Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Blog bejegyzések listája

  • Lángokban a világ

    Szerb Antal óriási sikere mellett egy másik magyar szerző is elképesztő népszerűségre tett szert tavaly az angolszász világban. Egy mára elfeledett festő angolra fordított első világháborús memoárjáról, a The Burning of the Worldről (Lángokban a világ) többek közt a Daily Telegraph, a Financial Times, a Wall Street Journal és a New York Times is méltató kritikát közölt.

  • Egy magyarbarát olasz Budapesten

    Guido Romanelli az első világháborút követően, 1919 májusában érkezett Budapestre az olasz misszió parancsnokaként. A Tanácsköztársaság idején az olasz tiszt számos magyar katonát, arisztokratát, egyházi személyt, ellenzékit mentett meg a vörösterror elől, és gyűjtést szervezett az éhező lakosság számára, megmentve őket a pusztulástól. Romanelli az antant egyetlen magyarországi képviselőjeként igyekezett megelőzni az ország román megszállását, a béketárgyalások során pedig a magyar érdekek figyelembe vételére törekedett. Gilberto Martinelli rendezővel a film vetítése után beszélgettünk.

  • Menekültek világnapja

    2001-ben Kofi Annan, az ENSZ akkori főtitkára június huszadikát a „menekültek világnapjává” nyilvánította. Ebből az alkalomból leszögezte, hogy „senkit sem lehet visszaküldeni, vagy elűzni akkor, ha életét és szabadságát fenyegetik a származása, politikai véleménye vagy vallása miatt”. Tizennégy évvel később, 2015 júniusában az Európai Uniót tagországait, köztük Magyarországot is példátlan méretű menekültáradat öntötte el Afrikából, a Közel-Keletről és a Balkán félsziget egyes részeiről, amire sem az ENSZ, sem pedig az EU jogi szabályozása nem készült fel.
  • Fényképezés és világháború

    Ha belenyúlunk a zsebünkbe, és megnézzük, mit találunk ott, jó eséllyel egy fényképezőgépet tapogatunk, amely bár bele van építve egy telefonba – vélhetően egy okosabb változatba –, de mégiscsak arra való, mint 175 évvel ezelőtt feltalált elődje (1841-ben szabadalmaztatták). Túlzásnak tűnik, de kijelenthetjük, hogy ezt az első világháborúnak köszönhetjük. Bár a technológiai fejlődés csak az elmúlt tíz-tizenöt évben gyorsult fel annyira, hogy olcsón elő lehet állítani mobiltelefonba épített kisméretű, digitális fényképezőgépet, de a használat, a szokás és az igény kialakítása száz évvel korábbra megy vissza.
  • Kiváltság, hogy ilyen pillanatot élhettünk át

    Mikor egy esemény huszonötödik évfordulóját ünnepeljük, nem kockáztatunk túl sokat, szinte biztosra mehetünk. Huszonöt év, a mai átlagos emberi élettartam egyharmada, elég hosszú idő ahhoz, hogy eldöntsük az illető történés valóban méltó-e arra, hogy megünnepeljük. Igaz, mint minden az életben, ez is relatív. Tegnap, amikor a mai hallgatóság, önök által majd utólag frappánsnak mondható idézeteket kerestem – persze sikertelenül – a mai kiállításmegnyitó beszédemhez, egy verseskötetre bukkantam a polcomon. Egy kívül aranyszínű, védőpapírral védett, piros műanyag keményborítós, még mindig jó illatot árasztó könyvre, amelyet egy sorozat részeként a Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó adott ki éppen negyven éve az úgynevezett felszabadulás harmincadik évfordulója tiszteletére. A könyvet akkor egy kedves atyai barátomtól kaptam, tizennégy évesen, az általános iskola befejezésének örömére. A könyv léte – és aminek kiadói eredetileg dedikálták, a felszabadulás – már önmagában cáfolni látszik az imént elmondott kockázatkerülésre utaló kezdő mondataim igazságát.
  • Először szabadon

    Belegondoltak már abba, hogy több mint 4 millió magyar állampolgárnak semmilyen személyes emléke sincsen a huszonöt évvel ezelőtti első szabad választásokról? Számukra 1990 áprilisa és májusa semmi különös jelentést nem hordoz, hogy is hordozhatna, hiszen akik 1980 után születtek, még gyerekek voltak. A nyolcvanas évek második felében családi körben már csak ritkán kellett megélnie egy gyereknek a kommunista önkényuralom fojtogató légkörét, hiszen a diktatúra addigra – bár szerkezetét és eszközrendszerét megőrizte – elaggott és elgyávult, és mindenekelőtt elbizonytalanodott. De szabadságot akkor sem adott! Azt a szabadságot, hogy magunk dönthessünk a sorsunkról, ki kellett vívnunk!
  • Az IPM, a magyar „médiacsoda” a hetvenes és nyolcvanas években

