcolni. Minden generációnak a maga helyén. A maga idejében, a maga eszközeivel. Ahogy szüleink és nagyszüleink generációja is megharcolt érte 1956 őszén. Ahogy a mi generációnk tette negyedszázaddal ezelőtt, amikor véget vetett a kommunista diktatúrának és a szovjet megszállásnak.
  • A Szabadság Háza

    Október 22-én nyílik Békéssámsonban a Szabadság Háza, amely az 1950-es évek első felének legjelentősebb hazai antikommunista ellenálló szervezetének állít emléket.
  • Kopogtatás nélkül

    „A harmadik nemzedék már elfelejtette a kemény élet idejét, mintha az nem is lett volna… A gyönyörökben és a bőségben való tobzódás miatt a fényűzés végleges formákat ölt közöttük. Olyanok lesznek, mint a nők és a gyermekek, akiket másnak kell megvédelmeznie. A csoportszolidaritás elvész, s elfelejtik azt, hogyan kell megvédelmezni magukat, hogyan hárítsák el a támadást, vagy álljanak elő követelésekkel. Mindez addig megy, míg Allah nem ad engedélyt a pusztulására, s eltűnik mindazzal együtt, amit magával hozott.” Ibn Khaldún, 14. században élt arab történész
  • Emlékeznünk, és emlékeztetnünk kell

    A Terror Háza Múzeum a kezdetektől fogva arra vállalkozott, hogy a nácik kegyetlensége mellett rávilágítson a kommunizmus igazi természetére. És arra is vállalkozott, hogy megszűnjön az a kettős mérce, amely a totalitárius rendszerek között bizonyos helyeken mind a mai napig fennáll.