Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Blog bejegyzések listája

  • Először szabadon

    Belegondoltak már abba, hogy több mint 4 millió magyar állampolgárnak semmilyen személyes emléke sincsen a huszonöt évvel ezelőtti első szabad választásokról? Számukra 1990 áprilisa és májusa semmi különös jelentést nem hordoz, hogy is hordozhatna, hiszen akik 1980 után születtek, még gyerekek voltak. A nyolcvanas évek második felében családi körben már csak ritkán kellett megélnie egy gyereknek a kommunista önkényuralom fojtogató légkörét, hiszen a diktatúra addigra – bár szerkezetét és eszközrendszerét megőrizte – elaggott és elgyávult, és mindenekelőtt elbizonytalanodott. De szabadságot akkor sem adott! Azt a szabadságot, hogy magunk dönthessünk a sorsunkról, ki kellett vívnunk!
  • Az IPM, a magyar „médiacsoda” a hetvenes és nyolcvanas években

    A kelet-közép-európai szocialista országokban működött néhány, a szovjet titkosszolgálattal együttműködő szervezet, melyet kevesen méltattak figyelemre. Ilyen volt a harmincas évek európai „népfrontmozgalmának” előzményeire építő Békevilágtanács, a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DIVSZ) és a Nemzetközi Újságíró Szövetség (NUSZ). Mindegyiknek komoly tagszervezete és apparátusa volt Magyarországon is, melyek „területenkívüliséget élveztek”, és „többszörös alárendeltségben” működtek: az MSZMP nemzetközi osztálya, a Belügyminisztérium illetékes (III/2-es) osztálya és a katonai elhárítás formális ellenőrzése mellett a szovjet pártszervek, illetve a titkosszolgálat, a KGB utasításait hajtották végre.
  • Szabadság/harcosok

    Richard Pells amerikai történész írta néhány éve: „egyetlen folyóirat sem volt az elmúlt fél évszázadban olyan hosszú időn át befolyásos, vagy játszott annyira központi szerepet az Egyesült Államok politikai és intellektuális életét alakító fontosabb vitákban, mint a Commentary magazin.” Az Amerikai Zsidó Tanács által közvetlenül a második világháború után alapított Commentary az amerikai zsidó értelmiségi élet középpontjaként határozta meg magát, és mivel az amerikai vezető értelmiség egy jelentős része zsidókból állt, a lap rövid időn belül országszerte egyre nagyobb jelentőségre tett szert. A tartalom egyik része kifejezetten a zsidókat érdeklő témákkal foglalkozott. Meghatározóvá viszont egyre inkább a másik, zsidó és nem zsidó értelmiségiek széles körének írásait felvonultató, általános érdeklődésre számot tartó fele vált. E kötet szerzői például nagyjából egyenlő arányban zsidók és nem zsidók (talán a nem zsidók többségben is vannak).
  • A kulcs Moszkvában a zár Washingtonban

    Németország megosztottsága több volt a hidegháború puszta tüneténél, valójában a hidegháború motorja volt: a második világháború két igazi győztese, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között kialakuló kényes egyensúly nem bírta volna ki, ha az egységes Németország akármelyikük oldalára is állt volna. A „feltartóztatás keresztapja”, Amerika szovjetellenes stratégiájának megalkotója, George F. Kennan úgy vélte, a világon öt ipari–katonai központ volt 1945-ben, melynek birtoklása nemzetbiztonsági szempontból fontos volt: az USA, Nagy-Britannia, Németország, a Szovjetunió és Japán. Ha ezek közül több tartozik az amerikai, mint a szovjet érdekszférába, akkor teljesen mindegy, hogy hová áll India vagy Kuba, a nyugati világ biztonságban lesz. Ez tartósította Németország megosztottságát. Egyáltalán nem volt tehát egyértelmű még 1989-ben sem, hogy a német egység helyreállhat a kommunizmus összeomlásával.

  • A bizalom kancellárja

    Helmut Kohl politikai karrierje kezdetén nem sejtette, hogy a sors milyen nagy ajándékkal fogja őt meglepni négy évtizeddel később. 1989-re ő lett ugyanis az a nyugat-német politikus, aki a kommunizmus bukásával egy időben az erőszakkal kettévágott – és a hidegháború éveiben egymástól hermetikusan elzárt – németség újbóli egymásra találásának szimbóluma lett. Őt látni egyet jelentett a szabadsággal, a bizalommal. Ő volt az az európai politikus, aki színt vitt a keleti blokk szürke mindennapjaiba abban a sorsfordító 1990-es évben.
  • Közös siker

    1789. 1871. 1989. Három évszám, három mérföldkő. Az elsőtől, a francia forradalom és az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának megszületésétől számítjuk a modern kort. Korszakos jelentőségét a brit világbirodalom egykori kormányfője: Disraeli szerint ugyanakkor elhomályosította az 1871-ben megszülető Német Császárság, melyet január 18-án Versailles-ban, a Napkirály: XIV. Lajos pompás palotájának tükörtermében, a francia nagyhatalmiság szimbolikus helyszínén kiáltottak ki.
  • Európa esete a kapukulccsal

