Látószög blog

Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Blog bejegyzések listája

  • Merre tart Kína?

    Kína a pekingi olimpiával valósággal berobbant a közéletbe. Újságírók, politológusok és közgazdászok garmadája kutatja a receptet, szakértők és politikusok hada elemzi látványos felemelkedésének lehetséges következményeit. De hogyan vált ez a néhány évtizede még lesajnált, olcsó műszaki cikkekkel és még olcsóbb fehérneműkkel azonosított ország új ázsiai szuperhatalommá? Francesco Sisci sinológussal, a Merre tart Kína? című kötet szerzőjével ennek eredtünk a nyomába.

  • A magyar gulág

    A hazai kényszermunka csúcspontján, 1953-ban a letartóztatottak, internáltak és katonai elítéltek összlétszáma meghaladta a 40 ezer főt.
  • Toleranciabajnokok a kampuszon

    Amerikában az egyetemi kampuszokon balos bürokraták, professzorok és hallgatók megfeszítve dolgoznak azon, hogy kiközösítsenek, elhallgattassanak, megrágalmazzanak és megalázzanak mindenkit, aki nem ért egyet politikai nézeteikkel. Vérfagyasztó és messzebbre vezető következmény, hogy erőfeszítéseiket a hivatalos szervek is támogatják, amikor a másként gondolkodók cenzúrázásában aktívan segédkeznek nekik, írja az amerikai Daily Beast szerzője.

  • Ébresszük fel Európa közös lelkiismeretét!

    Valóban, lehetett volna úgy is, hogy 1945. április 4-e, aztán május 8-a után Európa fellélegzik, életre kel, megszabadul a bűntől, leveti a gyűlölet béklyóit, és újat kezdenek a szabad népek. Szabadságban születnek újjá a népek, méltóság lesz, az emberi méltóság tisztelete. Igazság lesz és igazságosság, fejlődés lesz és béke. Nem így történt. Európa keleti felén semmiképpen. Még akkor sem, ha voltak, akiknek valóban felszabadulás volt. De a többségnek mégis csak diktatúrából diktatúrába vezetett az útja. Ez volt az az út, amelyet az itt élők nem választottak, mert az itt élők nem választhattak. Róluk mások döntöttek, másutt, titkos, féltitkos paktumokkal.
  • Az ÁVH nyilasa és az UDB

    A huszadik század folyamán a magyarok kétszer is harcoltak a szerbek ellen. S mintha a tragikus és véres küzdelmekből nem lett volna elég, a Szovjetunió hűséges szövetségese, a Magyar Népköztársaság, Rákosi Mátyás vezetésével kis híján újra háborúba keveredett Tito Jugoszláviájával. Bár a renegát kommunistákkal való „leszámolás” szerencsére elmaradt, a feszültség az ötvenes évek elején nagyon erős volt. Valóságos „titkos háború” zajlott, mindkét részről diverzánsakciókat, emberrablásokat hajtottak végre. A két néphadsereg ugyan nem ütközött meg, de az Államvédelmi Hatóság, a rettegett ÁVH, és a nem kevésbé könyörtelen jugoszláv hírszerzés és titkosszolgálat, az UDB (Uprava Darzavne Bezbednost, Állambiztonsági Igazgatóság) késhegyre menő küzdelmet vívott a közös határ térségében.
  • Az elfeledett kancellár

    Helmut Kohl 1982-től 1998-ig volt a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja, ebből nyolc éven keresztül állt a már az általa egyesített ország élén. A Kereszténydemokrata Uniót (CDU) 1973-tól 1998-ig, huszonöt éven át vezette.
  • Olofsson Placid, a lelki szakmunkás

    Az 1945-ös magyarországi szovjet megszállás során a polgári lakosság mérhetetlenül sok szenvedésnek volt kitéve. A győztes Vörös Hadsereg katonái a meghódított területeken – így hazánkban is – megkezdték a lakosság javainak zabrálását, széthordását, illetve a nők tömeges megbecstelenítését. A korszak túlélőiben rettenetes képek maradtak meg az időszakról: felrobbantott hidak, lótetemek, üszkös romok, útszélén heverő holtak látványa tárult a túlélők fáradt szeme elé.
  • Így festene egy felszabadítás?

    Minél többet foglalkozunk a magunk mögött hagyott száz esztendő történetével, annál megmagyarázhatatlanabbá válik maga a XX. század. Nincs jobban dokumentált korszaka az emberiség történetének, és lám: még a legjobban fájó emberáldozatok számánál is mindennaposak a százezres, olykor milliós eltérések.
  • Bátorság nélkül meddő a…

    Közelebbről szemrevételezve a liberális demokráciákat, megállapíthatjuk, sok égető problémával kell szembenézniük. Lehet, hogy a többségük régóta jelen van, csak nem tudtunk róluk, vagy nem figyeltünk rájuk eléggé, esetleg nem tulajdonítottunk nekik jelentőséget. De az is igaz, hogy a közösségi médiák előtti időkben az elit sokkal hatékonyabban kontrollálta a nyilvánosságot, cenzúrázta meg a híreket, irányította az információáramlást. Mióta erre nincs többé módja, számtalanszor lepleződött le igazi, nem túl megnyerő természete.
  • Rubicon

    Ez az írás elsődlegesen a jobboldali demokratáknak szól. Ők vannak most a kormányhatalom birtokában vagy közelében, tehát főként ők léphetnek abban az ügyben, amit ez a cikk szóvá tesz. (Mielőtt a honi irigységkultúra hangja felcsendülne, közlöm: szövegemért nem kértem, és nem is kaptam honoráriumot.)
  • Gyűlöletből nem lehet országot építeni

    Ha egy közösség rendszeresen ismétel egy cselekedetet, és annak van egy többé-kevésbé meghatározott, formailag is rögzített formája, akkor az előbb-utóbb közösségi tradícióvá válik. Rituálé – így mondják a vallásfenomenológusok. Megemlékezni a holokausztról, annak áldozatairól, mintha egyre inkább rituálévá válna itt, Magyarországon is, köztünk, magyarok között is. Azért kell erről szólni az emléknapon, mert a rituáléknak kettős szerepe van, kettős szerepe lehet az életünkben.
  • Legyen báró Apor Vilmos a követendő példa!

    Minden ősi mesében ott a legsötétebb pillanat, amikor a hallgatóság megretten. A „gonosz” ilyenkor kilép rejtekéből és teljes valójában mutatkozik meg, mi pedig egy végtelennek tűnő pillanatra úgy érezzük, hogy a „jó” bukása elkerülhetetlen, hogy vége lesz az egész világnak és mind megsemmisülünk. 1944. április 16-a, a gettósítás kezdete a „gonosz” magyarországi diadalútjának torokszorító állomása.