Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Blog bejegyzések listája

  • Emlékművet a szovjet megszállás áldozatainak is!

    Talán nem véletlen, hogy 1956 októberében a Felvonulási téren emelt Sztálin-szobor mellett a Szabadság téri szovjet emlékművet is megsemmisítette a népharag. Az újjáépített emlékmű ma már egy letűnőben lévő történelemszemlélet szimbólumaként áll Budapest egyik legszebb terén. Az obeliszket még a közelmúltban is kordonok védték – még akkor is, ha látogatói leginkább néhány évente feltűnő, szomorú, koszorúzó usánkás antifasisztában merültek ki.
  • Tizenegyezer

    Az Államvédelmi Hatóság nyilvántartása szerint éppen ennyi embert, akkori szóval osztályellenséget telepítettek ki a fővárosból. Más források 12 700-15 000 személyt említenek. A bizonytalanság abban keresendő, hogy az 1945-ös málenkij robothoz hasonlóan sokakat később küldtek családjuk után, illetve a listákon szereplő tervezett 17 344 név közül többeket kihúztak a felmentési kérelmek miatt.

  • Rabszolgasorsra kényszerítve

    „A hallgatás a legnagyobb bűn az emberiség ellen.” (Nagyezsda Mandelstam) „Az osztálynélküli társadalom fennkölt eszméje a gulágon, a nép közösség álomképe Auschwitzban ért véget.” (Rainer Zitelmann)
  • Hadifogság vagy rabszolgaság?

    A második világháború után a Szovjetuniót a hamvaiból kellett újjáéleszteni, amihez nagyon is hiányzott a háború alatt elveszített sokmillió férfi. Rabszolgamunkát biztosító táborok ugyan már 1919 óta léteztek, „hatékonyságuk” azonban meglehetősen kérdéses volt: Anne Applebaum számításai szerint csak 1942–43-ban a foglyok negyede halt éhen. 1945 májusában a győzedelmes Szovjetunió valójában füstölgő romhalmaz volt, ahol a német és szovjet katonák házról házra, utcáról utcára vívott totális háborúja szinte mindent elpusztított. A háború végével a Kreml urai azonban szinte korlátlan emberanyaghoz jutottak a legyőzött németek és a kelet-európai népek lakosságával.

  • A bennfentes

    Hannah Arendt férjének írt egyik levelében leszögezi: „ha nem lenne olyan veszélyes, el kellene mondani a világnak, milyen is valójában egy házasság”. De a dolog veszélyes. Arendt és Heinrich Blücher ismerték, sőt, értették a hűség, a közös és saját élet Bermuda-háromszögének rejtélyeit, azt, hogy hiába akadnak hétköznapi problematikák, a társas lét misztériuma ettől még csoda marad. Érett társak, felnőtt barátok ritkán és szigorúan egymás közt olykor sorra veszik a társas lét műhelytitkait, de az nem fordulhat elő, hogy köztéren kiabálva kikotyogják őket. Mindez G. Fodor Gábor múlt heti interjúja (A rendszer igazságait védem, Magyar Narancs 2015/8. szám, 8-10. pp.) kapcsán jutott eszembe, aki par excellence bemutatta, milyen is az, amikor valaki felelősségtudat és gnózis (ismeret) nélkül éli magát bele a bennfentes szerepébe.
  • A szürke minden árnyalata – A mindennapi kommunizmus pszichopatológiája

    A kommunista diktatúra hosszú évtizedei alapvetően rányomták bélyegüket az emberek hangulatára, átalakították a városképet, megszállták a mindennapokat és feszélyezetté tették a légkört. Mint minden zsarnokság, a kelet- és közép-európai kommunista egypártrendszerek is elnyomó apparátusok tucatjait működtették, amelyek a kezdeti nyílt és erőszakos repressziót követően fokozatosan oldódtak fel a társadalmakban és lettek az élet észrevétlen, de megkerülhetetlen részei. Az aktív repressziót egy passzív represszió, pontosabban a passziválás repressziója váltotta fel.
  • Vissza a szakadék széléről

    Felmerülhet a kérdés, hogy mit tett a problémák orvoslása érdekében a gazdaságpolitika monetáris szférájáért felelős jegybank. A Magyar Nemzeti Bank a 2010-14-es ciklus második felében vált aktívabbá és indított olyan új programokat, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak a fenti problémák kezeléséhez.
  • Négy kérdés a Putyin-látogatás elé

    „Óriási hiba volt [az '56-os magyar forradalom és szabadságharc leverése], és a nemzetközi jog alapvető elveinek megsértése. Az az oroszfóbia, amelyet most Kelet-Európában tapasztalhatunk, ezeknek a hibáknak - Berlin, 1953, Budapest, 1956, Prága, 1968 - a gyümölcse.” (Vlagyimir Putyin, 2000)
  • Szabad-e kérdezni?

    „Mi nem vagyunk a mainstream, a fősodor kedves fickói. Nagyon szégyellném magam, ha ez így volna […] nem az a feladatom, hogy mainstream politikát csináljak. Nem erre kaptam felhatalmazást, hanem a legnehezebb kérdésekkel kell konfrontálnom az országot és megoldásokat kell kínálnom.” Orbán Viktor, 2013. április
  • Legyen béke, szabadság és egyetértés – Az Alaptörvény hatalma

    Hiba lett volna, ha a 2010-ben megválasztott parlament, illetve parlamenti többség nem él a lehetőséggel, de az is, ha nem élt volna igazi hatalmával: azzal, hogy az alkotmányozó maga is teremthet értéket, maga is kreálhat új alkotmányos tartalmat. Az alkotmányozó feladata és hatalma ugyanis nem szükségszerűen merül ki abban, hogy formailag kreál egy új szöveget, melybe automatizmussal átemeli a korábbi alkotmány tartalmát, kicserélve az évet és a számot a dokumentum elején.
  • A nép nevében? Szuverenitás és demokrácia

    Az értelmiség demokrácia-képe sajátos. A legkevésbé azt jelenti náluk a demokrácia, hogy a választott vezetők a választópolgároknak tartoznak elszámolással és felelősséggel, és hogy megbízatásuk épp arra vonatkozik, hogy a választópolgárok akaratát hajtsák végre, őket képviseljék. Az értelmiség esetében a demokrácia csak retorikai hívószó. A demokrácia kifejezés ez esetben egy ideologikus liberalizmust takar, ami – minden ellenkező híreszteléssel szemben – nem azonos a demokráciával, és nem is jár szükségszerűen együtt vele.

  • Bátorságpróba

    Orbán tusványosi beszéde, ahogy minden megszólalása, a valóságra reagál, belátom, hogy egy olyan nyelvet használva, amitől a nyugati politikai- és médiaelit fent említett része igencsak elszokott. Orbán ugyanis, ha megszólal, mond is valamit. Nem a nyugaton divatossá vált semmitmondó metanyelvet beszéli, amit nem lehet, de nem is érdemes követni, mert közhelyeken és általánosságon kívül semmi sincs benne.
  • Kedves Olvasó!

    A 21. századra valóban kicsi lett a világ. Karinthy novellájából tudjuk, hogy nem csupán a Nobel-díjas író, de még a világ másik felén élő gyári munkás is legfeljebb öt lépés távolságra, vagy még annyira sincs tőlünk. A Föld tényleg „lapos” lett, az információ ma gyorsabban cserél gazdát, mint azt a tudományos-fantasztikus irodalom legvérmesebb reményekkel előálló szerzői valaha is feltételezték.