Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Blog bejegyzések listája

  • Szerepek

    Egyre ritkábban történik velünk, hogy egy film vetítése után vagy napokkal rá, visszaidézzük egy-egy jelenetét, képsorát vagy mondatát. A színésznő című film, Vitézy László legújabb alkotása, amelyet április hetedikén láthattunk a Duna Televízió csatornáján, ilyen hatással volt rám.
  • Egy jó pásztor halála

    Brenner János vértanút május 1-jén avatja boldoggá az Egyház. Tizenkét nappal 26. születésnapja előtt, 1957. december 15-ére virradó éjszaka végeztek vele a kádári diktatúra kiszolgálói. Ebben az évben vele együtt öt papot gyilkoltak meg, hogy újra megfélemlítsék Krisztus magyarországi követőit. Mindet. 1956 után…

  • Így írtok ti, ott Nyugaton, ja, és a baloldalon

    Példátlan volt az a médiafelhajtás, amit a fősodrú nyugati sajtó a magyar választással kapcsolatban rendezett. Jól esik, de azért vicces is. Jól esik, mert én magam régóta meg vagyok győződve arról, hogy Magyarország a világ közepe, a bokréta Isten kalapján, de hogy ezt az „egész” Nyugat is ugyanígy gondolja, ez váratlanul, kedves meglepetésként ért.
  • Embermentő példaképek

    A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja alkalmából a mai vasárnapon Ádám László szalézi szerzetes helytállásáról szól a Terror Háza Múzeum előtt 15 órakor kezdődő ünnepi rendezvény.

  • A szabadság köt össze bennünket

    Az 1956 roma hőseiről kibocsátott bélyegsorozatot a Nemzetközi Roma Nap alkalmából mutatták be a Terror Háza Múzeumban. A bélyegeken Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész alkotásai láthatók a magyar szabadságért küzdő bátor romák, Hrozova Erzsébet, Csányi Sándor, Cziffra György, Dandos Gyula, Dilinkó Gábor, Fátyol István, „Kócos”, Kolompár Mátyás, Kóté Sörös József és Strausz Károly arcképével. Rájuk és a többi névtelen cigány hősre Balog Zoltán miniszter úr ünnepi beszédével emlékezünk.
  • A migráció frivolitása

    A migráció barátai többnyire emancipált, hajadon, liberális nők, a bevándorlók pedig túlnyomórészt fiatal, egyedülálló, muszlim férfiak. A Willkommens-koalíció szexizmusáról.
  • Katolikusok és a szavazófülke

    Április 8-án, a rendszerváltoztatás óta nyolcadik alkalommal ismét lehetőség lesz szóvá, tetté tenni önmagunkat. A még mindig fiatal polgári demokráciában élő Magyarországon mintha zavar keletkezett volna a keresztény meggyőződés és a közéleti állásfoglalás viszonyában. Jószándékú laikusok és kárörvendő médiamunkások egyaránt hihetik, hogy ezt a helyzetet csak fokozza, hogy a rendszerváltoztatás óta először az idén nem ad ki választási körlevelet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Pedig az Egyház parancsait betartó, annak társadalmi tanításait ismerő, gyakorló hívő ember számára nem kérdéses a választás.

  • Félreértések

    Az elhúzódó migránsválság igencsak éles ellentéteket generált az Európai Unión belül. Törésig vitte a brit-uniós ellentéteket, ami a 2016-os Brexithez vezetett. Megmérgezte az Európa keleti és nyugati fele közötti viszonyt. Ennek oka persze nem csak, és nem is kizárólag a migránskérdésben elfoglalt eltérő álláspontokban keresendő, de ennek ürügyén kerültek a felszínre azok az egymás iránti bizalmat kikezdő ellentétek, amelyek mára az Unió megmaradását veszélyeztetik.
  • Börtönvilág a vasfüggönyön innen

    A vasfüggöny kifejezés Winston Churchill 1946. március 5-i az Amerikai Egyesült Államok-beli Fultonban elmondott beszédében hangzott el először. A vasfüggöny keleti oldala hamarosan börtönvilággá változott. A pártállami diktatúrák hírhedten kegyetlen börtöneiről szól az írás.
  • Mit keresett Szili Katalin az MSZP-ben?

    „… legalább nekem példát kell mutatnom” – vallja politikusként, emberként hazánk első női házelnöke és egyben indokolja MSZP-s országos listáról való lemondását, majd távozását a pártból.