Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Szerző írásai

  • Európai értékek és válságok – A liberalizmus új korszaka: a paranoia

    Ami a pozícióban levő elit szerint a populisták lázadása, az a valóságban kultúrharc a javából. A frontvonal egyik oldalán a nép, a tömegek, a nemzetek állnak, velük szemben pedig a globalizált, multikulturális, multietnikai projektben érdekelt elitek ássák be magukat lövészárkaikba. Ez utóbbiak fő jellemzője az a görcsös igyekezet, amivel hitet tesznek az új, a modern, értsd: haladó eszmék mellett, lefitymálva mindent, ami a többségnek fontos és értékes. Ez a küzdelem tehát a nemzeti értékek, a hagyományok és szokások, illetve az ezeket elvető, és az újat még csak homályosan láttatók között folyik. Életminőségünk, vagyis kulturális azonosságunk, identitásunk megőrzése, végső soron tehát a megmaradásunk forog kockán ebben a harcban.
  • Amit a szenvedéslicitről tudni érdemes

    Miközben a különböző kisebbségi identitású áldozati csoportok a felszínen folyamatosan rivalizálnak egymással, valójában együtt harcolnak közös értékeink, hagyományos intézményeink, a számunkra mintát adó tekintélyek, szerepek aláásásáért.
  • Egy akaraton

    Meggyőződésem, hogy soha sem volt még ilyen kemény és vastag fal múlt és jelen között, mint napjainkban. Az idő egyszerre lett sűrű és híg: már az öt évvel ezelőtti események is olyanok, mintha egy teljes évszázad telt volna el azóta, miközben gyakran arra sem emlékszünk, hogy tegnap vagy tegnapelőtt mi történt velünk. Ezért, hogy a fiatal nemzedékek számára 1956 magyar forradalma és szabadságharca olyan messzeségben van, mint 1848. Csak halkan mondom: 1848 és 1956 nélkül kihunyt volna belőlünk magyarokból az a képesség, hogy szabad közösségként építhessünk magunknak jövőt.
  • Ausztria? Az mi? És mivégre?

    Az osztrákok szemmel láthatólag nem tudnak mit kezdeni Habsburg örökségükkel. Márpedig anélkül kik és mik ők? Az a maradék, melynek egyetlen vágya az volt, hogy csatlakozhasson Németországhoz, amit megelégedésükre és megkönnyebbülésükre az 1938-as Anschluss-szal el is értek? A második világháború után újra önállóvá kellett válniuk, amit az osztrák államszerződés óta megtapasztalt egyre nagyobb jólétben egészen kellemesnek találnak.
  • Az elárvult hagyaték

    Merkel 2011 óta dolgozik azon a paradigmaváltáson, melynek célja, hogy a kereszténydemokrata CDU-t kereszténytelenítse, vagyis a párt nevében szereplő „C” betű jelentését keresztényről központira, értsd: centrálisra változtassa. Az új, merkeli, kereszténytelenített Central Demokratische Union olyan párttá lett, mely nyitott az ateista és a más vallású, értsd: muszlim tömegek előtt.
  • Mit tanít a holokausztról Kertész?

    Kertész Imre néhány nappal ezelőtti eltávozása különösen aktuálissá teszi, hogy a mostani emléknapon az ő gondolatait idézzük fel, tudva, hogy 71 évvel ezelőtt Buchenwaldban érte meg a tábor felszámolását, túlélte tehát, annak ellenére, hogy a tábor halottként könyvelte el és elhunytként szerepeltette a nyilvántartásában.
  • Búcsú Kertész Imrétől

    Az 1956-os forradalom és szabadságharc döntő jelentőségűvé vált Kertész számára. Meglátta benne nemzetének azt az arcát, amit mindig is látni akart. Végre megélhette a mi-tudat oly sokáig nélkülözött, felszabadító élményét.
  • Nyelv és szabadság

    A brüsszeli merényletsorozat egész kontinensünk ellen irányult. A támadásokat a belga hatóságok nem tudták megakadályozni, annak ellenére, hogy hónapokkal ezelőtt rendkívüli állapotot hirdettek. De ami még ennél is aggasztóbb: a belga főváros arab negyedének lakói majd fél éven keresztül rejtegették és bújtatták azt a körözött terroristát, aki a párizsi terrortámadások egyik fő gyanúsítottja.
  • Haza, szeretet

    1944 tavaszán léptek Magyarország területére a Harmadik Birodalomnak nevezett náci Németország megszálló erői. Akkor már majdnem fél évtizede folyt az az öldöklés Európában, amit a történetírás II. világháborúnak nevez, és amely alig negyed évszázaddal az első, a nagy háború öldöklése után borította újra vérbe kontinensünket.
  • Igazságot akartunk, és jogállamot kaptunk

    Több mint egy évtizeddel ezelőtt találkoztam először Karol Sauerland nevével. Akkor jelent meg ugyanis könyve a Harminc ezüst, besúgások és árulások. Ez a téma akkoriban és azóta is a rendszerváltoztatás utáni közbeszéd egyik neuralgikus, máig megoldatlan kérdéskörét veszi górcső alá. Sauerland ugyanis lengyel. Tapasztalatai, reflexiói nagyon is hasonlóak ahhoz, amiken mi is keresztülmentünk, amik minket is formáltak. Válaszokra várnak ők is, mi is. Közös múltunk olyan közös tapasztalatokkal vértezett fel bennünket, amelyek markánsan megkülönböztetnek minket Európának attól a felétől, amelyet a szerencse megkímélt a szovjet megszállás és a vele együtt járó kommunista diktatúra tapasztalataitól.
  • Útban az önmegsemmisítés felé

    Az Európai Unió védelmi képességének ordító hiánya mára mindenki számára szorongató realitássá vált. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az európai közösségnek azért nincsen közös hadserege, határrendészeti ereje, de még a létrehozásukra irányuló akarata és erőfeszítése se, mert nincsenek közösen vallott értékei, amelyeket megvédésre érdemesnek tartana. Ebből következőleg nincs és nem is lehet közös jövőképe, ezek híján pedig nem sikerülhet közösséggé válnia. Pedig a szemünk előtt zajló, megrendítő erejű betelepülési válság jó alkalom lehetne arra, hogy a Szovjetunió összeomlása után keletkezett kohéziós vákuumhelyzetet, ami a külső fenyegetettség hiányából fakadt, meghaladja és a széttartó erőket egy irányba kanalizálva készüljön fel a 21. századra.
  • Demográfia és migráció

    Nagyon úgy néz ki, hogy a posztkereszténység állapotába került materialista és ateista Európa nyugati fele kollektív öngyilkosságra készül, mert egyfelől termékenységi rátája tartósan 1,5 körül mozog, másrészt kiszolgáltatja magát a migrációs nyomásnak, ami ellenőrizetlenül zúdít a kontinensünkre.
  • A gigász. Konrad Adenauer (1876-1967)

    Adenauer a szabadságot tartotta a legtöbbre. Talán mert a náci időkben megértette semmivel nem pótolható jelentőségét, a börtönben megtapasztalta hiányát. Ahogy a nemzeti szocializmusból, úgy a szovjetek nemzetközi szocializmusából se kért, mert mindkét rendszer a szabadság ellensége volt. Tudta, hogy csak a szabad és öntudatos német polgárok tehetik azzá a hazáját, aminek mindig is látni akarta: sikeresnek és büszkének.