    Azután a nyolc év után, ami Orbán Viktor első és második kormánya között eltelt, hazánk teljesen új feltételek között találta magát. 2004-ben kilenc régiós társországgal együtt csatlakoztunk az Európai Unióhoz és ezzel sokunk álma vált valóra. Önként, sőt örömmel mondtunk le mi is frissen visszaszerzett szuverenitásunk egyik feléről, hogy részünk lehessen abban, amit az Unió akkor nekünk is ígért: a békében és a jólétben. Biztonság, kiszámíthatóság és jó élet. Erre vágytunk mindannyian.
  • Merre tart Kína?

    Kína a pekingi olimpiával valósággal berobbant a közéletbe. Újságírók, politológusok és közgazdászok garmadája kutatja a receptet, szakértők és politikusok hada elemzi látványos felemelkedésének lehetséges következményeit. De hogyan vált ez a néhány évtizede még lesajnált, olcsó műszaki cikkekkel és még olcsóbb fehérneműkkel azonosított ország új ázsiai szuperhatalommá? Francesco Sisci sinológussal, a Merre tart Kína? című kötet szerzőjével ennek eredtünk a nyomába.

  • A magyar gulág

    A hazai kényszermunka csúcspontján, 1953-ban a letartóztatottak, internáltak és katonai elítéltek összlétszáma meghaladta a 40 ezer főt.
  • Toleranciabajnokok a kampuszon

    Amerikában az egyetemi kampuszokon balos bürokraták, professzorok és hallgatók megfeszítve dolgoznak azon, hogy kiközösítsenek, elhallgattassanak, megrágalmazzanak és megalázzanak mindenkit, aki nem ért egyet politikai nézeteikkel. Vérfagyasztó és messzebbre vezető következmény, hogy erőfeszítéseiket a hivatalos szervek is támogatják, amikor a másként gondolkodók cenzúrázásában aktívan segédkeznek nekik, írja az amerikai Daily Beast szerzője.

  • Ébresszük fel Európa közös lelkiismeretét!

    Valóban, lehetett volna úgy is, hogy 1945. április 4-e, aztán május 8-a után Európa fellélegzik, életre kel, megszabadul a bűntől, leveti a gyűlölet béklyóit, és újat kezdenek a szabad népek. Szabadságban születnek újjá a népek, méltóság lesz, az emberi méltóság tisztelete. Igazság lesz és igazságosság, fejlődés lesz és béke. Nem így történt. Európa keleti felén semmiképpen. Még akkor sem, ha voltak, akiknek valóban felszabadulás volt. De a többségnek mégis csak diktatúrából diktatúrába vezetett az útja. Ez volt az az út, amelyet az itt élők nem választottak, mert az itt élők nem választhattak. Róluk mások döntöttek, másutt, titkos, féltitkos paktumokkal.
  • Az ÁVH nyilasa és az UDB

    A huszadik század folyamán a magyarok kétszer is harcoltak a szerbek ellen. S mintha a tragikus és véres küzdelmekből nem lett volna elég, a Szovjetunió hűséges szövetségese, a Magyar Népköztársaság, Rákosi Mátyás vezetésével kis híján újra háborúba keveredett Tito Jugoszláviájával. Bár a renegát kommunistákkal való „leszámolás” szerencsére elmaradt, a feszültség az ötvenes évek elején nagyon erős volt. Valóságos „titkos háború” zajlott, mindkét részről diverzánsakciókat, emberrablásokat hajtottak végre. A két néphadsereg ugyan nem ütközött meg, de az Államvédelmi Hatóság, a rettegett ÁVH, és a nem kevésbé könyörtelen jugoszláv hírszerzés és titkosszolgálat, az UDB (Uprava Darzavne Bezbednost, Állambiztonsági Igazgatóság) késhegyre menő küzdelmet vívott a közös határ térségében.
  • Az elfeledett kancellár

    Helmut Kohl 1982-től 1998-ig volt a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja, ebből nyolc éven keresztül állt a már az általa egyesített ország élén. A Kereszténydemokrata Uniót (CDU) 1973-tól 1998-ig, huszonöt éven át vezette.
  • Olofsson Placid, a lelki szakmunkás

    Az 1945-ös magyarországi szovjet megszállás során a polgári lakosság mérhetetlenül sok szenvedésnek volt kitéve. A győztes Vörös Hadsereg katonái a meghódított területeken – így hazánkban is – megkezdték a lakosság javainak zabrálását, széthordását, illetve a nők tömeges megbecstelenítését. A korszak túlélőiben rettenetes képek maradtak meg az időszakról: felrobbantott hidak, lótetemek, üszkös romok, útszélén heverő holtak látványa tárult a túlélők fáradt szeme elé.