Se szeri, se száma azoknak a könyveknek a nemzetközi piacon, amelyek Donald Trumppal, az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi elnökével foglalkoznak: csak az Amazon oldalán több mint 30 ezer könyvtalálat van Donald Trump nevét beírva, míg elődjére, Barack Obamára „mindössze” több mint 7 ezer kötet jut.
A CIA elfogta a koreai titkosszolgálat vezetőjének jelentését a koreai háború idején. Az amerikaiak megdöbbenéssel olvasták a szerző elégedett sorait, melyekben a kommunista indoktrináció sikereiről számol be a fogságba esett amerikai katonák körében.
A koronavírus-járvány arra készteti a nyugati civilizációt, illetve annak vezető politikusait, hogy újraértelmezzék az ezidáig liberális szellemiség mentén szerveződött politikai, gazdasági és társadalmi rendet, illetve átszabják kulturális kereteinket. Ha nem képesek rá, akkor át kell adni helyüket a másként gondolkodóknak, hisz az általuk erőltetett, ma (még) jellemző, de egyre döcögősebbé váló együttélési forma fenntartása alkalmatlannak bizonyult a világméretű krízis megoldására.
Hogy a kommunizmus erőszakra épül, a kommunisták is tudták. Egyik legőszintébb alkotásuk, a Vasfüggöny például sohasem hazudott, azt üzente: „Itt maradtok, ha beledöglötök is!”.
A magát Haraszti Miklós nyelvi leleményével „demokratikus ellenzékként” meghatározó csoportra jellemző kiválasztottság-tudat, elitizmus, kéz a kézben járt azzal a kivételezett helyzetükkel, amit a Kádár-rendszer biztosított a számukra. Kiváltságaiknak nem volt se szeri, se száma.
A WHO sok bírálója szerint a koronavírus-járványra adott válasz volt az utolsó csepp a pohárban. Nehéz leküzdeni azt a benyomást, hogy a WHO vezetése sokkal nagyobb erővel igyekezett fedezni a járvány kínai félrekezelését, mintsem azon fáradozott volna, hogy az emberéletek védelmére mozgósítsa erőforrásait.
Az identitásban utazó vállalkozókat még a világméretű vírusjárvány sem rettentette el attól, hogy hírverést csapjanak az Ügynek, amit szolgálnak. Megtehetnék éppenséggel, hogy összefognak másokkal a közös ügyért, a világjárvány ellen, de nem: ők a maguk céljaira igyekeznek kihasználni a koronavírus-pandémiát.
Megtörtént. 2020 húsvéthétfőjén. Valóban feltámadt.
Sokat gondolkodtam, mielőtt nekiálltam volna, hogy leírjam, mi is zajlik manapság Magyarországon; igyekeztem tájékozódni a magyarországi médiából – kormánypártiból és ellenzékiből egyaránt –, hogy tárgyilagos képet alkothassak magamnak a magyar kormány intézkedéseiről, de sok olaszországi cikket is elolvastam.
A koronavírus-járvány egyik kellemetlen következménye, hogy a kormányok világszerte különleges jogrendet vezettek be. A végrehajtó hatalom Nagy-Britanniától Spanyolországon és az Egyesült Államokon át egészen Indiáig különleges felhatalmazást kapott, hogy megbirkózzék a járvánnyal. A járványhelyzet miatt számos államban, így Nagy-Britanniában, Kanadában nem ülésezik a parlament.
A tizenhat éves Miriam Webert tíz napon keresztül minden este tíztől hajnali négyig kihallgatták. Amikor visszavitték a cellájába, két óra elteltével felkeltették. Az őr dolga az volt, hogy figyelje, hogy napközben se aludjon.
A katasztrófáknak megvan az a rossz szokásuk, hogy a semmiből törnek elő. Készületlenül érik hát a közösségeket, és az emberek nemigen értik, hova is tegyenek egy-egy olyan sorscsapást, mint amilyen a Covid-19 nevű.
A 21. század nem a 20. század folytatása, ahogy a 20. század is új játékszabályokat alakított ki a 19. század örökségére alapozva. Más erőviszonyok, más értékrend, más korszellem, más prioritások, más gondok, más megoldási javaslatok, más technológiai, technikai környezet, más világlátás formálta önálló arculatúvá.
Szinte minden egyes nap tapasztalhatjuk, olvashatjuk, láthatjuk és hallhatjuk, hogy a magukat „haladó” szellemiségűnek valló értelmiségiek, művészek, politikusok sokszor új jogszabályok javaslataival ostromolják a hagyományos közösségeket, a nemzetet, a család intézményét és a számos más, évszázados tradíciókat hordozó hitbéli közösségeket.
Teljes lendülettel dúl a háború a nyelvért. A Women’s Aid (Női Segély) és a Women’s Equality Party (Női Egyenjogúság Párt) vezetői petícióban követelik az Oxford Dictionaries szótárszerkesztőségétől, hogy változtasson a „nő” szócikken, ugyanis a női nem meghatározása – úgymond – szexista.