Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Blog bejegyzések listája

  • A nép nevében? Szuverenitás és demokrácia

    Az értelmiség demokrácia-képe sajátos. A legkevésbé azt jelenti náluk a demokrácia, hogy a választott vezetők a választópolgároknak tartoznak elszámolással és felelősséggel, és hogy megbízatásuk épp arra vonatkozik, hogy a választópolgárok akaratát hajtsák végre, őket képviseljék. Az értelmiség esetében a demokrácia csak retorikai hívószó. A demokrácia kifejezés ez esetben egy ideologikus liberalizmust takar, ami – minden ellenkező híreszteléssel szemben – nem azonos a demokráciával, és nem is jár szükségszerűen együtt vele.

  • Bátorságpróba

    Orbán tusványosi beszéde, ahogy minden megszólalása, a valóságra reagál, belátom, hogy egy olyan nyelvet használva, amitől a nyugati politikai- és médiaelit fent említett része igencsak elszokott. Orbán ugyanis, ha megszólal, mond is valamit. Nem a nyugaton divatossá vált semmitmondó metanyelvet beszéli, amit nem lehet, de nem is érdemes követni, mert közhelyeken és általánosságon kívül semmi sincs benne.
  • Kedves Olvasó!

    A 21. századra valóban kicsi lett a világ. Karinthy novellájából tudjuk, hogy nem csupán a Nobel-díjas író, de még a világ másik felén élő gyári munkás is legfeljebb öt lépés távolságra, vagy még annyira sincs tőlünk. A Föld tényleg „lapos” lett, az információ ma gyorsabban cserél gazdát, mint azt a tudományos-fantasztikus irodalom legvérmesebb reményekkel előálló szerzői valaha is feltételezték.