    A kelet-közép-európai szocialista országokban működött néhány, a szovjet titkosszolgálattal együttműködő szervezet, melyet kevesen méltattak figyelemre. Ilyen volt a harmincas évek európai „népfrontmozgalmának” előzményeire építő Békevilágtanács, a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DIVSZ) és a Nemzetközi Újságíró Szövetség (NUSZ). Mindegyiknek komoly tagszervezete és apparátusa volt Magyarországon is, melyek „területenkívüliséget élveztek”, és „többszörös alárendeltségben” működtek: az MSZMP nemzetközi osztálya, a Belügyminisztérium illetékes (III/2-es) osztálya és a katonai elhárítás formális ellenőrzése mellett a szovjet pártszervek, illetve a titkosszolgálat, a KGB utasításait hajtották végre.
  • Szabadság/harcosok

    Richard Pells amerikai történész írta néhány éve: „egyetlen folyóirat sem volt az elmúlt fél évszázadban olyan hosszú időn át befolyásos, vagy játszott annyira központi szerepet az Egyesült Államok politikai és intellektuális életét alakító fontosabb vitákban, mint a Commentary magazin.” Az Amerikai Zsidó Tanács által közvetlenül a második világháború után alapított Commentary az amerikai zsidó értelmiségi élet középpontjaként határozta meg magát, és mivel az amerikai vezető értelmiség egy jelentős része zsidókból állt, a lap rövid időn belül országszerte egyre nagyobb jelentőségre tett szert. A tartalom egyik része kifejezetten a zsidókat érdeklő témákkal foglalkozott. Meghatározóvá viszont egyre inkább a másik, zsidó és nem zsidó értelmiségiek széles körének írásait felvonultató, általános érdeklődésre számot tartó fele vált. E kötet szerzői például nagyjából egyenlő arányban zsidók és nem zsidók (talán a nem zsidók többségben is vannak).
  • A kulcs Moszkvában a zár Washingtonban

    Németország megosztottsága több volt a hidegháború puszta tüneténél, valójában a hidegháború motorja volt: a második világháború két igazi győztese, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között kialakuló kényes egyensúly nem bírta volna ki, ha az egységes Németország akármelyikük oldalára is állt volna. A „feltartóztatás keresztapja”, Amerika szovjetellenes stratégiájának megalkotója, George F. Kennan úgy vélte, a világon öt ipari–katonai központ volt 1945-ben, melynek birtoklása nemzetbiztonsági szempontból fontos volt: az USA, Nagy-Britannia, Németország, a Szovjetunió és Japán. Ha ezek közül több tartozik az amerikai, mint a szovjet érdekszférába, akkor teljesen mindegy, hogy hová áll India vagy Kuba, a nyugati világ biztonságban lesz. Ez tartósította Németország megosztottságát. Egyáltalán nem volt tehát egyértelmű még 1989-ben sem, hogy a német egység helyreállhat a kommunizmus összeomlásával.

  • A bizalom kancellárja

    Helmut Kohl politikai karrierje kezdetén nem sejtette, hogy a sors milyen nagy ajándékkal fogja őt meglepni négy évtizeddel később. 1989-re ő lett ugyanis az a nyugat-német politikus, aki a kommunizmus bukásával egy időben az erőszakkal kettévágott – és a hidegháború éveiben egymástól hermetikusan elzárt – németség újbóli egymásra találásának szimbóluma lett. Őt látni egyet jelentett a szabadsággal, a bizalommal. Ő volt az az európai politikus, aki színt vitt a keleti blokk szürke mindennapjaiba abban a sorsfordító 1990-es évben.
  • Közös siker

    1789. 1871. 1989. Három évszám, három mérföldkő. Az elsőtől, a francia forradalom és az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának megszületésétől számítjuk a modern kort. Korszakos jelentőségét a brit világbirodalom egykori kormányfője: Disraeli szerint ugyanakkor elhomályosította az 1871-ben megszülető Német Császárság, melyet január 18-án Versailles-ban, a Napkirály: XIV. Lajos pompás palotájának tükörtermében, a francia nagyhatalmiság szimbolikus helyszínén kiáltottak ki.
  • Európa esete a kapukulccsal

    Azután a nyolc év után, ami Orbán Viktor első és második kormánya között eltelt, hazánk teljesen új feltételek között találta magát. 2004-ben kilenc régiós társországgal együtt csatlakoztunk az Európai Unióhoz és ezzel sokunk álma vált valóra. Önként, sőt örömmel mondtunk le mi is frissen visszaszerzett szuverenitásunk egyik feléről, hogy részünk lehessen abban, amit az Unió akkor nekünk is ígért: a békében és a jólétben. Biztonság, kiszámíthatóság és jó élet. Erre vágytunk mindannyian.
  • Merre tart Kína?

    Kína a pekingi olimpiával valósággal berobbant a közéletbe. Újságírók, politológusok és közgazdászok garmadája kutatja a receptet, szakértők és politikusok hada elemzi látványos felemelkedésének lehetséges következményeit. De hogyan vált ez a néhány évtizede még lesajnált, olcsó műszaki cikkekkel és még olcsóbb fehérneműkkel azonosított ország új ázsiai szuperhatalommá? Francesco Sisci sinológussal, a Merre tart Kína? című kötet szerzőjével ennek eredtünk a nyomába.

  • A magyar gulág

    A hazai kényszermunka csúcspontján, 1953-ban a letartóztatottak, internáltak és katonai elítéltek összlétszáma meghaladta a 40 ezer főt.