Miközben a különböző kisebbségi identitású áldozati csoportok a felszínen folyamatosan rivalizálnak egymással, valójában együtt harcolnak közös értékeink, hagyományos intézményeink, a számunkra mintát adó tekintélyek, szerepek aláásásáért.
Azért vagyunk, és azért lehetünk ma itt, mert történelmünk során mindig akadnak olyan különleges pillanatok, amikor minden magyar egyet akar. Újra és újra megtörténik velünk, hogy ez az amúgy széthúzásra igencsak hajlamos nép váratlanul példát mutat az egész világnak összefogásból és bátorságból. Ez általában mindig olyankor történik meg velünk, amikor a szabadságunkat és a függetlenségünket érezzük veszélyben. Ilyenkor vagyunk mi magyarok - Petőfi Sándor kifejezésével élve - Egy akaraton.
Meggyőződésem, hogy soha sem volt még ilyen kemény és vastag fal múlt és jelen között, mint napjainkban. Az idő egyszerre lett sűrű és híg: már az öt évvel ezelőtti események is olyanok, mintha egy teljes évszázad telt volna el azóta, miközben gyakran arra sem emlékszünk, hogy tegnap vagy tegnapelőtt mi történt velünk. Ezért, hogy a fiatal nemzedékek számára 1956 magyar forradalma és szabadságharca olyan messzeségben van, mint 1848. Csak halkan mondom: 1848 és 1956 nélkül kihunyt volna belőlünk magyarokból az a képesség, hogy szabad közösségként építhessünk magunknak jövőt.
A szentírás egyik örökérvényű mondata a zsidó nép kálváriája kapcsán így hangzik: „Beszéld el fiaidnak azon a napon, s tedd hozzá: velem tette ezt az Örökkévaló, mikor kivonultam Egyiptomból.” Mélyen igaz idézet, ami nemcsak az Egyiptomi fogságról szól, ennél sokkal összetettebb, évezredeken átívelő jelentéstartalommal bír. Korábban már lejegyeztem egy – a családi kalendáriumban évtizedekig porosodó – történetet, ám a legutóbb idős édesanyám látta szükségét annak, talán valamilyen felsőbb erő által mozgatva, hogy elmondjon nekem egy történetet, ami egész életében végigkísérte, mégpedig azért, hogy én és a gyerekeim is megtudják.
Ferenc József és a magyarok kapcsolata nemzeti történelmünk egyik leghosszabb és talán legváltozatosabb viszonya, ami valaha uralkodó és népe között létezett. Nem egy kölcsönös szerelmen alapuló kapcsolat volt ez, de idővel mindkét fél elfogadta az együttélés közösen kialkudott szabályait. Gerő András könyvében ennek a viszonynak a történetét, hátterét mutatja be a viharos kezdetektől Ferenc József száz évvel ezelőtt bekövetkezett haláláig.
A világ katolikus tömegeinek legnagyobb megdöbbenésére egy lengyel főpapot, a korábbi krakkói bíborost, az esélytelen Karol Wojtylát választották Szent Péter trónjára 1978 októberében. Az elődje iránt érzett tisztelet miatt a János Pál nevet választó Wojtyla az 1945 óta kommunista világrendhez tartozó Lengyelország szülötteként került a pápai trónra, ami önmagában szenzációnak számított.
A szexuális erőszak, amit egykor úgy emlegettek, mint „a nő becsületének meggyalázása”, már az ókori Rómában indulatokat keltett, elszabadította szenvedélyeket. Amit a Sextus Tarquinius, a király fia követett el a szégyenében halálba menekülő erényes hitvessel, Lukréciával, annyira felháborította a polgárokat, hogy megfosztották trónjától az uralkodót, és kikiáltották a köztársaságot. Úgy tűnik, Kiss Lászlónak, a magyar úszóválogatott sikeredzőjének tizenkilenc éves korában, 1961-ben elkövetett szexuális bűncselekménye most, 2016 tavaszán majdnem akkora vihart kelt a közvéleményben, mint egykor a Collatinus felesége ellen elkövetett gaztett.
Az osztrákok szemmel láthatólag nem tudnak mit kezdeni Habsburg örökségükkel. Márpedig anélkül kik és mik ők? Az a maradék, melynek egyetlen vágya az volt, hogy csatlakozhasson Németországhoz, amit megelégedésükre és megkönnyebbülésükre az 1938-as Anschluss-szal el is értek? A második világháború után újra önállóvá kellett válniuk, amit az osztrák államszerződés óta megtapasztalt egyre nagyobb jólétben egészen kellemesnek találnak.